A BOOKR Kids Mesetablet a legjobb digitális játék

forrás: Prím Online, 2015. november 30. 08:37

A BOOKR Kids Mesetablet 2. helyezést ért el az Ország játéka versenyen, ami azt is jelenti, hogy a legjobb digitális játék 2015-ben!

A Gellért Hotelben óriási gyerekcsapat segédletével hirdették ki az "Ország játékát"! A megmérettetés célja többek között, hogy segítsen a szülőknek eligazodni az évente megjelenő több ezer játékújdonság között. A versenyben induló több mint 50 játékot a JátékNet.hu szakértői választották ki számos szempont szerint. Egyrészt az idei adatok alapján népszerű játékok, valamint a korábbi trendek szerint nagy érdeklődésre számot tartó újdonságok kerültek be a listába.


Az első a Geomat lett, a BOOKR Kids Mesetablet a második helyezést szerezte meg, míg a dobogó harmadig fokára a Crayola: kreatív rajziskola állhatott fel.


A BOOKR Kids az első magyar gyerekeknek szóló könyvtár-alkalmazás amely interaktív mesekönyveivel segít az olvasástanulásban, serkenti a memóriát és a kreativitást, olvasóvá nevel. Több mint 80 interaktív meséjük elérhető a nyertes Mesetableten is. Idén áprilisban indult, de már hivatalos partnere a legnagyobb magyar könyvkiadónak és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetnek és a Samsungnak is.


Albert Einstein útját követve: "Ha azt szeretnéd, hogy a gyereked intelligens legyen, olvass neki tündérmeséket. Ha azt szeretnéd, hogy még intelligensebb legyen, olvass neki még több tündérmesét".
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32