Az Apple betiltja a szelfiket a WWDC-n

Czipperer Dia, 2015. április 15. 15:14

A Cannes-i filmfesztivál után most az Apple mondta ki a halálos ítéletet a szelfikre. A vállalat döntése értelmében nem lehet majd ilyen képeket lőni fejlesztői konferenciáján, a WWDC-n.

Júniusban lesz az Apple fejlesztői konferenciája, a World Wide Developers Conference (WWDC). Bár még addig van egy kis idő, az Apple már most üzent azoknak, akik tervezik, hogy idén ott lesznek az eseményen.

 

Már lehet jegyeket vásárolni a konferenciára 1599 dollárért. Az öt napos eseményen a fő szerep az iOS és a Mac operációs rendszer köré szerveződik. Azonban a regisztráció révén az esemény „policyját” is elfogadják a résztvevők, vagyis a vállalat által meghatározott irányelveket kötelesek betartani.

 

A cupertinói vállalatnak határozott üzenete van a résztvevők számára. Mint elmondták, tilos lesz majd szelfiket lőni, valamint semmilyen hasonló célt szolgáló kamera kiegészítőt nem használhatnak majd, továbbá az e-cigaretta is a tiltott dolgok listáján szerepel.

 

A résztvevők mindemellett pedig hangfelvételeket, profi fényképeket és videókat sem készíthetnek a konferencián.

 

Íme az Apple üzenete angolul:

 

You may not use selfie sticks or similar monopods within Moscone West or Yerba Buena Gardens," the rules say. "Solicitation or selling of items or services is not allowed at WWDC. Any attendee conducting these activities may be removed from WWDC. Smoking (including e-cigarettes) is not permitted anywhere inside Moscone West."


 

Forrás: Mashable.com

Kulcsszavak: Apple selfie WWDC tilalom

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás

Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.

2024. december 22. 10:27

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32