Egyre több európai kedveli a robotokat

MTI Sajtóadatbank, 2015. június 17. 10:34

Egyre több európai kedveli a robotokat az Eurobarometer autonóm rendszerekkel kapcsolatos véleményeket firtató felmérése szerint.

Fotó: AFP
Az európaiak vezető nélküli járművekhez, autonóm drónokhoz és más robotokhoz való viszonyát vizsgáló felmérés hétfőn közzétett eredményei szerint tíz olyan európai állampolgár közül, akiknek már volt dolga hasonló technikával, nyolc kedvező véleménnyel bír ezekről az eszközökről, kilenc pedig szívesen szerezne magának robotot.

Az európai fiatalok 74 százaléka vélekedik kedvezően a robotokról, az összes európai 72 százaléka pedig úgy gondolja, a robotok segítenek az embereknek, így hasznosak a társadalomnak.

A felmérésben megkérdezettek ötöde vélte úgy, hogy elgondolkodna egy otthoni robot beszerzésén, míg minden tizedik válaszadó ezt már az elkövetkező öt éven belül is elképzelhetőnek nevezte.

A felmérés szerint azok az európaiak, akik már dolgoztak együtt robotokkal, sokkal inkább hajlamosak lennének vezető nélküli járműveket alkalmazni szállításhoz vagy utazáshoz. Emellett a robotokkal már otthon vagy munkaközben tapasztalatot szerzők társaikhoz képest kevésbé vélik veszélyesnek magánéletükre nézve a civil drónokat, és jellemzően eredményes eszköznek tekintik a pilóta nélküli repülőgépeket különböző termékek mozgatásához, célba juttatásához.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32