Újabb intézmények kapcsolódtak a központi elektronikus fizetési rendszerhez

MTI Sajtóadatbank, 2015. május 11. 13:37

Újabb hat intézmény csatlakozott a központi elektronikus fizetési és elszámolási rendszerhez (efer), amely 2014-ben mintegy 1,1 millió fizetési műveletet bonyolított le, több mint kétmillió egyedi ügyben.

Az idén március 31-ig a Lechner Lajos Tudásközpont, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, az Országos Tisztiorvosi Hivatal, az Országos Kémiai Biztonsági Intézet és az Országos "Fréderic Joliot-Curie" Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutatóintézet került be a rendszerbe.
 

Az intézmények csatlakozásával bővül az elektronikusan intézhető ügytípusok köre, kényelmesebbé válik az igazgatási szolgáltatási díjak és illetékek befizetése, például egyes kereskedelmi engedélyezési eljárásokban, s így akár turista állami horgászjegy is váltható - írta a minisztérium.
 

A szaktárca szerint az eferrel javul a közigazgatási szolgáltatások színvonala, csökken az ügyintézés ideje az állampolgárok és a gazdálkodó szervezetek számára, valamint jelentős költségeket takarítanak meg.
 

A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) által 2013-ban indult projekt keretében csatlakozhatnak az intézmények.

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

K&H: A vállalkozások közel kétharmada tervez fejlesztést

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozás többsége, 61 százalék tervez valamilyen beruházást a következő egy év során – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Beruházási szándék szempontjából a top helyen egyértelműen az IT fejlesztések állnak, de közel minden ötödik kkv gondolkodik gépek, illetve gépjárművek beszerzésében is. Az eredményekből az is kiderül, hogy az informatikai fejlesztések nem a munkaerő kiváltása miatt várhatók, hanem éppen azoknál a cégeknél jellemző a technológiai szintlépés, ahol előre láthatóan nem csökken a dolgozók létszáma.

2024. augusztus 15. 15:14

AGV-k: a vezeték nélküli evolúció

Ismerje meg, hogyan emelték a HMS Networks a vezeték nélküli technológiákban szerzett szakértelme és az Anybus termékei a Mercedes-Benz vezető nélküli szállítórendszer (AGV) flottáját egy magasabb szintre.

2024. április 22. 09:55

A Thermaltake bemutatja első Bumblebee (dongó) színű termékét

A Thermaltake, a prémium toronyházak, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bejelentette a The Tower 200 Bumblebee Mini toronyházat, egy új színű változatot a közkedvelt The Tower sorozatban. A Tower 200 egy mini-ITX toronyház függőleges kialakítással és kivételes hűtési hatékonysággal. Bár ez a ház kompakt méretű, egy 4090-es grafikus kártya és egy 280 mm-es radiátor is elfér benne. Az új élénk sárga árnyalat hozzáadásával a The Tower 200 sorozat már hat színben kapható: fekete, Snow, Turquoise, Racing Green, Matcha Green és Bumblebee, így könnyedén kiválaszthatod a stílusodhoz illő The Tower 200-at.

2024. január 2. 12:10

Magyarországon is elkezdték blokkolni az AI robotok hozzáférését a weboldalak

Felmérésünk szerint az 1000 legolvasottabb magyar weboldal nagyjából 1%-a blokkolja a mesterséges intelligencia robotok hozzáférését tartalmaikhoz. Világszinten ez az arány már 20% felett jár, de Magyarországon is növekedés várható.

2023. október 12. 16:11

Gyerekszobától a tanteremig – Két nap a digitális tudatosságért

Mit jelent a digitális szülőség a XXI. században? Hogyan tudjuk online is biztonságban gyerekeinket? Milyen eszközkészlettel tudjuk elősegíteni, hogy élmény legyen a tanulás? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a kétnapos esemény-sorozat, melyet a digitális tudatosság jegyében szerveznek a Magyar Telekom székházban.

2022. október 13. 12:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32