ABB technológia biztosítja a világ leghosszabb vasúti alagútjának energiaellátását
Az ABB a „Gottardo 2016” projekt egyik főpartnereként az évszázad építési projektje keretében épült alagút megnyitó ünnepségeit is támogatni fogja. A partnerség jelentőségét kiemelendő, január 20-tól kezdve egy, az ABB logóját viselő Lok 2000 típusú mozdony közlekedik a svájci vasúthálózaton. A járműpark ilyen típusú mozdonyaihoz hasonlóan, az ABB logójával díszített mozdony is az ABB hajtásrendszereivel és villamos berendezéseivel van felszerelve.
A nemzetközi politikai és üzleti vezetők részvételével fémjelzett Davosi Világgazdasági Fórumot ez évben január 20-a és január 23-a között rendezték meg. A tanácskozás ideje alatt a Landquart és a sípályáiról híres Davos közötti utasforgalmat az ABB logóját viselő vonatszerelvénnyel bonyolították le.
„Az ABB logójával díszített mozdony jelképezi majd azt is, hogy a komponensek szállításával milyen jelentős szerepet játszott az ABB a század projektjének megvalósításában. Az alagútba az ABB- technológiák széles körét telepítettük” – mondta Ulrich Spiesshofer, az ABB vezérigazgatója a mozdony „névadóünnepségén” Genfben.
Számos ünnepségre is sor kerül 2016-ban: júniusban lesz a Gotthárd-alagút megnyitója, de ünnepséggel emlékeznek meg az ABB 125 éves svájci működésére is. „A jubileumi évünk mottóját – „vasúttal a jövőbe” – viselő mozdony azt jelzi, hogy mennyire büszke az ABB a vasúti ágazatban elért sikereire, valamint az SBB-vel folytatott, hosszú múltra visszatekintő partneri kapcsolatára” – mondta Remo Lütolf, az ABB Svájc vezetője.
Az ABB vasúti közlekedési megoldásai
A Svájci Államvasutak (SBB) már régóta az ABB egyik nagyon fontos ügyfele. A két cég kapcsolata száz évre nyúlik vissza. Az ABB 2014-ben közel 70 millió svájci frank értékű megbízást nyert az SBB-től, melynek keretében az ABB a legmodernebb nagyteljesítményű átalítókat szállította a SBB járműparkjához. Az ABB logóját viselő SBB mozdony az ABB legújabb fejlesztésű hajtásrendszereivel és villamos berendezéseivel van felszerelve.
Az RE 460 típusú (szélesebb körben elterjedt elnevezése Lok 2000) villamosmozdony ugyancsak kiváló példája az energiahatékony vasúti közlekedésnek. Az SBB közel 20 éve használja már ezt a mozdonytípust, amelynek éves futásteljesítménye eléri a legalább 300 000 kilométert. Jelenleg az ABB végzi az SBB mozdonyparkjának javítási, felújítási munkáit, melynek köszönhetően növelhető a mozdonyok energiahatékonysága és megbízhatósága, élettartamuk pedig további 20 évvel is meghosszabbítható. Az ABB új vontatási átalakítóinak és az egyéb korszerűsítési intézkedéseknek köszönhetően a járműparkkal évente 27 gigawattóra energiát takarítanak meg. Az járműpark éves energiamegtakarítása több mint 6700 svájci háztartás átlagos energiafogyasztásának felel meg.
Az ABB és az SBB között az évszázadon átívelő Gotthárd-alagút építési projekt keretében olyan partneri viszony alakult ki, amely egyrészt kiválóan példázza az ABB innovációs erejét és a kiemelkedő szaktudását a vasúti ágazatban, másrészt újabb fontos fejezetet jelent a két piacvezető cég nagy múltú és sikeres együttműködésében.
„Nagy örömünkre szolgál, hogy a vasúti gépgyártás és járművillamosítás terén együttműködő régi, megbízható partnerünkkel együtt nyithatjuk meg 2016 júniusában az évszázad építkezésének számító Gotthárd-bázisalagutat” – mondta Andreas Meyer, az SBB vezérigazgatója a mozdony Genfben tartott névadóünnepségén.
A 125 éve alapított ABB tevékenysége szorosan összefonódott a svájci vasutak fejlesztésével. Az ABB jogelődjei komoly szerepet játszottak a vasút villamosításában. A 20. század kezdetén az ABB végezte a Simplon-, a Lötschberg- és a régi Gotthárd-alagút villamosítását, és ezáltal jelentősen hozzájárult az Alpok hegységen áthalódó vasútvonalak bővítéséhez. A villamosítással kapcsolatos törekvéseknek nagy lökést adott, amikor az ABB felvásárolta a Maschinenfabrik Oerlikon (MFO) gépgyárat. Az MFO – az ABB-hez hasonlóan – villamosmozdonyokat gyártott. A meredek emelkedésű Gotthard-pályaszakaszon zajló vasúti tehervontatáshoz gyártott, „Krokodil” becenévre keresztelt mozdonya valóságos legendává vált. Ez a mozdony még ma is megdobogtatja a vasút szerelmeseinek a szívét, akik ezt a mozdonyt már körvonalairól is felismerik.
Az új alagútban az ABB-technológiák széles köre fogja biztosítani az infrastruktúra és a szellőzés energiaellátását. Az évszázados építési projekt legújabb szakasza több mint 17 éven át épült. Az első vonatszerelvény ez év nyarán fog áthaladni az új alagúton. Az 57 km hosszú Gotthárd-alagút a világ leghosszabb vasúti alagútja, és Európa egyik legfontosabb észak-déli vasúti összeköttetése. Az új alagútnak köszönhetően bővül a rendelkezésre álló vasúti teherszállítási kapacitás, de az utazási idő lerövidítése révén, a létesítmény közelebb hozza Svájc egyes részeit a szomszédos német- és olaszországi településekhez.
Az ABB hozzájárul a fenntartható közlekedés megteremtéséhez
Az ABB Svájcban és világszerte már 125 éve járul hozzá a technikai haladáshoz az energiahatékonyság és az ipari termelékenység javítása terén. Hasonlóan komoly szerepet játszik a vasúti ágazatban, ahol számtalan újítása szolgálja a fenntartható közlekedés kiépítését. A nagy múltra visszatekintő tradíció ma is folytatódik: az ABB vontatási átalakítókat fejleszt és gyárt Aargau kantonban (Turgi), illetve vontatási transzformátorokat Genfben. Az ABB gyártási és karbantartási tevékenysége kiterjed az elővárosi, a fővonali és a nagysebességű vasúti rendszerekben alkalmazott komponensek és alrendszerek teljes skálájára is. Az ABB, melynek telepített rendszerei világszerte megtalálhatók különféle életciklus szolgáltatásokat is kínál a rendszereihez, amelyek köre karbantartásra, felújításokra és korszerűsítésekre is kiterjed.
Kapcsolódó cikkek
- ABB adomány a tanulók szakmai továbbképzéséhez
- Integrált szoftvermegoldások a TANAP-hoz
- Elektromos buszrendszert mutatott be Párizsban az ABB
- Az ABB bemutatta a legnagyobb terhelhetőségű, többfunkciós robotját
- Megérkezett YuMi, az emberbarát robot
- ABB szünetmentes áramforrás működik a föld mélyén
- Két új ABB elektromos autó gyorstöltőt adtak át Budapesten
- Gyerekjáték lesz okosotthonunk irányítása
- Az ABB üzembe helyezte a világ első ökohatékony gázzal szigetelt kapcsolóberendezését
- Hulladékból energiát ABB technológiával
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!