Sorvasztja a videojáték az agy szürkeállományát
Felfedezték, hogy a játékosok a képernyőn navigálva az agy törzsdúcaiban található szürkeállomány egyik alkotórészére támaszkodnak, ami a szürkeállomány működésének lanyhulását idézheti elő.
Korábbi kutatások szerint alacsonyabb a szürkeállományuk azoknak az embereknek, akik az agy jutalmazási rendszerére támaszkodnak navigációs stratégiájukban, és a hippokampuszban is alacsonyabb a funkcionális agytevékenység.
A videojátékosok hetente világszerte hárommilliárd órát töltenek a képernyő előtt. Becslések szerint egy átlagos fiatal több mint 10 ezer órát tölt el videojátékkal, mire 21 éves lesz. Az intenzív videojáték hatásait még csak most kezdik megismerni tudományosan a szakemberek - olvasható a brit tudományos akadémia Proceedings of the Royal Society B című folyóiratában közzétett tanulmányban.
A kutatók olyan felnőtt játékosokat teszteltek, akik hetente legalább hat órát töltenek videojátékkal. A 26 játékos eredményeit összevetették 33 olyan emberével, akik nem játszanak videojátékot. Agyhullámaikat és szemmozgásaikat figyelték és rögzítették játék közben.
Azt találták, hogy a játékosok esetében kétszer nagyobb (80,76 százalék) volt az esélye annak, hogy a jutalmazási rendszert használták, mint a játéktól ódzkodók (42,40 százalék), utóbbiak az agy hippokampuszára támaszkodtak.
A caudate nucleus az agy jutalmazási rendszere, és korábbi tanulmányok kimutatták, hogy kapcsolatban van az alkohol- és drogfüggőséggel.
"Már több mint egy évtizede a kutatók megállapították, hogy a videojátékosoknak hatékonyabb a vizuális megfigyelő képességük, tanulmányunk ezt megerősítette. Egyúttal azt is kimutattuk, hogy a játékosok jobban támaszkodnak a jutalmazási rendszerre", mint akik nem játékosok - hangoztatta Gregory West, a kutatócsoport vezetője.
Korábbi kutatások azt is kimutatták, hogy azoknak az embereknek, akik a jutalmazási rendszerre támaszkodnak navigációs stratégiájukban, lomhább a szürkeállományuk és a hippokampuszban alacsonyabb a funkcionális agytevékenység. Ez azt jelenti, hogy azoknál, akik sok időt töltenek videojátékkal, csökkentett lehet a hippokampusz integritása, ami a neurológiai rendellenességek, köztük az Alzheimer-kór fokozott kockázatával állnak összefüggésben - magyarázta a montreali egyetem professzora.
Mivel a korábbi kutatások kimutatták, hogy a videojátékoknak jótékony hatása van a figyelemre, összpontosításra, a szakemberek szerint fontos, hogy a jövőben kutatások megerősítsék, hogy a játékok nem károsítják a hippokampuszt.
Kapcsolódó cikkek
- Magyar szuperkütyük Intel Edison alapon a hackathonon
- Digitális régészek készítik az elpusztult műkincsek 3D-s képeit
- Lego-robotok versenye Tatabányán
- Régészeti térinformatikai labort adtak át Esztergomban
- A tüdődaganat kialakulásának kockázatát mutatja ki egy mobilalkalmazás
- Emberek próbálják legyőzni a robotot Texas Hold’em pókerben
- Ifjú magyar űrkutatók a világhírnév kapujában
- Steven Spielberg édesapjának munkája is hozzájárult a modernkori technológiai forradalomhoz
- Robotfoci a CeBIT-en
- Leghosszabb útjára készül a Solar Impulse 2
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás
Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.