Mind nehezebb a kínai tűzfal megkerülése, miközben mind több a kínai netező
Egyre nehezebbé válik a kínai tűzfal megkerülése, vagyis az országban blokkolt oldalak elérése, miközben soha nem látott magasságba, 648 millióra emelkedett Kínában az internetezők száma 2014-ben.
A szakemberek emlékeztettek arra, hogy 2013 során már volt egy hasonló akció Kína részéről, a mostani blokkolás viszont annál kifinomultabb és kiterjedtebb. A változások a Global Times című kínai napilap szerint a nagy tűzfal frissítésének tudhatók be.
A VPN szolgáltatás használatával elérhetők Kína által nemkívánatosnak tartott tartalmak - köztük a Facebook, a Twitter közösségi portálok, a YouTube videomegosztó, a The New York Times című amerikai lap, vagy a Bloomberg hírügynökség oldalai. A szolgáltatást a Kínában élő külföldi állampolgárok és működő cégek többsége használja. Az előírások szerint külföldi cég nem nyújthat VPN-szolgáltatást, azt csakis kínai vállalat és kizárólag regisztráció után biztosíthat az országon belül.
Mindeközben a kínai statisztikai hivatal hétfőn közzétett jelentése szerint a világhálót Kínában használók száma a tavalyi év végére 648 millióra nőtt, ez 16 millióval több júniushoz képest, és 30 milliós emelkedés 2013-hoz viszonyítva. Immár a lakosság 48 százalékának van hozzáférése az internethez.
Kapcsolódó cikkek
- Filmpályázat a biztonságosabb internet napjára
- Nem kell mindig mindent megosztani
- Tovább regulázzák Kínában az internetet
- Egymilliárd bejegyzést töröltek tavaly káros tartalom miatt
- Ingyenes e-könyveket olvashatnak a pekingi metró utasai
- Betiltják Kínában az utazásmegosztó alkalmazásokat
- Blokkolták a Google Gmail levelezőprogramját Kínában
- Kína ellenzi a kiberterrorizmus minden formáját
- Betiltották a wifit az ima idején
- Az internet globális rendjéről szerveztek konferenciát Kínában
Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.