Közzétették a Philae landolásának első képét

MTI Sajtóadatbank, 2014. december 23. 16:38

Közzétették a Philae landolásának első felvételét, mely akkor készült, amikor a 67/P Csurjumov-Geraszimenko üstökös felszínére bocsátott leszállóegység először pattant vissza a felszínről. A kép teljes homályt mutat.

A Rosetta űrszonda Philae leszállóegysége november közepén landolt a 67/P jelű, négy kilométer széles üstökösön, de előbb kétszer visszapattant róla. Az újonnan kiadott kép azért teljesen elmosódott, mert a minilabor éppen mozgásban volt, amikor a CIVA kamerarendszer a fotót készítette – hangzott el a San Franciscóban zajló Amerikai Geofizikai Egyesület ülésén.
     

Jean-Pierre Bibring, a Rosetta-misszió egyik vezető kutatója szerint kép sokkoló volt, mivel nyilvánvalóvá vált: a minilabor nem áll, hanem mozog. „Az adatokkal együtt ez azt bizonyította, hogy nem vagyunk az üstökösön! Borzasztó volt a pillanat, mert nem tudtuk, visszajutunk-e az üstökös talajára.”

 

   

Végül megérkeztek az éles képek, amelyeket a leszállóegység kamerái készítettek, de akkorra a Philae már az égitest egy ismeretlen pontján, egy "árokban" állt. Az árnyékos üregben drámaian csökkent a minilabor napelemeit érő fény mennyisége, így azok nem tudtak újratöltődni.
    

A leszállóegység saját tápegységei 60 órára elegendő energiát biztosítottak a 100 kilós szerkezetnek. Munkája végén a minilabor végül hibernált állapotba került, míg a Naprendszer belseje felé haladó 67/P jobb fényviszonyok közé nem ér. Ez a következő hetekben várható.
    

Bibring megmutatta azt a felvételt is, amely a Philae tartózkodási helyén készült. A képet már korábban közzétették, ám közben az elemzések során új részleteket fedeztek fel rajta.
    

A felvételen a Philae mellett emelkedő fal látható, amelyet Perihelion-sziklának kereszteltek. A fénypontok a robotról érkeztek a sziklára. A minilabornak sikerült még a hibernáció előtt sok tudományos adatot küldenie az anyaszondának, mely a Földre továbbította azokat. Eközben folytatódik a Philae utáni vadászat is, mivel továbbra sem tudni, pontosan hova sikerült leszállnia.
    

 

A Rosetta egy sor felvételt készített az üstökösről december 12-én, 13-án és 14-én. Amint ezek a képek eljutnak a Földre, a kutatók azt remélik, megtalálják rajtuk az elveszett minilabort. Ha a pontos helyét sikerül megállapítani, könnyebb megbecsülni az újraéledése valószínűségét. Bibring a konferencián úgy fogalmazott: biztos abban, hogy hallunk még a robotról.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32