Öldöklő verseny a kínai okostelefon-piacon

MTI Sajtóadatbank, 2016. február 16. 10:03

A gyártók rangsorának átrendeződése közepette nőttek tavaly az okostelefon-eladások Kínában - derül ki az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat negyedéves okostelefon-piaci jelentéséből.

A tavalyi negyedik negyedévben 117,3 millió okostelefont értékesítettek Kínában, 7,9 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Tavaly összesen 434,1 millió darabot adtak el, 2,5 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. 

 

A legnépszerűbb márkák rangsora átrendeződött az év folyamán, az éves eladási ranglistát vezető Xiaomi a negyedik negyedévben a harmadik helyre csúszott vissza, a vezetést az éves ranglistán második Huawei vette át, míg az éves forgalomban harmadik Apple a második helyet szerezte meg. A 2013-as év vezető hármasa, a Samsung, Lenovo és a Coolpad teljesen eltűnt a 2015-ös ranglistáról.

 

A negyedik negyedévben a Huawei 17,9 millió okostelefont értékesített Kínában, 50,8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, piaci részesedése pedig 15,2 százalékra nőtt az egy évvel korábbi 10,9 százalékról. A Huwei 2015-ös piaci részesedése 14,5 százalék lett 62,9 millió, az előző évinél 53,0 százalékkal több készülék eladásával.

 

 

Az Apple a tavalyi negyedik negyedévben 17,1 millió okostelefont értékesített Kínában, 16,8 százalékkal többet, mint 2014 negyedik negyedévében. Piaci részesedése 14,6 százalékra nőtt 13,5 százalékról. Az Apple tavaly 13,4 százalékos piaci részesedést szerzett Kínában a 2014-es 8,8 százalék után 56,0 százalékkal több, 58,4 millió iPhone eladásával.

 

A Xiaomi 16,9 millió okostelefont értékesített, 15,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, piaci részesedése pedig 14,4 százalékra emelkedett 13,5 százalékról. A Xiaomi 2015-ös piaci részesedése 15,0 százalék volt az egy évvel korábbi 12,4 százalék után. Tavaly a 2014-esnél 23,2 százalékkal több, 64,9 millió okostelefont értékesített a Xiaomi. 

 

A prémium kategóriás készülékek értékesítésében a Huawei mutatta fel a legnagyobb előrelépést tavaly Kínában, hiszen készülékeinek átlagos eladási ára (ASP) 20,9 százalékkal 213 dollárra emelkedett, miközben az egész évben piacvezető Xiaominál az ASP 7,6 százalékkal 141 dollárra csökkent. Az ASP az összes többi kínai gyártónál is csökkent tavaly. A legmagasabb átlagáron az Apple értékesítette készülékeit, 718 dolláron, 15,7 százalékkal drágábban az előző évinél.

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32