Elindult az internetről szóló nemzeti konzultáció

MTI Sajtóadatbank, 2015. február 3. 18:09

A www.internetkon.hu oldal keddi elindulásával kezdetét vette az internetről szóló nemzeti konzultáció - jelentette be a  folyamat előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos Budapesten.

Deutsch Tamás a sajtótájékoztatón kiemelte, az alapvető kérdés az, "milyen lesz a jövő magyar internetje", ennek megválaszolása pedig nem csupán a szakemberek, a szektorban érintett cégvezetők vagy a politikai döntéshozók kizárólagos feladata. Jelezte: március 26-áig minden, 14. életévét betöltött magyar állampolgár tehet fel kérdést az oldalon; a felvetéseket bő egy hónap alatt rendszerezik 15-20 pontból álló kérdőívbe, amelyet május eleje és június vége között lehet majd kitölteni.
 

"A célja ennek a konzultációnak nem szépészeti, hanem érdemi" - jegyezte meg a fideszes politikus, jelezve, hogy szeptemberre készít előterjesztést a válaszokból körvonalazódó kép alapján szükségesnek látszó kormányzati és törvényalkotási lépésekről.

 

Kérdésre válaszolva Deutsch Tamás elmondta: a konzultációval foglalkozó titkárságnak nyolc, eddig is a közszférában dolgozó alkalmazottja lesz, így pluszköltséget az ő alkalmazásuk nem okoz; a technikai feltételek megteremtésére - a honlappal és a hardverrel kapcsolatos szolgáltatásokra - 12,7 millió forint értékben kötöttek szerződéseket.
 

A sajtótájékoztatón az is elhangzott: a kérdésfeltevési periódus lezárta után mindent feltevést közzétesznek a blogot is kínáló honlapon, amely szakszótárt és rövid videoüzeneteket is kínál majd a felhasználóknak.
 

Koltay András, a Magyar Tudományos Akadémia Médiatudományi Kutatócsoportjának vezetője azt emelte ki, hogy az oldalon a szakmai szótár mellett elérhető egy olyan, a kutatócsoport által szerkesztett blog is, amely közérthető formában mutatja be a felhasználóknak az internet szabályozásával kapcsolatban felmerülő legfontosabb kérdéseket annak érdekében, hogy a konzultációban részt vevők megalapozottan tudjanak azokról véleményt formálni.

Kulcsszavak: média jog

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32