Már nem csak valós névvel regisztrálhatunk a Facebookra
A Facebook „engedett a 48-ból”: ezentúl nem csak a teljes, valódi nevünkkel regisztrálhatunk a közösségi oldalra. Az újításról október végén számolt be a vállalat, és decembertől lesz elérhető.
A Facebook lazított a szabályokon, már ami a kétes eredetű névvel való regisztrálást illeti. Eddig, ha valaki nem saját nevével regisztrált az oldalra, és ez a Facebook tudomására jutott, az illetőtől hivatalos okmányt kértek, mellyel bizonyítania kellett, hogy valóban a saját nevével van-e fenn az oldalon. Ha ez nem így volt, a vállalat letiltotta az adott felhasználót az oldalról.
Sokan a kritizálták a Facebook szabályozását a valós név használatával kapcsolatban, ugyanis sok olyan felhasználó akadt, akiknek veszélyes volt munkájuk során saját nevüket használni. Például a transzfesztiták esetén merültek fel ilyen aggályok, hiszen a közösség, amelyben mozognak, teljesen más néven ismeri őket.
Mostantól engedékenyebb lesz a Facebook. Alex Schultz, a vállalat növekedési üzletágának elnöke, aki egy hivatalos levélben számolt be a változásokról, kifejtette, hogy bár az ellenőrzések ezután is megmaradnak, de nem lesz olyan szigorú, mint eddig. A felhasználók megindokolhatják majd, miért nem saját nevükkel vannak fenn az oldalon.
A változások várhatóan decembertől lépnek életbe.
Forrás: Buzzfeed.com
Kapcsolódó cikkek
- Egyre többen a közösségi médiából kapnak állástippet
- A Facebook leszívhatja az iPhone-ok aksiját
- A vizualitás egyre fontosabb a közösségi térben
- Kevesebb adót fizetett a Facebook, mint egy átlagos angol munkás
- Lassan többet facebookozunk mobilon, mint PC-n
- Mobilinternet Afrikának - műholdat lő az űrbe a Facebook
- Felfüggeszthető az európai Facebook-felhasználók adatainak továbbítása az amerikai szerverekre
- Jön a "nem tetszik" gomb a Facebookon
- A Facebook Messenger a második legnépszerűbb alkalmazás az USA-ban
- 24 óra alatt egymilliárdan használták a Facebookot
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.