A PlayStation 4 is megérkezett Kínába

Czipperer Dia, 2015. március 23. 14:28

Március 20-án, pénteken újabb darabbal bővült a kínai konzolpiac, miután a Sony PlayStation 4 is elérhetővé vált az országban.

A több mint tizennégy éves konzoltilalom után immáron a második játékkonzol vált elérhetővé Kínában.  A Sony PlayStation 4 játékkonzolja az Xbox One után érkezett meg az országba, amely múlt év szeptembere óta kapható a piacon.

 

Bár a Sony konzolja is megvásárolható már az ázsiai országban, azonban csak limitált számú játékkal a fedélzetén. Ezeket ugyanis először jóvá kell hagynia az ország kulturális hatóságának, és feltétel, hogy nem lehet túl erőszakos vagy trágár a tartalom. Így mindössze jelenleg hat játék érhető el a konzolra Kínában: a Knack, az Age of Wushu, a Rayman Legends, a Dynasty Warriors 8, a Trials Fusion és a Mr Pumpkin's Adventure.

 

A tizennégy éves tilalom jelentősen átalakította az országban a felhasználói szokásokat. A játékosok ez idő alatt főként PC-n, az utóbbi években pedig egyre többen mobilon játszottak. Így lehet, hogy sokkal erősebb felállással, ajánlattal lehet meggyőzni őket arról, hogy érdemes megvenni a PS4-et, mely 2899 jüanba, vagyis 467 dollárba kerül.

 

Számos olyan népszerű PlayStation 4 játék is akad, melyek bár húzónevek, mégis kimaradtak a sorból. Ilyen például a Grand Theft Auto V vagy a legfrissebb Call of Duty, melyeket maximum a fekete piacon találhatnak meg a felhasználók, ahol már néhányan magát a konzolt is megvásárolták korábban.

 

Forrás: Mashable.com; Kép: businessetc.thejournal.ie

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32