Központi adatbázisba kerültek az ingatlan-nyilvántartási adatok

MTI Sajtóadatbank, 2015. szeptember 10. 17:34

A korábban a 119 földhivatalban nyilvántartott adatok a Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI) által üzemeltetett központi adatbázisba kerültek - mondta Fekete Gábor, a FÖMI főigazgatója.

A földtulajdon nyilvántartásáért felelős Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) és a FÖMI 1 milliárd 517 millió forint uniós támogatásból valósította meg a központi adatbázis létrehozásához szükséges informatikai fejlesztést - tette hozzá a főigazgató. A fejlesztés céljai között sorolta fel Doroszlai Tamás, a FÖMI osztályvezetője a gyorsabb ügyintézést, az elektronikus adatszolgáltatást valamint a költséghatékonyságot is. Az eredmény egyebek mellett az lett, hogy az egyes földhivatalok a központi adatbázishoz kapcsolódnak, onnan nyerik és oda továbbítják az adatokat.
 

Kifejtette: megvalósult a naprakész közhiteles földügyi nyilvántartás, a nagy tömegben érkező ügyek elintézésének az ideje csökkent. Az arra jogosult földmérő vállalkozások pedig a Takarnet nevű elektronikus adatszolgáltatási rendszeren keresztül a nap 24 órájában juthatnak hozzá a földmérési adatokhoz, térképekhez - tette hozzá az osztályvezető.
 

Doroszlai Tamás a következő lépések között sorolta fel, hogy az új rendszer kapcsolódjon az ügyfélkapuhoz, illetve megvalósuljon az elektronikus fizetés is.

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

K&H: A vállalkozások közel kétharmada tervez fejlesztést

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozás többsége, 61 százalék tervez valamilyen beruházást a következő egy év során – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Beruházási szándék szempontjából a top helyen egyértelműen az IT fejlesztések állnak, de közel minden ötödik kkv gondolkodik gépek, illetve gépjárművek beszerzésében is. Az eredményekből az is kiderül, hogy az informatikai fejlesztések nem a munkaerő kiváltása miatt várhatók, hanem éppen azoknál a cégeknél jellemző a technológiai szintlépés, ahol előre láthatóan nem csökken a dolgozók létszáma.

2024. augusztus 15. 15:14

AGV-k: a vezeték nélküli evolúció

Ismerje meg, hogyan emelték a HMS Networks a vezeték nélküli technológiákban szerzett szakértelme és az Anybus termékei a Mercedes-Benz vezető nélküli szállítórendszer (AGV) flottáját egy magasabb szintre.

2024. április 22. 09:55

A Thermaltake bemutatja első Bumblebee (dongó) színű termékét

A Thermaltake, a prémium toronyházak, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bejelentette a The Tower 200 Bumblebee Mini toronyházat, egy új színű változatot a közkedvelt The Tower sorozatban. A Tower 200 egy mini-ITX toronyház függőleges kialakítással és kivételes hűtési hatékonysággal. Bár ez a ház kompakt méretű, egy 4090-es grafikus kártya és egy 280 mm-es radiátor is elfér benne. Az új élénk sárga árnyalat hozzáadásával a The Tower 200 sorozat már hat színben kapható: fekete, Snow, Turquoise, Racing Green, Matcha Green és Bumblebee, így könnyedén kiválaszthatod a stílusodhoz illő The Tower 200-at.

2024. január 2. 12:10

Magyarországon is elkezdték blokkolni az AI robotok hozzáférését a weboldalak

Felmérésünk szerint az 1000 legolvasottabb magyar weboldal nagyjából 1%-a blokkolja a mesterséges intelligencia robotok hozzáférését tartalmaikhoz. Világszinten ez az arány már 20% felett jár, de Magyarországon is növekedés várható.

2023. október 12. 16:11

Gyerekszobától a tanteremig – Két nap a digitális tudatosságért

Mit jelent a digitális szülőség a XXI. században? Hogyan tudjuk online is biztonságban gyerekeinket? Milyen eszközkészlettel tudjuk elősegíteni, hogy élmény legyen a tanulás? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a kétnapos esemény-sorozat, melyet a digitális tudatosság jegyében szerveznek a Magyar Telekom székházban.

2022. október 13. 12:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32