Már kétszázezernél is többen használják a Vonatinfó applikációt

forrás: Prím Online, 2016. február 5. 10:51

Február első napjaiban, azaz kevesebb mint egy év alatt átlépte a kétszázezres letöltés-számot a Vonatinfó, a MÁV-START okostelefonokra telepíthető ingyenes utastájékoztató alkalmazása.

A MÁV-START tavaly márciusban vezette be az ingyenes applikációt, melynek segítségével a vonaton utazók útközben is figyelemmel kísérhetik okostelefonjaikon a vasúti közlekedési információkat, híreket. Az alkalmazás eleinte az Android és az iOS-es operációs rendszerű készülékeken volt elérhető, néhány hónappal később már a Windows Phone-os változata is elkészült. A Vonatinfó töretlen népszerűségét mutatja, hogy 2016. február elejére már kétszázezernél is többen töltötték le az alkalmazást okostelefonjukra (130 ezren Androidos, 44 ezren iPhone-os, 26 ezren pedig Windows-os készülékre), megjelenése óta pedig az ötös skálán nagyon jó, 4,5 körüli értékeléssel fut az Android alkalmazásboltjában, a Play Store-ban.

 

 

A Vonatinfó mindent tud a vonatokról: az utazás időpontja, az indulási és érkezési hely, valamint az igénybe vehető kedvezmények kiválasztása után segít az optimális útvonal meghatározásában, információt ad az esetleges átszállásokról és az állomásokról, megmutatja a menetjegy árát, jelzi a pótjegyváltási kötelezettséget, a vonatok pillanatnyi helyzetét és sebességét pedig térképen is követi. Az applikáción a MÁVINFORM hírei folyamatosan frissülnek, így az utasok menetközben is tájékozódhatnak a vonatforgalmat érintő korlátozásokról, fennakadásokról, vagy egyéb változásokról. Az alkalmazás működése nem jár nagy adatforgalommal.

 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32