Jövőre már robotok gyógyítanak orvosok helyett Kínában

MTI Sajtóadatbank, 2015. március 22. 09:33

A hagyományos kínai orvoslásban járatos, diagnózis felállítására képes, emberi külsejű orvosrobotok jelenhetnek meg jövő tavasszal a kínai orvosi rendelőkben - számolt be az újdonságról a Sanghaj Televízió riportja.

Az intelligens gépeket együtt fejleszti a sanghaji Fudan Egyetem matematikatudományi intézete és a sanghaji hagyományos kínai orvoslás egyeteme. A robotok a hagyományos kínai orvoslást (TCM) gyakorló doktorok módszereit alkalmazzák: meghallgatják a beteg hangját és légzését, értékelik teste illatát, felmérik a kórelőzményeket, és elemzik életviteli szokásait, érzelmeit is.

 


 

A fejlesztők szerint a robotok a TCM orvosokhoz közel hasonló pontosságú diagnózis felállítására lesznek képesek, a szubjektivitás kizárásával. Ennek ellenére a TCM-1 elnevezésű robot első változata biztosan nem "dolgozik" majd önállóan, az orvosok mellett működve viszont jelentős mértékben hozzájárulhat a diagnózis sikeréhez - közölte a kutatócsapat.     A kézzel és lábbal rendelkező, emberformájú robotdoktor szoftvere a radiológiai diagnosztikában használt számítógépes tomográfia (CT)-felvételek és ultrahangos vizsgálati eredmények bizonyos szintű elemzésére is képes lesz. Az országban már végeznek operációkat orvosi robotkarokkal és elszórtan orvosi kisegítő robotok alkalmazásával is próbálkoznak, a TCM-1 ugyanakkor az első kínai fejlesztésű robotdoktor.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32