Magyarország legnagyobb szuperszámítógépét adták át Debrecenben

MTI Sajtóadatbank, 2015. június 18. 12:37

Magyarország legnagyobb, a világ 308. legjelentősebb szuperszámítógépét adták át a Debreceni Egyetem Kassai úti részlegén.

Nagy Miklós, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Nemzeti Információs Fejlesztési Intézetének igazgatója az átadón kiemelte: a szuper-számítástechnika a felsőoktatásban nevet viselő projekt határidőre elkészült, amivel Magyarország minden eddiginél előkelőbb helyet foglal el a számítástechnika területén.    

 

 

Gaál István kancellári megbízott szerint a Debreceni Egyetem a szuper-számítástechnika hazai központjává vált, s ez a szerepe a jövőben erősödni fog. A másfél milliárd forintba kerülő beruházás elkészültéhez az egyetem 100 millió forinttal járult hozzá.
 

Kara Ákos, infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár példaértékűnek nevezte a Debreceni Egyetemen folyó munkát. A szuperszámítógépekkel szemben állított legfontosabb elvárásként az adatok feldolgozását és tárolását említette, melynek a most átadott, Leó névre keresztelt szuperszámítógép maximálisan megfelel.  

 

 

 

Papp László polgármester ünnepi beszédében kiemelte: Debrecen a jövőjét a tudásra, az innovációra, a kutatás-fejlesztésre alapozza, s a most átadott szuperszámítógép ezt a célt szolgálja.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32