Egyedülálló tudástár halmozottan sérültek mobileszköz használatához

forrás: Prím Online, 2015. szeptember 24. 16:41

Az informatika és a mobiltechnológia képes a mozgás- és beszédképtelen gyermekek számára megnyitni a világot, lehetővé tenni a kommunikációt, a tanulást, sőt, a későbbiek során akár a munkavégzést is. Magyarországon elsőként Miksztai-Réthey Brigitta, a Vodafone Főállású Angyala dolgozta ki és gyűjtötte össze a számítógépek és mobileszközök használatának elsajátításához szükséges fejlesztő játékokat és oktatási segédanyagokat.

A nemzetközi szinten is egyedülálló, több mint száz fejlesztő játékot és oktatási segédanyagot tartalmazó weboldalt a „Segédanyagok halmozottan sérültek mobileszköz használatához” program keretén belül hozta létre Miksztai-Réthey Brigitta, az ELTE informatika karának tanársegédje. A Bliss Alapítvány és az ELTE Informatikai Karának közreműködésével indított program célja, hogy segítséget nyújtson a súlyosan, halmozottan sérült, mozgás- és beszédképtelen gyermekek és fiatalok számára a kommunikáció képességének elsajátításához. A projekt sikerét bizonyítja az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karral szeptemberben elindított együttműködés, amelynek köszönhetően a hazai gyógypedagógus képzésben még idén megkezdődik az információs kommunikációs technológia (IKT) pedagógiai célú felhasználásának módszertani oktatása.

 


Az immár egy éve tartó munka során Brigitta a Bliss Alapítvány növendékeivel a számítógép-, illetve a mobileszköz-használat elsajátításához készített és gyűjtött össze olyan ingyenes segédanyagokat, amelyek a szülők, pedagógusok által könnyedén személyre szabhatóak, s az oktatás folyamatába beépíthetőek. A honlapon az ELTE Informatikai Karával közösen kifejlesztett Mousense (fejegér, azaz fejmozgással irányítható számítógép), illetve egyéb egérkiváltók és érintőképernyők használatának elsajátítását elősegítő anyagok mellett számtalan, témakörönként csoportosított számítógépes illetve mobilos fejlesztő játék is megtalálható, és a linkek mellett a szülők és pedagógusok gyakorlati tanácsokat, ötleteket, javaslatokat is olvashatnak.


A játékok és fejlesztő alkalmazások egy része az ELTE Informatikai Kar és a Bliss Alapítvány együttműködésének köszönhetően saját fejlesztésű. A másik csoportba az interneten elérhető, oktatási célokra alkalmas, ingyenes online játékok gyűjteménye tartozik. A legkülönlegesebb valószínűleg mégis a harmadik csoport. Az ún. Mentormodell Program keretén belül az elmúlt évben hat súlyosan, halmozottan fogyatékos mozgás- és beszédképtelen fiatal felnőtt növendéket képeztek ki iskoláskorú társaik segítésére. A kifejezetten a mentorok számára készített demonstrációs videók segítségével a fiatalok először elsajátították a különféle számítógépes programok (MovieMaker, Photo Story, Audacity stb.), kezelését, majd saját maguk készítettek oktatási segédanyagokat a kisebb gyermekek számára. A weboldalon jelenleg 65, a mentorprogram keretén belül létrehozott segédanyag található, számuk azonban napról-napra nő. A Programnak köszönhetően a gyermekek színes és élvezetes, valóban motiváló tananyagokat használhatnak, a fiatal mentorok pedig átélhetik a munka örömét, és életükben először végezhetnek olyan feladatot, amelyért cserébe fizetést kapnak.

 


A speciális tananyagcsomag nem csupán a mintegy ötezer halmozottan sérült, hanem más tartósan beteg, vagy speciális nevelési igényű gyermek és fiatal számára is lehetővé teszi, hogy képessé váljon a számítógépes vagy mobileszközök kezelésére. Nem véletlen, hogy több, értelmi sérült, mozgássérült vagy autista gyermekekkel foglalkozó intézmény – köztük a Csillagház Általános Iskola, a Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Szakközépiskola, Egységes Gyógypedagógiai, Módszertani Intézmény és Kollégium, illetve a Dió Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai, Módszertani Intézmény, Kollégium és Gyermekotthon – is élénken érdeklődik a módszer iránt. Az egyik legfőbb sikert mégis az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karral való együttműködés jelenti Brigitta és a Program számára.


„Miksztai-Réthey Brigitta számítógépes fejlesztőpedagógiával, illetve a segítő, ún. augmentatív és alternatív kommunikáció módszereivel kapcsolatos kutatómunkája és tevékenysége nem csupán hazai, de nemzetközi viszonylatban is egyedülálló, így egyetemünk felkérte arra, hogy szeptembertől tanársegédként rendszeresen tartson előadásokat hallgatóinknak alapozó, és szakirányú kurzusokon egyaránt.„– mondta dr. Márkus Eszter főiskolai docens, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar oktatásért felelős dékán-helyettese.


A program és a honlap iránt nemzetközi szinten is jelentős érdeklődés mutatkozik. Brigitta felkérést kapott az idén októberben, Moldova fővárosában, Kisinyovban rendezendő Kelet és Közép-Európai Alternatív és Augmentatív konferencián való előadásra, ahol a számítógép és a mobiltechnológia AAK eszközként való használatának előnyeit mutatja majd be.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32