Prim Hírek

A "think tank", mint okos szakemberek gyülekezete a legmegfelelőbb fórum ahhoz, hogy használható elemzéseket készítsenek egy nagynevű guru keze alatt a kutatók. Ezt kombináljuk a befektetők praktikus kérdéseivel, ami általában úgy kezdődik, hogy „és akkor ebből én hogyan csinálok profitot?” Mindezt szorozzuk meg hárommal, a három legjobb nemzetkőzi stratégiai think tank részvétele miatt (legalábbis az én mércém szerint, ami természetesen személyes, és mások szerint vitatható).

Majdnem elfelejtettem: adjuk ehhez a mindig kellemes és gyönyörű San Diegót mint környezetet, és a szervezők kiváló munkáját ötcsillagos luxuskörnyezetben, ahol az előadók mellett kérdés-válasz körökre is jutott mindig idő, valamint a szó szerint napokig 24 órában történő networking éles örömeit a világ minden részéről idegyűlt nemzetközi befektetők között – így kell elképzelni az ideális munkakörülményeket. Amikor a John Mauldin (sok ezer követőjének csak az imádott "Jack") bejelenti, hogy a bárban lesz, és bárki jöhet hozzá kérdezni bármiről, akkor láthatjuk, hogy milyen különleges légkört sikerült a Mauldin Economics csapatának az Altegris befektetői társaság munkatársainak létrehozni.
 

Mit is tanultunk ezektől a nagyágyuktól? És miért is kell egy technológiával foglalkozó közösségnek erre odafigyelnie? Valamint, miért is fontos néha elszakadni a mindennapok zajától, és tanulni egy jót?

Több előadás "off the record" hangzott el, tehát ezekről minden igyekezetem ellenére sem számolhatok be, nagyon sajnálatosan. Ilyen ez már, minél magasabb szintűek a játékosok (a John Mauldin hírlevelének egymillió rendszeres olvasója van.)

George Friedman – Európáról, és benne Orbán Viktor győzelméről a bankok felett

A Stratfor nemzetközi stratégiai folyamatelemző cég a "tűz közelében" magát mindig jól érző alapítója felejthetetlen, tényszerű előadást tartott az Európai Unió történetéről. Íme néhány gondolata, a saját megjegyzéseimmel beletarkítva.

Az Európai integráció amerikai ötlet, amit De Gaulle támogatott, hogy az angolokat ellensúlyozza és a régi francia dominanciát visszaállítsa. Mostanra magát lefegyverezte és legyengítette a kontinens, és ötszáz évvel azután, hogy Kolumbusz felfedezte Amerikát, nincsen európai szuperhatalom-várományos a láthatáron, mert a fogatlan oroszlán britek is éppen szerelik le a hadseregüket nevetségesen kicsire és használhatatlanra, a sziget közeli milicista feladatok ellátásának kivételével nem tudnak hatalmat érvényesíteni más kontinensen már.

A véres kontinens (minden ötödik európai meghalt a második világháborúban, százezren haltak meg a Balkáni háborúkban, negyvenezren a Kaukázusban a grúziai háborúban) úgy tesz, mintha ők a történelem utáni, feletti társaság lennének, miközben a lengyelek az orosz medve nyomásától, a spanyolok a muzulmán bevándorlóktól, az olaszok a fulladozó afrikai menekültáradattól reszketnek.

Mindezt pedig egy óriási, vízfejű bürokrácia irányítja, akiknek nincsen módjuk hatékonyan, egységesen fellépni, hiszen annyira széthúzóak az érdekek.

Mitől recseg a gépezet? Mert az egész rendszer növekedésre, prosperáló gazdaságra épült. Ennek alapja az Export Európában (míg Amerikában a cégek kis százaléka exportál csak, minden más a belső piacra kerül, és az exportok legnagyobb része a két közeli szomszéd, a barátságos Kanada és Mexikó importja).

Export nélkül nincsen prosperitás a fejlett régiokban. Németország, a jóléti állam avíttas szocdem modellje nem lenne fenntartható a görög, spanyol, portugál, olasz felvevőpiacokra kidobott exportjuk nélkül. Viszont az export-orientálással egy a probléma: túszul tartja az exportálót a vevők gazdasága.

Adjuk ehhez hozzá, hogy nincsenek életképes új vállalkozások Németországban, mert a törvények ezt lehetetlenné teszik. Valahogy fent kell tartani a stabil, idilli 1950-es jóléti cég álomképet (aminek már Japánban is vége lesz lassan...).

Ilyen körülmények között kezelik Görögországot, és tesznek meg mindent az eurokraták azért, hogy tudjanak tovább német termékeket vásárolni. Persze, mint a közönség egyik jól tájékozott hozzászólója megjegyezte, nem kell a görögöket sajnálni a nehéz helyeztük miatt, mert csak oda kerülnek vissza GDP-ben és életszínvonalban ahonnan mesterségesen ugrottak fel Nyugat-Európa szintjére a jóléti támogatásokból, amik Brüsszelből érkeztek. És persze a feketepiac az egyedüli, amelyik tud virágozni az ostoba és a német megacégek exportjait óvó rendszerben. Ettől gyenge az állam, nem tud adót szedni. Ami nem lenne óriási probléma az USA-ban, hiszen a szövetségi kormány szerepe a gazdaságban nem döntő, viszont az európai modellben a tanárok, orvosok is állami alkalmazottak (ezek a feudalizmus hagyományaira építő, a királynak dolgozó "kulcsfontosságú" területek csak akkor tudnak működni, ha minél több adót szed az állam: ami recesszióban nem lehetséges, fekete gazdaságban pedig még kevésbé).

Így él az EU déli partvonala katasztrófahelyzetben. 20%-os munkanélküliség utoljára a 30-as években pusztított, annak is tudjuk az eredményét. A legnagyobb tragédia, hogy, amikor egy cég tönkrement, akkor utána annak újjáélesztése már sokkal nehezebb, tehát nem csupán pénz kérdése a hozzáértők tudásának elpusztítása. A cégek fele ment tönkre délen. A gazdaság infrastruktúrája pusztult el. Azt a legnehezebb újjáépíteni, különösen, hogy a fiatalok fele munkanélküli, az emberanyag sem lesz minőségi.

A németek viszont nem engedhetnek a szorításból, mert akkor nekik lesz magas a munkanélküliség. A vámmentes övezet létkérdés a németeknek.

Az 1992-2008 közötti Európai Unió egysége a növekedésnek köszönhetően békésen megoldott minden problémát. 2008 óta ez nincs így, és nem is lehet a gyökeres ellentétes érdekek miatt.

Mi a következő fejezet? Nacionalizmus, aminek a jeleit a skót választásoktól a lengyelig mindenütt láthatjuk. A nacionalizmus eredménye mindig háború Európában, a Balkántól Ukrajnáig. A radikálisok politikai hulláma megállíthatatlan most. Ahogy a zsidók voltak a tradicionális ellenség a tömegek szemében, most a muzulmánok lettek.

És a déli – balkáni trend (aminek az oldalvizében evickél Magyarország), hagyományosan – a középosztály szétrobbantása, ahol az erős központi állam (nevezhetjük nosztalgikusan fasisztának is) újraosztogatja a javakat, Mussolini – Franco álkapitalista stílusában, családi korrupciót a csillagokig emelve.

Mindez szépen illeszkedik az illúziókat nagyon szerető Európába, ahol sok tévhit és félelem egyszerre él együtt a fejekben: a félelem az oroszoktól, akik elzárhatják a gázcsapot és küldhetik a tankokat (ahh, bocsánat, azt mégsem, arra ott az amerikai hadsereg, hogy megvédje az öreg kontinensét. Csak a keleti végeken mer hadonászni az elavult kacatjaival a KGB tiszt orosz elnök, így is elég félelmetes a helyieknek, akik az árnyékban élnek.). A másik ilyen illúzió arról szólt, hogy nem lesz több háború: ez először az első világháború előtt volt népszerű elképzelés, ahol Európa azt hitte, hogy annyira fejlett, már megold mindent tárgyalásokkal.

Ez a fejlettség vezetett mindennél gyilkosabb német fegyverekhez, ahol hajszálon múlott a haditechnikai elsősége Hitlernek, gyárosainak és kutatóinak.

Ami csak látszólag tűnik múltba vetítésnek, mert a nacionalizmus a gazdasági nehézségek első következménye délen – és terjed.

Ezért nem létezik a barátságos, prosperáló Európa már, inkább a bizonytalan, ideges, nacionalistává váló, balkanizálodó Unió, amire nem lesz könnyű a megoldás. Innen Kaliforniából nézve annyi a legfurcsább, hogy az az Európai Unió, aki szabad kereskedelmi zónát akar létesíteni az USA – val (végre...) agresszíven támadja meg az amerikai gazdaságot éltető, innováló technológiai cégeket – logikátlanul és a következményeket, vagyis hogy ettől az európai felhasználónak lesz nehezebb dolga, még több szabályozással fog drágábban rosszabb terméket kapni.

Érdekes színfoltja az előadásnak Orbán Viktor Magyar miniszterelnök a bankokkal szembeni eredményeinek a kiemelése, mint az egyedüli európai vezető, aki tudta, hogy mit kell tenni az országa érdekének védelmére – míg a többi EU tagállam ijedten nézte a történteket anélkül, hogy lett volna válasza a krízisre. Mert a Stratfor elemzői vannak annyira messzire az adok-kapok politizálás zajától, hogy az ilyen összefüggést és eredményt is megláthassák.

A másik nagyágyú: Ian Bremmer, Az Eurázsia cég elnöke

Ha George Friedman előadását a tehetetlenkedő és ostoba módon a német exportok hatalma alatt működő Európa jövője miatti aggódással lehet jellemezni, úgy Ian Bremmer előadása talán egy leadership- és vízió nélküli Nyugat iránti aggódással lehetne összefoglalni.

Ian az USA szerepet írta le az elmúlt néhány évben: egyre inkább unilateralista, egyedül működő hatalomnak írja le a mostani adminisztrációt, akinek nincsen sok sikere koalíciók hatékony működtetésében – és ez különösen Kínára vonatkozik. Befelé forduló lett az ország az iraki fiaskó következményeként.

Kína 1 billió dollárt költ infrastruktúra fejlesztésére, amúgy keleti "Marshall Plan"-ként. Erre nincsen válasza Washingtonnak most. Akik pedig részei lesznek a kínai vezetésű projecteknek, azok logikusan Peking felé orientálódnak további befektetésekre számítva, és a kínai sztenderdeket követve.

Mindezzel szemben nem sokat tud felmutatni Amerika mostanában, hiányzik a beharangozott "privot" Ázsia felé. Persze a TPPP tárgyalások zajlanak, és ha sikerül összehozni ezt a kereskedelmi zónát (a liberális baloldal rövidlátó kapálódzása ellenére), akkor ez a helyzet megváltozik. Elkeserítő lehet Amerika szövetségesének lenni néha, amikor nincsen egy koherens stratégia legálabb középtávra, csak reagálás a mások által kreált helyzetekre a világ több zónájában is, mondja Bremmer – aki a konferenciát megelőző hónapban 11 szövetséges külügyminiszterrel találkozott. Reméli, hogy a TPPP (Trans Pacific Partnership) összejön hamarosan, mert Kína gyors terjeszkedése diktálja a tempót.

Peter Diamandis: a Singularity egyetem alapítója Ray Kurzweillel

Időrend szerint a fenti két előadás előtt zajlott a legendás jövőcsináló iskola alapítójának előadása (mert nemcsak scifit írnak és mélyen gondolkoznak a jövőről, hanem például vezető nélküli autót vagy holdba eljutó űrhajót is csinálnak az X prize vállalkozásuk közben, mellesleg az örök életet kiborgként és élő vitamingolyóként elképzelve).

Ha kontextus, trendanalízis és a Szilícium-völgy Teslákban közlekedő (a Prius az már nagyon múlt századi) konszenzusa nélkül ragadunk ki részleteket a közeli jövőbe való kitekintésből, akkor sok eleme Diamandis előadásának abszurdnak tűnik.

Vegyük például az aszteroidabányászat esetét: első hallásra fölöslegesnek tűnik, hiszen minek lenne ilyesmire szükség – hacsak nem a szokott "csináljuk, mert tudjuk, aztán meglátjuk mi lesz belőle" elv alapján.

Ha viszont belehelyezzük a nagyon is logikus (Verne Gyula óta, hogy ne nyúljunk vissza korábbi mitológiai, vagy alienkutatók marslakókat bemutató "bizonyítékaihoz"). Az intergalaktikus utazás nemcsak hogy megoldható lesz a technológia fejlődésével, hanem igenis megoldandó, ha az emberiség túl akarja élni a Föld nevű bolygó és a Naprendszerünk halálát. Ez persze a nagyon távoli jövő, legyinthetnénk, hacsak nem tesz minket kissé paranoiássá a nem is olyan régen Szibériában földet ért meteor története.

Ebből a perspektívából nézve a túlélés, mint üzleti lehetőség gigantikus méretű. És, hogy jön ehhez az aszteroidabányászat? Nagyon egyszerűen: az aszteroidák felszínen megtálalható hidrogénjéből lesz üzemanyaga a csillagközi űrhajóknak.

De ne vágjunk a dolgok elébe, kövessük a szikrázóan tehetséges előadó logikáját (ő az a ritka kategória, akinek a napjába legalább 48 óra belefér…)

A bőség, az Abundance korát kezdjük el (ügyesen a saját könyvét reklámozva, az örökzöld Bill Clinton mosolyogva mutatja be a projektorra vetítve) – nagyon pozitív a világkép, nehéz negatívumokat találni a meghamisítatlan számok nyelvére fordítva. Mert az, hogy a csapból is negatív hírek folynak, a média természetéből következik: egy magára valamit is adó adatbányász a Crisis New Network zaját eltompítva a való világ trendjeit nézi meg magának. Hogy is néz ki a világ az Ebola, az ISIS, a nepáli földrengés katasztrófa közvetítésétől eltekintve?

Először is egyre kevesebb a globális "szegények tömege" a számok nyelvén: arányaiban nézve, az 1990 körüli 2 milliárd koldusból 200 millió lesz csak 2030 körül az Economist szerint. Ha ez nem haladás, akkor nem tudom mit nevezhetünk annak.

Másodszorra az átlag életkorunk fokozatosan emelkedik. Primitív társadalmakban a polgárok 15%-a szokott erőszakos halállal halni, amit néha fejlett társadalmaknak sikerült túlszárnyalniuk (Európa 20%-a pusztult el a második világháborúban.) Ma az esélye annak, hogy valaki így haljon meg 500-szor kevesebb, mint korábban: 0.03%. Gyakorlatilag az erőszakos halált kiradírozhatjuk a veszélylistáról (na persze ettől még lesznek vérfürdők, néha élőben közvetítve – de a számok törvénye szerint ez apró mozgása a trendnek, alig jelenik meg a radaron.)

Harmadik bizonyítéka a jólétnek Diamandis szerint az ételek, az energia, a közlekedési lehetőségek és a kommunikációs csatornák bősége: ami a Maslow hierarchiája szerint szükséges az élet fenntartásához, abból minden területen jól állunk.

Erre az optimista világképre mint alapra épül az "exponenciális technológia" tézise, ami párhuzamos a Negroponte professzor által már vagy húsz éve hirdetett "digitális vs. analóg" világképpel, akár annak folytatásának is lehet nevezni – a fizikai anyagokat számokra/formulákra lebontó digitalizálás következménye a "3D printing" forradalma – ami persze megint csak egy húszegynehány éves megoldás felelevenítése – de hát egy újszülöttnek minden vicc új.

Persze a világmegváltás mellé azért profitot is kell termelni, elvégre Amerikában a sikert a pénzzel mérik leginkább: innen a könyvreklámozás, a sokak által imádott Steve Kotler professzorral közösen írt "Bold" (talán úgy lehetne magyarra fordítani, hogy "Merész", de ebben az is benne van, hogy "megállíthatatlan". Ezért valahogy mindig bekerül a prezentációba egy-egy slide, ami az önreklámozás jól bevált módszerével a könyv megvételére csinál étvágyat, kb. háromszor egy prezentáció alatt, ügyesen álcázott idézetek mögé rejtve.).

Vissza az optimizmushoz: Diamandis szerint, amikor minden földi halandó az internethez kapcsolva létezik, majd a nagyon is közeli jövőben (2020), akkortól a Crowdsource-modellek nagyon turbósítva működnek majd. Ez körülbelül 5 milliárd új emberi "internetes agy" becsatlakozását jelenti a rendszerbe, pesszimistább számítások szerint is minimum 3 milliárdot – óriási új lehetőségeket teremtve minden iparnak –, ami persze addigra majdnem minden területen tökéletesen lesz digitalizálva.

Hacsak ebbe az egyedüli számjátékba belegondolunk, már látszik, hogy milyen sok milliárd dollárt lehet keresni az új milliárdoknak a világhálóra való csatlakoztatásán: többen ezért fokuszálnak a nagyok közül is műholdas- vagy hőlégballonos megoldásokra a világ minden sarkát beterítve.

Lesznek új iparok is, amiket eddig kevésbé tudtunk elképzelni: olyanok, amik kettő vagy több ipar- és technológia egyesüléséből fognak valami újat kihozni, ami exponenciálisan változtat majd meg emberi tudást és életszínvonalat. A guru a következő területeket jelzi (mielőtt túl komolyan vennénk, azért járjon az eszünkben, hogy például tíz évvel ezelőtt azért másképp láttak a jövőt a futuristák is): nem tudtak volna elképzelni ezt a gyors, olcsó, megbízható computer képességet.

--Network ipar (hálózatok)

--Szenzorok, amelyek Artificial Intelligence (gépi intelligencia) segítségével gyűjtik / hasznosítják az adatokat

--Aritificial Intelligence (hogy minél hamarabb, gyorsabban es okosabban sikerujjon az adatokat jó célokra fordítani)

--Robotok (nem kell leírni nagyon a kedves olvasónak ezt a területet, ami majdhogynem klasszikusnak számít pl: Hal, a 2000-res Űrodüsszeia)

--3D printing

--Synthetic biológia (hogyan leszünk kiborggá néhány év múlva...)

--Material sciences (az anyagot tanulmányozó tudás sokkal mélyebb felhalmozása, űrből is összeszedett/begyújtott fémekkel).

Mindez pedig a 6D exponenciális disruption "hat parancsolatának" eredményeként fogja a világunkat demokratizálni, demonetizálni, demateriazálni, annak megfelelően, hogy milyen tempóban változik az adott ipar a digitalizálás folyamatában.

Tehát fel kell készülnünk arra, hogy nagyon máskent fog kinézni a világ a nagyon közeli jövőben: pedig még egyetlen egérke agyának a teljesítményével sem ér fel az emberiség számítógépes ereje, és így is marad ez úgy kb 2020-ig. Alig várom, hogy ezt megérjük, reszkessetek egerek, mert okosabbak lesznek nálatok a robotjaink pár év múlva.

Lehet ennél jobb perspektívával búcsúzni egy olyan konferenciától, amelyik a dinamikusan fejlődő világról szól, és megtanít egy rendszert, amiben erről érdemes elgondolkodni és döntéseket hozni?