A Samsung csúcsprocesszora került a Galaxy S7 és S7 edge-be
A félvezető technológiák terén világviszonylatban élen járó Samsung bejelentette, hogy a legújabb, Galaxy S7 és S7 edge készülékeiben már a vállalat második generációs, 14 nanométeres FinFet technológián alapuló prémium mobilprocesszora kapott helyet.
„Exynos processzoraink folyamatos alkalmazása olyan csúcskészülékekben, mint például a Galaxy S7 és S7 edge modellek, jól jelzi vállalatunk vezető szerepét az SoC-k (egylapkás rendszerek) piacán” - mondta el Ben K. Hur, a Samsung Electronics System LSI üzletágának marketingért felelős alelnöke. - Az Exynos 8 Octa processzor egyesíti a páratlan teljesítményt biztosító egyedi tervezésű CPU magokat és a hihetetlenül gyors LTE Cat. 12/13-as modemet, ezáltal a legizgalmasabb mobil élményt nyújtja majd a Galaxy S7 felhasználóknak” - tette hozzá.
Az Exynos 8 Octa egyedi, 64 bites CPU magjait úgy tervezték, hogy verhetetlen teljesítményt nyújtsanak energiatakarékos működés mellett. A második generációs, 14 nanométeres FinFET technológiára épülő processzor elődjéhez, az Exynos 7 Octa 7420-hoz képest több mint 30 százalékkal nagyobb teljesítményre képes, miközben 10 százalékkal nagyobb hatásfokkal dolgozik.
Az Exynos 8 Octa a csúcssebesség elérése érdekében a legfejlettebb LTE Rel.12 Cat.12/13 modemet is magában foglalja. Az eszköz szolgáltatótól függően akár 600Mbps–es letöltési (Cat.12), illetve 150 Mbps–os feltöltési sebességre képes (Cat.13). Az Exynos 8 Octa a 2016-os barcelonai Mobile World Congress-en mutatkozott be, ahol a közönség a nemrégiben bemutatott Exynos 7 Octa 7870-tel is találkozhatott.
Kapcsolódó cikkek
- A barcelónai premiert követően már meg is rendelhető az S7
- Prémium teljesítményű Samsung processzor középkategóriás telefonokhoz
- Bio-processzorral törne be az egészségügyi piacra a Samsung
- Exynos 8 Octa - új Samsung processzor csúcsmobilokhoz
- A Samsung texasi gyárában gyárthatják az új iPhone-ok processzorát
- Samsung ATIV Book 9 Plus noteszgép Intel Core i7 processzorral
- Galaxy Tab 3 10.1: Samsung táblagép Intel Atom processzorral
- Samsung Exynos 5 Octa SoC processzor részletei
- Samsung Exynos 4212: négy mag 1,4GHz-en [Videó]
- Samsung Orion csip okostelefonokba
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!