A gyakori adatvesztés veszélye

forrás: Prím Online, 2015. január 31. 09:41

A Kaspersky Lab és a B2B International vezette Globális vállalati IT-biztonsági kockázatok 2014-ben című felméréséből kiderült, hogy a megkérdezett európai vállalatok 21 százaléka veszített már el fontos üzleti adatot belső IT-fenyegetés miatt az elmúlt 12 hónap során.

Azóta, hogy 2011-ben a Kaspersky Lab elkezdte nyomon követni a vállalati eseteket, először fordult elő, hogy a dolgozók véletlen adatmegosztása több veszteséggel járt, mint a szoftverek biztonsági rései. Ez a kétféle adatvesztés fordult elő leggyakrabban az energetikai és közüzemi, illetve a telekommunikációs szektor szereplői között.

A globális kutatás alapján azonban elsősorban még mindig a szoftverek biztonsági rései képviselik a legnagyobb veszélyt a vállalatokon belül. A megkérdezett európai cégek 32 százaléka számolt be ilyen veszélyekről a vállalat felmérése során. A bejelentések gyakorisága szerint a második és harmadik helyre az elveszített vagy ellopott mobileszközök okozta károk, és a dolgozók véletlen adatkiszivárogtatásai kerültek 29, illetve 21 százalékkal.



Ezek a számok azt feltételezhetik, hogy bár a cégek lassacskán kiküszöbölik a biztonsági réseket, az adatvesztés mértéke más területeken növekszik. Az említetteken kívül az alkalmazottak szándékos adatkiszivárogtatása vagy egy külső szolgáltató biztonsági hibájából fakadó kár is a vállalat belső veszélyforrásai közé tartozik.

A belső veszélyeket vizsgáló kutatás egyik legriasztóbb felismerése az volt, hogy az infrastruktúrában milyen nagy gyakorisággal fordulnak elő ilyen esetek. Például a telekommunikációs szektor vállalatainak válaszadói 42 százalékkal messze a legnagyobb arányban számoltak be a dolgozói óvatlanságokból eredő adatszivárgásról vagy adatmegosztásról. Az energetikai és közüzemi szektor érte el a második legmagasabb arányt (33 százalék), az ipari és gyártó szektor, szintén igen magas eredménnyel, 31 százalékkal lett a harmadik. Biztonsági résekből adódó adatszivárgást nagy arányban észleltek a következő szektorok szereplői is: az energetikai és közüzemi vállalatoknak 40, a logisztikai szektor vállalatainak 36, és a telekommunikációs és gyártó szektor vállalatainak 35 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szembesült ilyenfajta biztonsági problémával.

 

Kép: mymagicmix.com

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok

Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.

2024. december 18. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14