Vírusok, veszélyek és kockázatok tavaly és idén
Az ESET által összeállított legelterjedtebb kártevők toplistájának vezető helyén a tavalyi év utolsó hónapjában sem volt változás, a második pozícióba azonban egy újonc került. A biztonsági szakemberek a toplista és a tavalyi összefoglaló mellett elemezték, hogy milyen kockázatokkal és veszélyekkel kell számolnunk az idei évben.
A legelterjedtebb kártevők toplistáját immár bő fél éve a Win32/Bundpil féreg vezeti, amely külső adathordozókon terjedve valódi károkozásra is képes, hiszen a meghajtóinkról mind a futtatható, mind pedig a mentési Backup állományainkat törölheti. Második helyen egy újoncot fedezhetünk fel a decemberi összesítés során. A JS/TrojanDownloader.Nemucod trójai HTTP kapcsolaton keresztül további kártékony kódokat igyekszik letölteni a megfertőzött számítógépre. A program egy olyan URL listát is tartalmaz, amelynek link hivatkozásait végiglátogatva különféle kártevőket próbál meg letölteni ezekről a címekről, majd végül a kártékony kódokat a gépen le is futtatja. Említésre méltó még, hogy az automatikus programfuttatásról elhíresült INF/Autorun vírus sem tűnt még el a toplistáról, bár teljesítménye csak a tizedik helyre volt elegendő, a már több mint nyolc éve velünk élő vírusnak.
Az Antivirus blog összegyűjtötte a tavalyi év legfontosabb IT biztonsági történéseit, amelyből kiderül, hogy nem volt eseménytelen évünk a vírusok és biztonsági malőrök tekintetében sem. A legizgalmasabb incidenseket talán a zsaroló programok jelentették, ezek egyike volt a CTB-Locker, amely tavaly januárban számos magyarországi gépet fertőzött meg.
Ez vár ránk 2016-ban
Ma már mindenki számára jól látható hogy a technológia gyors fejlődésével és az internetre kapcsolódó eszközök folyamatos növekedésével egyre több és több embert fenyegetnek a célzott kibertámadások. Ez minden típusú vállalkozásra, iparágra vagy szektorra igaz. Következésképpen a biztonság már nem csak bizonyos embereket érint, hanem mindenkinek foglalkoznia kell a problémával. Ezt a folyamatot tárgyalja a Trends for 2016: Biztonság(ban) mindenhol elnevezésű riport is, amelyet az ESET Kutató Laboratóriumában állítottak össze.
A Trends for 2016: Biztonság(ban) mindenhol jelentés legfontosabb témái:
- Az IoT és a hálózatba kapcsolt eszközök, amelyek kihangsúlyozzák az olyan eszközök biztonságának kérdését, mint a testen hordható eszközök – még a hálózatra való csatlakoztatás előtt.
- A zsarolóvírusok (ransomware) fejlődése, amelynek fókuszába a blokkolt fájlok helyett, a teljes eszköz megtámadása került.
- A célzott támadások és a számítógépes kémkedés, mint a jövő potenciális fegyverei.
- A globalizált kémprogramok és az átfogó akciók a kiberbűnözés elleni küzdelem kulcsfontosságú elemei
- Haxposure – a vállalati adatok kiszivárgása és annak következményei
- Következő lépés a mobilbiztonság területén és a jövőbeli védekezési stratégiák
- Új biztonsági és adatvédelmi funkciók a Windows 10-ben
- Létfontosságú infrastruktúrák fertőzött rendszerei, és a támadások célpontjaivá váló iparágak (például az egészségügy).
- A személyes adatok védelmének törvényi követelményei mindenhol a világon egyre fontosabbak, valamint a kormányok, vállalatok és felhasználók közös összefogásai
- Internetes zaklatások: a webes fenyegetések növekedése a gyerekek és fiatalok körében.
Vírustoplista
Az ESET több millió felhasználó visszajelzésein alapuló statisztikai rendszere szerint 2015 decemberében a következő 10 károkozó terjedt világszerte a legnagyobb számban, és volt együttesen felelős az összes fertőzés 21.64%-áért. Aki pedig folyamatosan és első kézből szeretne értesülni a legújabb Facebook-os kártevőkről, a közösségi oldalt érintő mindenfajta megtévesztésről, az csatlakozhat hozzánk az ESET Magyarország www.facebook.com/biztonsag, illetve az antivirusblog.hu oldalán.
01. Win32/Bundpil féreg
Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 5.57%
Működés: A Win32/Bundpil féreg hordozható külső adathordozókon terjed. Futása során különféle átmeneti állományokat hoz létre a megfertőzött számítógépen, majd egy láthatatlan kártékony munkafolyamatot is elindít. Valódi károkozásra is képes, a meghajtóinkról az *.exe, *.vbs, *.pif, *.cmd kiterjesztésű és a Backup állományokat törölheti. Ezenkívül egy külső URL címről megkísérel további kártékony komponenseket is letölteni a HTTP protokoll segítségével, majd ezeket lefuttatja.
Bővebb információ: http://www.virusradar.com/en/Win32_Bundpil.A/description
02. JS/TrojanDownloader.Nemucod trójai
Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 2.68%
Működés: A JS/TrojanDownloader.Nemucod trójai HTTP kapcsolaton keresztül további kártékony kódokat igyekszik letölteni a megfertőzött számítógépre. A program egy olyan URL listát is tartalmaz, amelynek linkhivatkozásait végiglátogatva különféle kártevőket próbál meg letölteni ezekről a címekről, majd végül a kártékony kódokat a gépen le is futtatja.
Bővebb információ: http://www.virusradar.com/en/JS_TrojanDownloader.Nemucod/detail
03. LNK/Agent BZ
Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 2.32%
Működés: A LNK/Agent.BZ trójai szintén egy olyan kártékony link hivatkozás, amelyik különféle parancsokat fűz össze és futtat le észrevétlenül a háttérben. Működését tekintve hasonlít a régi autorun.inf mechanizmusára.
Bővebb információ: http://www.virusradar.com/en/LNK_Agent.BZ/detail
04. HTML/ScrInject trójai
Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 1.97%
Működés: A HTML/ScrInject trójai egy RAR segédprogrammal tömörített állomány, amely telepítése során egy üres (c:windowsblank.html) állományt jelenít meg a fertőzött gép böngészőjében. Hátsó ajtót nyit a megtámadott rendszeren, és ezen keresztül a háttérben további kártékony JavaScript állományokat kísérel meg letölteni.
Bővebb információ: http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/scrinject-b-gen
05. LNK/Agent.AV trójai
Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 1.80%
Működés: A LNK/Agent.AV trójai egy olyan kártékony link hivatkozás, amelyik különféle parancsokat fűz össze és futtat le észrevétlenül a háttérben. Működését tekintve hasonlít a régi autorun.inf mechanizmusára.
Bővebb információ: http://www.virusradar.com/en/LNK_Agent.AV/description
06. LNK/Agent.BS trójai
Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 1.75%
Működés: A LNK/Agent.BS trójai szintén egy olyan kártékony link hivatkozás, amelyik különféle parancsokat fűz össze és futtat le észrevétlenül a háttérben. Működését tekintve hasonlít a régi autorun.inf mechanizmusára.
Bővebb információ: http://www.virusradar.com/en/LNK_Agent.BS/detail
07. JS/TrojanDownloader.Iframe trójai
Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 1.58%
Működés: A JS/TrojanDownloader.Iframe trójai módosítja a böngészőklienst, és önhatalmúlag átirányítja a találatokat különféle kártékony programokat tartalmazó rosszindulatú weboldalakra. A trójai kártevő kódja leggyakrabban a weboldalak HTML beágyazásában található.
Bővebb információ: http://www.virusradar.com/JS_TrojanDownloader.Iframe.NKE/description
08. Win32/Sality vírus
Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 1.42%
Működés: A Win32/Sality egy polimorfikus fájlfertőző vírus. Futtatása során elindít egy szerviz folyamatot, illetve registry bejegyzéseket készít, hogy ezzel gondoskodjon arról, hogy a vírus minden rendszerindítás alkalmával elinduljon. A fertőzése során EXE illetve SCR kiterjesztésű fájlokat módosít, és megkísérli lekapcsolni a védelmi programokhoz tartozó szerviz folyamatokat.
Bővebb információ: http://www.virusradar.com/Win32_Sality.NAR/description
09. Win32/Ramnit vírus
Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 1.31%
Működés: A Win32/Ramnit egy fájlfertőző vírus, amelynek kódja minden rendszerindításkor lefut. DLL és EXE formátumú állományokat képes megfertőzni, ám ezen kívül a HTM, illetve HTML fájlokba is illeszt kártékony utasításokat. Végrehajtásakor sebezhetőséget keres a rendszerben (CVE-2010-2568), és ha még nincs befoltozva a biztonsági rés, úgy távolról tetszőleges kód futtatására nyílik lehetőség. A támadók a távoli irányítási lehetőséggel képernyőképek készítését, jelszavak és egyéb bizalmas adatok kifürkészését, továbbítását is el tudják végezni.
Bővebb információ: http://www.virusradar.com/Win32_Ramnit.A/description?lng=en
10. INF/Autorun vírus
Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 1.24%
Működés: Az INF/Autorun gyűjtőneve az autorun.inf automatikus programfuttató fájlt használó károkozóknak. A kártevő fertőzésének egyik jele, hogy a számítógép működése drasztikusan lelassul, és fertőzött adathordozókon (akár MP3-lejátszókon is) terjed.
Bővebb információ: http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/%21autorun
Kapcsolódó cikkek
- 30 éves a Brain vírus
- Újabb kibertámadás Ukrajnában
- A top 10 listában a mobil banki fenyegetések
- A nigériai sztori, avagy ne küldj pénzt távoli rokonoknak
- Fellélegezhetnek a CoinVault és Bitcryptor zsaroló vírusok áldozatai
- Halloween a félelmetes online zsarolóvírusok szemszögéből
- A mobilos helyzet fokozódik – havi vírustoplista és antivirus blogmustra
- Megérkezett az ESET Smart Security 9 és az ESET NOD32 Antivirus 9
- Augusztus kedvenc vírusai és a kártevők elnevezésének titkai
- Visszatérő banki kártevőre és egy új androidos zsarolóvírusra figyelmeztet az ESET
Biztonságtechnika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.
Az ESET HOME Security legújabb verziója új és továbbfejlesztett funkciókkal véd a személyazonosságlopás, az adathalászat és más fenyegetések ellen
Megérkezett az ESET otthoni kiberbiztonsági megoldások új verziója, amely olyan új funkciókkal bővült, mint az ESET Folder Guard, mellyel a felhasználók védett mappákat tudnak létrehozni, vagy a Dark Web Vizsgálat, amely képes riasztani, ha a személyes adataink felbukkannak a dark webes piactereken, fórumokon. Ez az új személyazonosságvédelmi modul mostantól globálisan elérhető.
Az ESET Magyarországon is elérhetővé tette az ESET Servicest, amely többek között biztosítja a gyors, felügyelt EDR (XDR) szolgáltatást is
A különböző méretű vállalkozásoknak egyre nehezebb lépést tartani, védekezni a gyorsan változó, nagy számú kibertámadással szemben. A szakképzett emberi erőforráshiány miatt sokan nehezen tudják egyedül, házon belül kezelni online biztonságukat. A nem megfelelő biztonsági intézkedések, vagy ezek teljes hiánya gyakran megakasztja, vagy akár le is állíthatja az üzletmenetet, illetve a kritikus informatikai erőforrásokhoz és adatokhoz való hozzáférést. Az ESET szakértői most ezekre a kihívásokra kínálnak megoldást, lehetővé téve a vállalatok számára, hogy erőforrásaikat fő üzleti tevékenységeikre összpontosítsák. Az ESET a kiberbiztonság egyik legfontosabb szereplőjeként elindította az év 365 napján, a nap 24 órájában angol nyelven elérhető ESET Servicest.
NFC adatokat továbbító Androidos kártevőt fedezett fel az ESET kutatócsoportja
Az ESET kutatói felfedtek egy vadonatúj számítógépes kártevő programmal végrehajtott, úgynevezett crimeware kampányt, amely három cseh bank ügyfeleit vette célba. Az ESET által NGate-nek elnevezett Android alapú kártékony szoftver újszerű módon képes az áldozatok bankkártyáinak adatait a támadók telefonjára továbbítani. A támadók elsődleges célja az volt, hogy ATM-eken keresztül készpénzt vegyenek fel az áldozatok bankszámláiról. Ezt úgy érték el, hogy a fizikai bankkártyák NFC-adatait a támadó készülékére továbbították az NGate malware segítségével. Amennyiben ez a módszer sikertelen volt, a tettesnek még arra is volt egy tartalék terve, hogy az áldozatok számláiról más bankszámlákra utaljon át pénzösszegeket.
Hogyan védhetjük ki a gyakori Booking.com átveréseket?
A Booking.com a szálláshelyeket kereső utazók egyik legfontosabb platformja, de mára olyan szolgáltatások, mint az autóbérlés és a repülőjegy vásárlás is elérhetővé váltak az oldalon keresztül. Ez a világ leglátogatottabb utazási és turisztikai honlapja, amely 2023-ban több mint egymilliárd foglalást bonyolított le, ami kétszerese a 2016-ban regisztrált számnak. Az ESET kiberbiztonsági szakértői most megmutatják, hogyan vadásznak ránk a csalók az adathalász e-mailek küldésétől a hamis hirdetések közzétételéig, miközben a megérdemelt nyaralásunkat tervezzük – és ahhoz is tanácsokat kapunk, miként lehet védekezni ez ellen a csalásforma ellen.