Felére esett a Telekom profitja az első negyedévben

MTI Sajtóadatbank, 2015. május 13. 09:28

Emelkedő árbevétel mellett az előző évinek csaknem a felére esett vissza a Magyar Telekom eredménye 2015 első negyedévében.

A távközlési szolgáltató társaság bevételei 3,3 százalékkal 156,96 milliárd forintra nőttek, míg a társaság részvényeseire jutó adózott eredmény 48,1 százalékkal 2,5 milliárd forintra csökkent - közölte a Telekom a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
 

A portfolio.hu által megkérdezett elemzők 3,4 milliárd forint nettó eredményt és 155,1 milliárd forint bevételt vártak.
 

A konszolidált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült jelentés szerint az EBITDA (kamatok, adófizetés és értékcsökkenési leírás előtti) eredmény 4,8 százalékkal emelkedett, 42,5 milliárd forint lett.
 

Az egy részvényre jutó eredmény 2,4 forint volt a tavalyi első negyedévi 4,63 forinttal szemben.
 

A Telekom kissé lefelé módosította idei árbevétel előrejelzését: jelenleg a tavalyival megközelítőleg azonos árbevételt vár, míg az év elején nulla és 3 százalék közötti növekedést jelzett előre. A változás oka, hogy a társaság az idén augusztustól kilép a lakossági gázpiacról, továbbá az üzleti energiaszolgáltatásra a második félévben vegyesvállalatot alapít, amelynek eredményeit a jövőben nem konszolidálja.
 

Az első negyedévi nettó eredmény csökkenését a magasabb értékcsökkenési leírással és a pénzügyi költségek növekedésével magyarázza a Telekom. A jelentés szerint az értékcsökkenési leírás 27,7 milliárd forintra nőtt az első negyedévben az előző év azonos időszaki 24,4 milliárdról a tavaly vásárolt frekvenciablokkok, valamint bizonyos hálózati eszközök leírása miatt. A nettó pénzügyi veszteség 6,0 milliárdról 8,6 milliárd forintra emelkedett elsősorban az árfolyammozgások következtében.
 

A szabad cash flow a 2014. első negyedévi mínusz 11,4 milliárd forintról mínusz 1,4 milliárd forintra javult. A javuláshoz az alacsonyabb egyéb pénzügyi kötelezettségek, valamint a bázisidőszakhoz viszonyított kevesebb beruházási költség járult hozzá.
 

A nettó adósságállomány a tavalyi első negyedévi 382,3 milliárd forintról 446,2 milliárd forintra nőtt, de alapvetően változatlan maradt a 2014. év végi állományhoz képest. A nettó eladósodottsági ráta 46,2 százalékra nőtt 2015. első negyedévének végére az egy évvel korábbi 43,6 százalékról.
 

Christopher Mattheisen vezérigazgató a jelentéshez fűzött kommentárjában kiemelte, hogy a bevétel-növekedés elsősorban a magyarországi árbevétel 6,9 százalékos emelkedésével magyarázható. A magyar lakossági és kis- és közép-vállalati előfizetők körében a mobil előfizetők száma 2 százalékkal, az egy ügyfélre eső átlagos bevétel (ARPU) pedig 4 százalékkal nőtt. A mobil adatszolgáltatásokból származó bevételek közel 16 százalékkal emelkedtek. Hozzátette, hogy a nagyvállalati körben ugyanakkor csökkent az egy előfizetőre jutó mobil bevétel és folytatódott a vezetékes ügyfélszám csökkenése is.
 

A Magyar Telekom részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír a keddi kereskedést 419 forinton, az előző napival megegyező árfolyamon zárta. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 434 forint, a legalacsonyabb 315 forint volt.

 

Fotó: AP

Kulcsszavak: Magyar Telekom +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32