GE felhőtechnológia segít az olimpikonoknak a sérülések elkerülésében

forrás: Prím Online, 2016. március 10. 10:37

Az olimpiai győzelem az éveken át tartó fizikai és mentális felkészülés mellett nagyrészt azon múlik, hogy a versenyző vagy csapat adott napon, adott időpontban a legjobban teljesítsen sportágában. Az olimpikonok egyik legnagyobb ellensége, a verseny előtti utolsó percekben szerzett sérülés, amivel pillanatok alatt akár évtizedek kemény munkája veszhet kárba.

Ennek kiküszöbölésén segíthet a felhőtechnológia, melynek egyik kézzelfogható eredményét, a GE Healthcare Centricity Practice Solution (CPS) szoftverének felhőalapú változatát a 2016-os riói olimpián vezetik be. Az olimpikonok egészségi állapotát figyelemmel kísérő technológia segítségével szükségtelenné válik, hogy több raklapnyi papírt szállítsanak körbe a világon, emellett a felhőben tárolt és nyomon követett adatok elemzésese bizonyítottan nemcsak a sérülések megelőzését segíti elő, de a sérült atléták kezelésében is nélkülözhetetlen szerepet tölt be.

Az elektronikus kórlapok (EMR) hivatalos nyilvántartó rendszereként debütáló GE technológia, az olimpia minden orvosi létesítményében elérhető lesz, csakúgy, mint az olimpiai falu központi klinikáján, ahol az orvosok akár a komplikált ellátásra is fel vannak készülve.

Az Egyesült Államok csapata már a 2012-es londoni olimpián és a Szocsiban megrendezett 2014-es téli olimpián is eredményesen használta ezt a technológiát. A rendszer nemcsak az amerikai sportolók pontosabb diagnosztizálását tette lehetővé ezeken az versenyeken, hanem tekintélyes mennyiségű adatot is összegyűjtött, amelyekre támaszkodva az amerikai trénerek sportteljesítmény-javító stratégiákat fejleszthettek ki.



A technológia eredményesességét alátámasztja, hogy az amerikai női birkózócsapatánál például éves szinten 60 százalékkal csökkent a műtéti beavatkozások száma, részben az elektronikus kórlapokból kigyűjtött, az edzési protokollt befolyásoló információknak és elemzéseknek köszönhetően.

Dr. Moreau, a szocsi olimpia orvosi csapatát vezető szakember, most a GE mérnökeinek nyújt segítséget abban, hogy a Predixben, a GE felhőalapú számítógépes platformjában rejlő lehetőségek kiaknázásával, miképp fejlesszék tovább a projektet. A Predix-nek köszönhetően, amelynek folyamatos fejlesztésében magyar szakemberek is részt vesznek, a sporttudományokkal foglalkozó csapatok az adatok megosztásával a világ bármely táján együtt tudnának működni, elősegítve ezzel az eredményes sporttáplálkozás még alaposabb megismerését és a sérülések elkerülését.

Dr. Moreau célja, hogy új módszereket térképezzen fel az USA olimpiai csapat egészségi állapotának javítására. Ezt követően pedig meg szeretné osztani ezeket az információkat a világgal, hogy bárki egészségesebb és aktívabb életet élhessen.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás

A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon. 

2024. december 12. 18:02

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32