Indulnak az ABB hazai egyetemi programjai

forrás: Prím Online, 2016. január 28. 09:39

Elindult az ABB Kft. két egyetemi programja, melyeket a vállalat az energetika és automatizálás területén tanuló, végzős egyetemi és főiskolai hallgatók számára hozott létre.

 Az „ABB mentorprogram női hallgatóknak” egy öt hónapos program, a másik pedig egy fél évre szóló ABB ösztöndíj. A programok keretében megpályázható díjakat Tanja Vainio, a vállalat vezetője adta át a diákoknak. 

 

Az ABB női mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvét műszaki területen illetve lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével. 

 

 

A program során öt női végzős műszaki felsőoktatási hallgatót választottak ki pályázat útján az energetika és automatizálás területéről. A pályázat nyertesei dedikált mentorokat kapnak a cég vezetői és szakemberei személyében, akikkel konzultáción vesznek részt havi egy alkalommal. A nyertesek betekintést nyerhetnek a cég mindennapjaiba, gyárlátogatáson vehetnek részt, találkozhatnak az ABB női vezetőivel, a HR szakemberektől személyes konzultáció keretében tanácsot kaphatnak a későbbi elhelyezkedéshez, vagy akár gyakornokként aktívan részt vehetnek a munkában. 

 

Az ABB ösztöndíjra 3. éves BSc, 4. vagy 5. éves MSc műszaki felsőoktatási hallgatók pályázhattak a következő gyakorlati témakörökben: együttműködő robotok felhasználási területei, digitalizálás az energiaellátásban, hisztorikus adatgyűjtő és elemző rendszer kialakítása Decathlon Services platformon, energiaelosztási rendszerek méretezéstől a megvalósulásig a kisfeszültségű területen, valamint megújuló energiák tárolása és összekapcsolása az elektromos közlekedéssel.

 

Az ösztöndíjat elnyert hallgató a hat havi pénzbeli juttatáson felül havonta két alkalommal interaktív konzultációs lehetőséget kap az ABB szakembereivel, valamint hogy egy ABB gyárat meglátogasson külföldön, és diplomamunkáját az ABB-ről írja. 

 

Az ABB szakemberei a beadott pályázatok értékelésénél mindkét programban figyelembe vették a jelentkezők motiváltságát, szakmai rátermettségét, valamint angol nyelvtudását. A pályázat elbírálásánál előnyt jelentett a korábbi tanulmányi versenyeken elért eredmény, és a felsőoktatási szakmai tevékenységben való részvétel.

 

Tanja Vainio, az ABB Kft. ügyvezetője a díjak átadása kapcsán elmondta: „Most induló két egyetemi programunkkal hagyományt szeretnénk teremteni és tovább építeni az ABB rendszeres együttműködését a hazai műszaki felsőoktatási intézményekkel. Programjaink célja a jövő mérnökeinek megismertetése innovatív, korszerű technológiákkal, és a karrierlehetőségek bemutatása számukra. Ennek a szándékunknak különösen nagy hangsúlyt ad, hogy ma Magyarországon óriási az igény magasan képzett és gyakorlattal rendelkező műszaki végzettségű szakemberekre.” 

 

Az igazgatónő, aki maga is mérnök végzettségű hozzátette: „Cégünk etikai kódexében is szerepel a vállalati diverzitás előmozdítása, ezen belül a női mérnökök arányának növelése. A nemek közötti kiegyenlítettség olyan érték, melynek nyomán a munkahelyek nagyobb megtartó erővel rendelkeznek és növelik a szervezet teljesítőképességét. Saját példámmal is tudom igazolni, hogy a nőknek van keresnivalójuk a műszaki területeken és léteznek számukra sikeres karrierutak. 


Női mentori programunkkal azt szeretnénk elősegíteni, hogy a műszaki pálya iránt érdeklődő nők bízzanak magukban és maradjanak a választott mérnöki pályán: vállalatunknál ehhez konkrét lehetőségeket és életpálya modelleket kínálunk.” 

 

Kulcsszavak: oktatás ABB

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32