Elindult a Vodafone Big Bike Challenge
A Vodafone 6 magyar munkatársa is részt vesz a Nagy-Britanniát hosszában, Land’s End és John O'Groats között átszelő Deloitte Ride Across Britain jótékonysági kerékpár túrán. Az 5 ország munkatársaiból álló 115 tagú nemzetközi Vodafone csapat 9 nap alatt több mint 1500 kilométert tesz meg. Magyarországot a Vodafone Szolgáltató Központjának (VSSB) csapata, Viczián Gyöngyi, Szabó Adrienn, Babák Dóra, Csővári Ágnes, Sándor Balázs és Kovács Markel Milán képviseli.
M2M megoldás a nyeregtáskában
A túrát és a magyar résztvevők teljesítményét itthonról a Vodafone Magyarország M2M megoldásán alapuló IneTrack GPS alapú valós idejű nyomkövető rendszer segítségével lehet élőben követni. Az M2M-es nyomkövetési megoldás a hétköznapokban is működik, az ingyenes alkalmazás rendelkezésére áll az androidos okostelefonok használóinak. Az app rögzíti az útvonalat, sebességet és a szabadban megtett távolságot. Ugyanilyen nyomkövető készülékekkel vannak felszerelve azok a mentőkutyák is, akik a Vodafone Magyarország Alapítvány és a Cserhát Mentőkutyás Egyesület közös, Vodafone az eltűnt személyek felkutatásáért elnevezésű programban dolgoznak.
A kerékpár túra résztvevőinek különleges vizuális élményben lehet részük, hiszen útjuk közben megcsodálhatják a Szigetország legszebb részeit. Emellett a távot teljesítők az átlagosan napi 174 kilométeres kerékpározással fizikailag is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, hiszen körülbelül akkora megterhelésnek lesznek kitéve, mintha 13 alkalommal megmásznák a franciaországi Alpe d’Huez-t, vagy majdnem kétszer a Mount Everestet.
A szeptember 5. és 13. között zajló túra alatt gyűjtött adomány is hozzájárul a nagy cél, azaz az 1 millió angol font összegyűjtéséhez. Az adomány célja, hogy a nemzetközi Vodafone Alapítvány „hordozható iskola”, azaz Instant Network Schools programjának segítségével a Kongói Demokratikus Köztársaság területén működő menekülttáborokban élő gyermekek és fiatalok számára is elérhetővé váljon a digitális oktatás lehetősége. A programot Magyarországon a 13670-es ingyenes szám hívásával, hívásonként 250 forinttal lehet támogatni a túra teljes időtartama alatt.
Kapcsolódó cikkek
- Olimpiai sportággá tennék a videojátékot
- Mobilalkalmazásokkal akar visszakapaszkodni az Adidas
- Okosórák 1 Ft-tól a Vodafone kínálatában
- 35 országban érhetik el a 4G-t a magyar Vodafone-ügyfelek
- Pozitív fordulat a Vodafone-nál
- Mobilmozik
- Jó nézettségi mutatókat produkál a közmédia új csatornája
- Teljes a Vodafone 4G lefedettsége a Balatonon
- LG G4 jövő héttől a Vodafone üzleteiben
- Mindhárom német mobilszolgáltató indult a frekvenciatenderen
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!