Átlátszó kamion az utakon
Először mutatkozott be a nagyközönség előtt a Samsung, a Leo Burnett, a Helvetica és a Volvo Trucks Argentina által fejlesztett Safety Truck, amely kivetíti a hátulról érkezők számára azt a képet, amit a kamion sofőrje lát, így segít elkerülni az előzések során bekövetkező közúti baleseteket.
A Safety Truck hátsó része két beépített kamera és egy kifejezetten erre a célra tervezett Ingematica közlekedési szoftver segítségével élőben mutatja a kamion előtti út képét. Ezáltal segít a kamion mögött haladó járművek vezetőinek, hogy jóval pontosabban mérhessék fel az előzéshez rendelkezésükre álló helyet. A közvetített kép egy nagyfelbontású, négy darab Samsung OH46D készülékből álló videófalon jelenik meg a kamion mögött haladók számára. A por- és vízállóra tervezett OHD video fal a zord időjárási körülmények között nyújtott kimagasló teljesítményéért IP56 tanúsítványt is kapott, hiszen időjárástól és útminőségtől függetlenül tiszta képet tud biztosítani.
Kapcsolódó cikkek
- Már kétszázezernél is többen használják a Vonatinfó applikációt
- A Samsungé az év monokróm/multifunkciós nyomtató termékcsaládja
- Értékesítési rekord az okostelefonok világpiacán tavaly
- Szórakoztató és fejlesztő alkalmazások gyerekeknek
- Kapható a Samsung Galaxy A új szériája
- A Samsung megalkotta a világ leggyorsabb DRAM-ját
- Fontos tényező a Samsung az üzleti nyomtatók piacán
- Eltűnnek az elválasztókeretek a videofalon
- A tárgyak internete: WiFi-re kötött porszívó
- CES 2016: bemutatkozott az első keret nélküli, ívelt kialakítású SUHD TV
Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!
Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.
Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat
Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.
Itt vannak a régió legdinamikusabban fejlődő vállalatai
A Deloitte Technology Fast 50 Central Europe program újabb mérföldkőhöz érkezett, hiszen idén ünnepli 25. évfordulóját. A rangsor a régió legdinamikusabban növekvő technológiai vállalatainak kiemelkedő teljesítményét ünnepli, valamint az innovációt és a pozitív társadalmi hatást ismeri el. A magyar vállalatok idén is kiemelkedően szerepeltek: a scoutlabs, a Parkl Digital Technologies és a Mito Digital is díjazásban részesült innovatív és fenntartható megoldásaikért.
Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére
Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.
A 2024-es Év Projektmenedzsere egy fedél alá hozta a kultúrát és a diplomáciát
Sághi Attila lett az Év Projektmenedzsere, aki a hagyományokat a funkcionalitással ötvöző Magyarország Háza Brüsszelben projekttel nyerte el a hazai projektmenedzsment szakma egyik legrangosabb elismerését.