Mobilalkalmazás hozza össze a helyi termelőket a vevőkkel

forrás: Prím Online, 2015. február 15. 08:46

Uniós támogatással készült el egy honlap és mobil-alkalmazás, amelynek segítségével egymásra találhatnak a helyi termelők és a közelükben élő vevők.

A www.30km.hu szolgáltatás civil szerveződésből indult, s európai uniós támogatással valósult meg, azóta pedig non-profit alapon működik. Nyár végi indulása óta már több mint négyezer-négyszázan regisztráltak a www.30km.hu szolgáltatására. A honlap vagy a mobil alkalmazás segítségével bárki megnézheti, hogy közvetlen környezetében milyen zöldséget, gyümölcsöt termelnek, vagy épp milyen kézműves termékeket állítanak elő, majd akár egy gombnyomással felveheti a gazdával a kapcsolatot. A fejlesztés eredményeként több helyi termelőnél megnövekedett a vásárlók száma.

 



Linczenbold Máté termelő arról is beszélt a Kossuth Rádió Napközben című műsorában, hogy a honlap segítségével nem csak a terméküket tudják eljuttatni a fogyasztókhoz, hanem a munkáját is megmutathatják.

Vörös Levente, a www.30km.hu alapító tagja a műsorban elmondta: kezdeményezésük célja az volt, hogy a vevők könnyen és gyorsan, versenyképes áron, helyben vásárolhassák meg a friss, hazai élelmiszereket, ugyanakkor a kis- és helyi termelők is megtalálják a felvevőpiacukat, ne kelljen áruikat több száz kilométerre utaztatniuk a fogyasztóig. Hozzátette: a szolgáltatás termelőként és vásárlóként is regisztrációval érhető el.

Vörös Levente azt mondta: a logisztikán, a szállításon is dolgoznak, és abban bíznak, hogy idén ebbe az irányba is tovább tudnak lépni.

Forrás: Kossuth Rádió, Napközben / hirado.hu

Mobilalkalmazás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36