Újabb magyar műholdak jöhetnek

MTI Sajtóadatbank, 2015. január 12. 12:25

A hamarosan lezuhanó Masat-1-nél egy kisebb és egy nagyobb magyar műholdat is terveznek a Műszaki Egyetemen. A fejlesztőcsapat egyik vezetője azt mondta, abban bízik, hogy a jövőben folyamatosan lesz magyar műhold az űrben.

A következő huszonnégy óra egyik legizgalmasabb kérdése, hogy meddig lehet fogni a Masat-1 magyar kisműhold adásait fogni, illetve milyen pályán halad a légkörben, ahol negyedórás zuhanás után maradéktalanul elég – mondta a 180 percben Horváth Gyula, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanársegédje, projektvezető.

Kulcsfontossága lesz a rádióamatőröknek, akik világszerte eddig is gyűjtötték a Masat-1 adatait, mert nem lehet tudni, hogy a szerkezet a Föld mely pontja fölött fog megsemmisülni. Ha a rádióamatőrök segítségével el lehetne érni a világméretű lefedettséget, ahogy a misszió első heteiben is, akkor jó eséllyel akár a műhold utolsó pillanatait is meg lehetne örökíteni – tette hozzá Horváth Gyula.

Becslések szerint Magyarország első műholdja péntek 22 óra és szombat 15 óra között ég el a Föld légkörébe érve. A csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón Dudás Levente, a Masat-1-et kifejlesztő kutatócsoport tagja elmondta, hogy a megsemmisülés folyamata mintegy 15 perc alatt zajlik le és számításaik szerint az a legvalószínűbb, hogy szombat hajnali 6 órakor következik be.

 


Pénteken a Kossuth Rádióban Gschwindt András projektkoordinátor, a Műszaki Egyetem docense elmondta, a Masat-1-hez hasonló berendezés még nem készült Magyarországon, a megalkotását nagyon bonyolult tervezési folyamat előzte meg. Ilyen összetett rendszerhez korábban csak részegységek készültek itthon.

Az eszközt 2012. február 13-án helyezték Föld körüli pályára, a cél az volt, hogy olyan rendszert integráljanak hozzá, amely képes túlélni a felbocsátással járó rázkódást, alkalmazkodik a szélsőséges környezethez, illetve legalább három hétig képes működni és kommunikálni a földi vezérlőállomással. A szonda ezenkívül VGA-felbontású képeket is készített a Földről. Élettartamát eredetileg három hónapra tervezték, ehhez képest mintegy ezer napja működik.

A 2012. február 13-án pályára állt Masat-1 műhold megszületése és missziója a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának két tanszéke, az Elektronikus Eszközök Tanszéke és a Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék fejlesztőinek, a Magyar Űrkutatási Iroda, valamint több mint hatvan hazai és külföldi cég összefogásának és támogatásának köszönhető.

A további tervekről Horváth Gyula a 180 percben elmondta, két irányba halad a fejlesztés. A Masat-2 az alig 10 centiméter élhosszúságú, kocka alakú elődjénél nagyobb műhold lenne, amely több hasznos terhet vihet magával, és több kísérletet is végezhet. A másik törekvés, hogy egy Masat-1-nél kisebb eszközt alkossanak. Gschwindt András 5 centiméter élhosszú, szintén kocka alakú műszerről van szó. Ebben az a kihívás, hogy fele akkora mérete ellenére hasonló funkciókat kell majd ellátnia, mint a Masat-1-nek.

Mint Horváth Gyula hangsúlyozta, abban bízik, hogy a jövőben folyamatosan lesz magyar műhold az űrben.

 

Forrás: 180 perc/Kossuth Rádió, MTI

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32