Internet of Things, Internet of Everything és Internet of Me

Márai Judit, 2015. január 9. 11:14

Az Internet of Things (IoT) már eddig is óriási robbanást produkált.  Már szinte teljesen természetessé válik, hogy valaki a hívásokat az órájával folytatja le, és a telefonunkat a már jól ismert "Siri" vagy az alacsonyabb szintű mezőnyben "listen Google" jelszóval felébresztve szóban utasítjuk. Ugye, már nem is tűnik annyira távolinak, hogy az autónkat a Knight Riderben látott módon az óránkhoz beszélve rendeljük magunkhoz, amely mellénk érve kinyitja az ajtót, és köszönt minket. Ahogyan az várható volt, az Ötödik elemre (és más, korábban sci-fi-nek minősített filmekre) emlékeztető technikai fenomenon az idei CES egyik legjelentősebb, legforróbb témája lett.

Néhányan félnek, idegenkednek tőle, mint az autótól idegenkedtek ükapáink a lovaskocsi idejében. Mint ahogyan B. K. Yoon, a Samsung elnöke fogalmazta meg, az IoT technológia nem szimplán tárgyakról szól, hanem az egyénekről, es hogy a fizikai es digitális világot hogyan lehet összehozni annak érdekében, hogy egyszerű összetett emberi tevékenységeket végezzenek el helyettünk, és ezzel elősegítsék, hogy egészségesebben és hatékonyan éljük az életünket. Kijelentette továbbá, hogy pusztán beszélni az IoT-ről nem elég, mert az legalább annyira személytelen, mint "esti mese robotoknak". Meg kell mutatni a vásárlóknak, milyen lehetőségek rejlenek az IoT kifejezés mögött.

 

Előrevetítette, hogy a közeljövőben egyre több IoT kompatibilis termék lesz a piacon. 2017-re feltehetően a Samsung termékek 90%-a ebbe a kategóriába fog tartozni, és 5 év múlva minden egyes termékük IoT kompatibilis lesz, legyen az akár légtisztító, vagy elektromos sütő. Yoon kijelentette, hogy az egyes gyártóknak a jelenség hosszú távon hozott értéket szem előtt tartva együtt kellene működnie, ezzel is az IoT térnyerését a lehető legfájdalommentesebbé téve a felhasználók számára. Az IoT kompatibilis tárgyak teljes szuper-konnektivitása mellett felhozott hosszú távú előnyök között ugyanis nem kisebbek érvek szerepelnek, mint hogy energiatakarékosabbá teszi az életünket, hatékonyabbá a közlekedést, és egy teljes pozitív elcsúszást eredményez a gazdasági élet minden területén. 

 

 

A kiállításon sétálva boldogan fedeztem fel az egyes IoT kütyüket, amikor is egy ehhez képest teljesen új fogalommal találkoztam: Internet of Everything (IoE). Szerencsére az amerikai Qualcomm nem csak beszélt róla, hanem egy komplett bemutató termet rendezett be azoknak, akik saját bőrükön is meg akarták tapasztalni a "központi agy" által irányított létformát. Nem meglepő módon kígyózó sorban kellett várakoznom, hogy a 15 perces előadásra bejussak. Ezt azonban kellemessé tette, hogy a Qualcomm hostessei részletesen elmagyarázták minden érdeklődőnek, mire is lehet számítani az ajtó mögött.

 

A Samsung elnök által megoldásként felvetett, a gyártók közötti teljes körű együttműködés helyett a Qualcomm egy software-t fejlesztett ki, amelynek segítségével a különböző gyártók termékeit összehangoltan távolról is lehet irányítani. Mivel a software egyik termék gyártójának sem versenytársa, így jelen pillanatban fájdalommentesnek tűnő megoldást nyújtott a különböző gyártók termékeinek összehangolására.

 

Természetesen ezek után alig vártam, hogy végre rámkerüljön a sor. Az ajtó mögött egy szépen berendezett kis garzonlakás rejtőzött, tele mindenfele technikai tárggyal. A rövid bevezetőben felhívtak a figyelmet, hogy 3 különböző bemutató fog párhuzamosan zajlani. Nem érdemes egyikről a másikra ugrálni, mert egyrészt a teljes élménytől megfosztjuk magunkat, másrészt pedig ugyanazon az elven működik mindegyik. A 3 terület a konyhai termékek, irodai termékek és távközlés, valamint a multimédia volt. A több órás séta után a kanapé hívogatónak tűnt, így ez utóbbit választottam. 

 

A IoE előfeltételein, mint speciális router, speciális TV, a mobilalkalmazás letöltése stb. gyorsan túlestünk, és kezdődhetett a show. Az egész rendszernek az a lényege, hogy teljesen a magunk szája íze szerint lehet alakítani a beállításokat. A köszöntőüzenet, mikor hazaérünk (mert hogy ilyen is van) lehet egy sima "hello, xy", de beállíthatunk cifrábbat is. Láthattuk, hogy egy film elindítására hogyan halványodott a világítás az előre beállított szintre, vagy hogy a légszennyezettség-mérő jelzésére hogyan kapcsol be a klíma, majd mikor a levegő minősége helyreállt, a levegő tisztaságmérő utasítására kikapcsolt. A kedvencem viszont mégis az volt, mikor az előre beállított lépésszámláló jelzésére az üdvözlő üzenet csak úgy hangzott, hogy az aznapra tervezett 10 ezer lépésből még valamennyi hiányzik, és amíg ezzel nem végez a beállítást előre végig nem gondolt lakó, a TV-t nem lehet bekapcsolni. Hát, igen. Határ a csillagos ég...

 

Mindezeket megtapasztalva döbbenten jegyeztem meg magamban, hogy milyen messze van ettől az élménytől az első időzítővel programozható kávéfőzöm, amelyet be tudtam állítani, hogy reggel ne kelljen bajlódni a kávéfőzéssel. És ha az ébredéskor már ott gőzölgő kávé szinte leírhatatlan örömmel tudott eltölteni (a reggeli rutin megkönnyítéséről nem is beszélve), csak sejteni lehet, hogy az IoE mekkora változást hoz majd az életünkbe.

Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!

Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.

2024. december 17. 09:39

Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat

Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.

2024. december 11. 16:31

Itt vannak a régió legdinamikusabban fejlődő vállalatai

A Deloitte Technology Fast 50 Central Europe program újabb mérföldkőhöz érkezett, hiszen idén ünnepli 25. évfordulóját. A rangsor a régió legdinamikusabban növekvő technológiai vállalatainak kiemelkedő teljesítményét ünnepli, valamint az innovációt és a pozitív társadalmi hatást ismeri el. A magyar vállalatok idén is kiemelkedően szerepeltek: a scoutlabs, a Parkl Digital Technologies és a Mito Digital is díjazásban részesült innovatív és fenntartható megoldásaikért.

2024. december 9. 20:44

Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére

Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.

2024. december 8. 15:46

A 2024-es Év Projektmenedzsere egy fedél alá hozta a kultúrát és a diplomáciát

Sághi Attila lett az Év Projektmenedzsere, aki a hagyományokat a funkcionalitással ötvöző Magyarország Háza Brüsszelben projekttel nyerte el a hazai projektmenedzsment szakma egyik legrangosabb elismerését.

2024. december 5. 20:03

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32