Ugyanazok lophatták el az amerikai közalkalmazottak és két egészségbiztosító adatait

MTI Sajtóadatbank, 2015. június 6. 08:56

Ugyanazok a kínai hackerek lophatták el négymillió amerikai közalkalmazott adatait, akik korábban az ország két jelentős egészségbiztosítójához, az Anthemhez és a Premerához törtek be - írta kiberbiztonsági szakemberekre hivatkozva a The New York Times.

Az amerikai kormányzat Személyzeti Menedzsment Hivatala (OPM) számítógépes rendszerének feltörése minden idők egyik legnagyobb ismertté vált kibertámadása lehet. Peking cáfolta, hogy köze lett volna a történtekhez.
 

A lap szerint nincs rá bizonyíték, hogy a tavaly elkezdődött és idén tavasszal felfedezett számítógépes betörések révén megszerzett adatokat bűncselekmények elkövetésére használták volna fel. Ehelyett az elkövetők amerikaiak személyes adatainak hatalmas tömegét halmozták fel, aminek célját egyelőre nem értik pontosan a nyomozók.
 

A támadásoknak egy közös vonásuk van: az amerikai kormány Kínára vezette őket vissza, ám az még nem világos, hogy a támadások végrehajtói állami megbízottak-e. Kiberbiztonsági szakemberek azt feltételezik, hogy ezúttal nem a kínai Népi Felszabadítási Hadseregnek a kiberhírszerzésre szakosodott harmadik részlege áll a történtek mögött, amely ellen szellemi tulajdon ellopása miatt szövetségi vádemelés történt az Egyesült Államokban.
 

A szakértők szerint a mostani támadásokhoz használt eszközök eltérőek attól, mint amit a kínai katonai hackerek alkalmaztak. Ez azonban nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a betörést egy másik állami megbízásból dolgozó kínai csoport hajtotta végre, vagy hogy az egyenruhások újabb, nehezebben nyomon követhető technológiákhoz nyúltak.
 

Az újabb támadások a méreteikben és a nagyratörő mivoltukban különböznek a korábbiaktól. A Premeránál 11, az Anthemnél több mint 80 millió ügyfél adataihoz fértek hozzá. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) februárban figyelmeztetette amerikai nagyvállalatok egy szűkebb csoportját, hogy kiberkémek kormányzati és üzleti komputerhálózatokból "személyekhez társítható adatokat" loptak el.
 

A lap rámutatott: újdonság, hogy hackerek az amerikai üzleti és katonai titkok mellett a személyes adatokat is célba vették, feltehetően később megvalósítandó célok érdekében. A The New York Times szerint a betörések arra utalnak, hogy kudarcot vallottak Barack Obama elnök arra irányuló kísérletei, hogy eredményes párbeszédet folytasson a kínai vezetéssel a kibernetikai támadások korlátozásáról, mert azoknak sem a száma, sem a léptéke nem csökkent. Az amerikai és a kínai kormány ebben a hónapban ismét meg fogja tartani "stratégiai és gazdasági párbeszéd" éves fordulóját.
 

A The New York Times emlékeztetett rá, hogy Obama elnök áprilisban először adott ki olyan rendeletet, amelynek értelmében pénzügyi és utazási szankciókkal lennének sújthatók azok, akik a kibertérben kémkednek vagy lopnak, és ha ezek a támadások kockázatot jelentenek az Egyesült Államok nemzetbiztonságára, külpolitikájára, gazdasági vagy pénzügyi stabilitására. Eddig a rendeletet egyszer sem alkalmazták.

Kulcsszavak: hacker USA Kína security

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot

A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.

2024. december 20. 20:03

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32