Kevesebb táblagépet értékesítettek világszerte

MTI Sajtóadatbank, 2015. július 30. 11:15

A második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest 7,0 százalékkal, az első negyedévihez képest pedig 3,9 százalékkal 44,7 millióra csökkent a világpiacon értékesített táblagépek száma az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat szerdán közzétett negyedéves felmérése szerint.

Az eladott készülékek számának csökkenése mellett a piaci szereplők részesedésében is jelentős változás következett be - kommentálta a jelentés megállapításait Jean Philippe Bouchard, az IDC táblagéppiaci kutatási igazgatója. "Az első negyedévben az Apple és a Samsung együtt 45,7 százalékos piaci részesedést tudhatott magáénak, a második negyedévben azonban már olyan gyártók, mint az LG, a Huawei, vagy az E FUN előretörésével részesedésük 41,5 százalékra zsugorodott" - mutatott rá.
 

Az új szereplők piaci behatolása miatt az öt legnagyobb gyártó piaci részesedése az első negyedévi 58 százalékról a második negyedévben 54 százalékra csökkent. A kínai Huawei a második negyedévben lépett be első alkalommal a legnagyobb öt közé, az E FUN neve pedig megjelent a legnagyobb tíz között.
 

Az eladott készülékek számának és piaci részesedésének csökkenése ellenére is az Apple biztos előnnyel piacvezető a táblagépek világpiacán. A második negyedévben 10,9 millió táblagépet értékesített, 17,9 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, piaci részesedésük pedig 24,5 százalékra csökkent 27,7 százalékról.
 

A rangsorban második Samsung 7,6 millió táblagépet értékesített a második negyedévben, 12,0 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 8,6 milliónál, piaci részesedése pedig egy százalékponttal 17,0 százalékra csökkent.
 

A harmadik legnagyobb piaci szereplő a Lenovo 2,5 millió táblagépet értékesített, 6,8 százalékkal többet a 2014 második negyedévi 2,4 milliónál. Piaci részesedése a tavalyi 4,9 százalékról 5,7 százalékra emelkedett.
 

A negyedik-ötödik helyen az eladások kerekített számában holtverseny alakult ki a Huawei és az LG Electronics között: mindkét vállalat 1,6 millió készüléket értékesített az idei második negyedévben. A Huawei esetében ez 103,6 százalékos, az LG esetében pedig 246,4 százalékos növekedés az egy évvel korábbi 0,8 milliós, illetve 0,5 milliós eladások után. A Huawei idei piaci részesedése 3,7 százalék lett a tavalyi 1,7 százalék után, az LG részesedése pedig 3,6 százalék 1,0 százalék után.
 

Az összes többi gyártó együttesen 20,4 millió táblagépet értékesített az idei második negyedévben, 9,3 százalékkal kevesebbet, mint 2014 második negyedévében, ami 22,4 millió volt. Együttes piaci részesedésük 45,6 százalékra csökkent 46,7 százalékról.

Kulcsszavak: Tablet PC táblagép IDC trend

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32