Évente több ezer nő és gyermek életét mentheti meg Tanzániában a Vodafone mentőtaxija

forrás: Prím Online, 2016. március 8. 13:10

Úttörő jelleggel “mentőtaxi” szolgáltatást indított Tanzániában a Vodafone Alapítvány. A szolgáltatás a várakozások szerint évente 2700 vidéki kismama és gyermek életét mentheti meg.

Tanzánia Sengerema és Shinyanga körzeteiben a legalább 2 milliós lakosságra mindössze 10 mentőautó jut. A Belgium-méretű területen a becslések szerint az egész világon a legmagasabb a szülési és csecsemőhalálozások aránya, sok száz veszélyeztetett terhes nő  pusztán azért hal bele gyermekével együtt a szülésbe, mert nem juthat időben kórházba.

 

A Vodafone Alapítvány – helyi civil szervezetekkel, a Pathfinder International-lal és a TouchFoundation-nal, valamint a USAID amerikai segélyszervezettel együttműködve – elindított egy ingyenesen hívható segélyvonalat, amely havonta akár 225 nő és gyermeke életét mentheti meg. A szolgáltatás leginkább az európai a 112-nek, az angliai 999-nek vagy az amerikai 911-nek felel meg. A 100 sofőrből álló taxishálózat segítségével a rászorulók megtehetik a legközelebbi kórházig tartó, gyakran akár három órás utat, és a szolgáltatásért a Vodafone M-Pesa szolgáltatásán keresztül fizethetnek. 

 

A szolgáltatás próbaüzeme során tavaly Sengerema egy kisebb térségében 323 nőt és gyermekét sikerült megmenteni. A program keretében 250 egészségügyi dolgozó részesült csecsemő és gyermek egészségügyi képzésben, további 209 szakembert pedig az életmentő szülészeti és gyermekgyógyászati beavatkozások terén képeztek tovább Sengerema és Shinyanga térségben.

 

Az együttműködés keretében 58 létesítményt láttak el napenergiával tölthető tápegységekkel, így immár az éjszakai szüléseket is problémamentesen le lehet vezetni, olyan helyeken is, ahol nincs vezetékes áram. 

 

A nemzetközi Vodafone Alapítvány 2010 óta támogatja a tanzániai kismamákat. A Vodafone Connecting For Good jótékonysági programjának keretében együttműködést kötött több tanzániai és egyéb civil szervezettel annak érdekében, hogy segítséget nyújtson a szülészeti sipolyoktól (fisztulától) szenvedő nőknek. Az együttműködésnek és az M-Pesa bevonásának köszönhetően több száz nő kaphatja meg a szükséges kezelést. Az M-Pesa fizetési mód bevezetése előtt, 2010-ben csupán 268 hasonló beavatkozást hajtottak végre Tanzániában, 2016-ra ez a szám meghaladhatja a 3 ezret, így a Vodafone Connecting For Good lett a világ legnagyobb sipoly kezelő programja. A programot a USAID és svájci Swiss Re Foundation is támogatja.

 

A 30 éves Rehema Sanane február 10-én életet adott Setu névre keresztelt egészséges kisfiának. Története azonban rosszabbul is alakulhatott volna, ha nincs lehetősége rövid időn belül kórházba jutni. Február 10-én megindult szülésekor az otthonától egy kilométerre fekvő rendelőben a kivizsgálást követően közölték, hogy születendő gyermeke komoly veszélyben van. A nő azonnal hívta a Vodafone “mentőtaxi” segélyszámát, és perceken belül megérkezett egy autó, amely eljuttatta őt a legközelebbi kórházba férje és egy nővér kíséretében. Setu a nehézségek ellenére egészségesen született. 

 

 

Omari Mabula taxisofőr. Tavaly decemberben csatlakozott a Vodafone Alapítvány “mentőtaxi” programjához, azóta négy szülő nőt vitt kórházba. Mikor a programról kérdezték, azt válaszolta, örül, hogy segítheti közösségét. Omari elmesélte, hogy február 4-én egy olyan nőt vitt kórházba, akinek igen hosszúra nyúlt a szülése, és a fájdalomtól beszélni sem volt képes. Miután elfuvarozta a kórházba, nem hagyta nyugodni, hogy megtudja, mi lett vele. Másnap érdeklődött a diszpécser központnál, és azt a választ kapta, hogy a nő túlélte a szülést, egészséges fiúgyermeknek adott életet császármetszéssel. Omari azóta már meg is látogatta az asszonyt és a gyermeket. Elmondása szerint korábban is fuvarozott szülő nőket a kórházba, ám sokszor nem volt elég pénzük kifizetni a fuvart. Az M-Pesa azonban megoldotta ezt a problémát.

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás

A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon. 

2024. december 12. 18:02

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32