Rengeteg a levélszemét Európában
Európában a kiskereskedők és az oktatási intézmények kommunikációs anyagainak háromnegyede felesleges levélszemétnek bizonyul a Ricoh Europe által megrendelt kutatás szerint.
A felmérés 21 országban kérdezte meg a fogyasztókat a különböző márkáktól és szolgáltatóktól kapott kommunikációs anyagokkal kapcsolatban. A válaszadók többsége (76%) elmondta, hogy a kiskereskedelmi ágazat által küldött anyagok lényegében feleslegesek, miközben 75%-uk állította ugyanezt a különféle oktatási létesítményekről.
A Ricoh Europe hét különböző iparág kommunikációs anyagaival kapcsolatban tett fel kérdéseket. A felmérés szerint a legjobban a pénzügyi szolgáltatók és a közszféra szereplői teljesítenek, a válaszadók 39%-a, illetve 42%-a állítja azt, hogy ezen szektorok kommunikációs anyagai általában megfelelőek számukra. Ez azonban azt is jelenti, hogy nincs olyan ágazat, amelynek a kommunikációját a fogyasztók többsége hasznosnak találná.
A levélszemét-áradat következtében az ügyfelek bizalmatlanná válnak a vállalatok és intézmények iránt személyes adataik kezelésével kapcsolatosan. A kiskereskedelemben bíznak a legkevésbé: a fogyasztók háromnegyede (74%) egyáltalán nem bízik ebben a szektorban. Az adatok kezelését illetően a megkérdezettek szerint a közszféra (50%), a pénzügyi szolgáltatók (49%) és az egészségügy (48%) a legmegbízhatóbb ágazat. Talán nem véletlen, hogy ezekben a szektorokban a legszigorúbbak az ügyféladatok kezelésére és használatára vonatkozó szabályozások.
A levélszemét problémája jelentős hatással van a vállalkozások eredményeire. A fogyasztók közel egyötöde (18%) mondta el, hogy már váltottak szolgáltatót a márkáktól és más szolgáltatóktól kapott felesleges anyagok miatt. Ezen felül 63%-uk vélekedik úgy, hogy kevesebbet költenének e cégek szolgáltatásaira.
David Mills, a Ricoh Europe ügyvezetője elmondta: „A vállalkozásoknak foglalkozniuk kellene a levélszemét problémájával. Jelenleg rosszul célzott anyagokkal árasztják el az embereket, amivel lerombolják a bizalmat, lehetséges ügyfeleket veszítenek és csökkentik bevételeiket. Meg kell érteniük, hogy ez valódi, kézzel fogható negatív hatásokat generál.”
„Úgy véljük, a kiskereskedelem és az oktatási intézmények rossz megítélése az erős piaci verseny által generált kényszerhelyzet eredménye. Az ’offline” kiskereskedelemnek versenyre kell kelnie a vásárlói magatartást megváltoztató, költséghatékonyabban üzemeltethető online vásárlással, miközben az oktatási létesítmények a tanulókért küzdenek az alacsonyabb állami támogatás idején. Ezekre a nyomásokra reagálva, rövid távú eredményeket generáló kommunikációs anyagokat küldenek, de ezeknek sokkal inkább személyre szabottnak kell lenniük, hogy elkerüljék a hosszú távú kapcsolatok romlását.”
A vállalkozások és a fogyasztók véleménye Európában a kommunikációs anyagokról:
- ”Határozottan a testre szabás a kulcs a jövőre nézve. Új módszereket kell találnunk az ügyfelek megközelítésére, többnyire a technológiát segítségül hívva” – Marketing vezető, kiskereskedelem, Hollandia
- ”Nagyon bosszús vagyok, és ez csak rosszabb lesz. Úgy érzem, nincs kiút. Ott van, bárhová mész. Mindenhol elér valamilyen kereskedelmi célú kommunikáció, amelyre tulajdonképpen nincs is szükséged” – Tina, fogyasztó, Németország
- ”Rengeteg a hal a tengerben, hatalmas a kínálat a piacon. Így, ha nem azt nyújtod az ügyfeleknek, amit szeretnének, egyértelműen más után fognak nézni” – e-kereskedelmi vezető, kiskereskedelem, Egyesült Királyság
Kapcsolódó cikkek
- A nőknek fontosabbak az eszközeiken tárolt képek
- Immmr: Egyetlen szám minden igényhez
- Továbbfejlesztett érintőceruzás okostelefon
- Öldöklő verseny a kínai okostelefon-piacon
- Az Ericsson az 5G-hez közelíti a hálózati lefedettséget, a hálózat teljesítményét és képességeit
- A honor 5X stílusos, mégis megfizethető
- A jó vállalkozásnak is kell az online cégér!
- A szerelmes vers nem megy ki a divatból
- Gyorsabb a növekedés a digitális technológiát alkalmazó KKV-k esetében
- Lakossági nyomtatófelmérés: máig sokan a munkahelyükről „viszik” haza a fénymásolópapírt
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!