Részben, mert a holokauszt, az orosz megszállás és az ötvenes évek történéseinek hatására Gróf András - 56-os elmenekülése után - örökre el akarta felejteni ezt az országot, egy ideig a magyar sajtóorgánumoknak nem is nyilatkozott. Idővel megtört a jég, Marx György professzor a Fizikai Szemlében már magyarul készíthetett vele interjút, és a nyolcvanas évek végén ha egy-egy Comdexes előadása végén odasündörgött hozzá egy magyar újságíró, már magyarul válaszolt a magyar kérdésekre... De adjuk át a szót Horváth Lászlóéknak, és nézzük: mitől lett a XX. század legbefolyásosabb magyarja Andy Grove? (Közben persze a másik Intel alapítóról, Leslie Vadászról se feledkezzünk el, jó tudni, hogy a négy alapítóból kettő magyar származású volt.)
===
„A siker szüli az elégedettséget. Az önelégültség hibát szül. Csak a paranoid éli túl.”
(Andy Grove)
A hírre, hogy elment, David Yoffie professzor jutott eszembe, aki Andy Grove halála előtt egy nappal mutatta be a könyvét itt a Szilícium-völgyben Redwood Cityben, Strategy Rules (A stratégia mindent eldönt) címmel. Nemcsak mérnököknek és üzletembereknek, de minden gondolkodónak ajánlom a könyvét (David mellesleg az Intelnél is dolgozik, tehát belülről is lát összefüggéseket, amelyeket világosan foglal mindig össze, a Harvardon is, a könyveiben is, és beszélgetések során is.)
A könyve három olyan műszaki szakemberről szól, akik megváltoztatták világunkat: Bill Gatesről, Steve Jobsról és Andy Grove-ról. A tavalyi harvardos osztálytalálkozón már elhintette a fő gondolatait, ahogy a három stratéga különbségeit összehasonlította. A nagy gondolatok (pl. a chipgyártásból mikroprocesszort készítő új ipart kitalálni) a startéguának csak egy részét alkotják, a módszer – a másik összetevő – legalább ilyen fontos.
Andy Grove mindig keményen kritizált mindenkit, a konstruktív kritikát a jellemépítés eszközeként használva fel. Kitalálta és alkalmazta a Creative Distrucation elméletet, amit aztán Steve Jobs, legjobb barátja fejlesztett tökéletesre legendás Stanford-i évzáró beszédében, az „out with the old, in with the new" (el a régivel, elő az újjal) gondolattal.
A mesternek nem volt soha önálló irodája, csak egy asztala egy nagy koszos teremben, ezzel indítva el egy egész világmozgalmat: ő találta fel a nyitott rendszereket metaforikusan is leképező iroda-elrendezést. Be tudta ismerni a hibáit (még ha milliárdokat is vesztettek rajta, és lassan is értette meg azt, hogy a piacnak mindig igaza van).
Hogy hosszú ideig miért akarta elfelejteni éne magyar felét, azt sorsa kellőképp megindokolja: Magyarországon imádott édesanyja és kisgyerekkora kivételével csak rossz történt vele. Betegség (a skarlátot ugyan túlélte, de fél fülére megsüketült tőle), a zsidótörvények barbarizmusa, ezt követően az orosz bejövetelekor megerőszakolták édesanyját egy szobában András fiával aztán az 56-os menekülés során a bécsi rokonai is kirabolták az utolsó fillérükig. Ilyen egy magyar túlélő története.
Miután Amerikába került, hihetetlen energiát nyert a személyes szabadságból, amely neki a XX. századi magyar rettenetekből kimenekülve óriási lökést adott. (A Szilícium-völgy híres arról, hogy több diszciplínát ötvöznek a vezetők, nem egy „suszter maradj a kaptafánál” logikát követnek, hanem nyitottak és szeretnek a dobozukból kitekinteni az emberek, ettől ilyen felszabadító az ittlét, a világ bármely részéhez hasonlítva is, legalábbis a technológiában).
Az Intel, a Microsoft és az Apple mellett azok „agyaként”, a PC-k és Macek mikroprocesszoraival az emberiség adatfeldolgozó képességének exponenciális növekedését idézte elő. Iparában az Intel az egyedüli, aki profitot csinált – és Andy nyugdíjba vonulása után azóta is keresi a cég magát, próbálják kitalálni, hogy kik is ők az IoT világában, folyamatosan kísérletezve, s közben a nagy öreget hiányolva.
* * *
A halálhírre - második asszociációként - barátom és harvardos osztálytársam, Andy által mentorált üzletember, Tony Kiehn jutott eszembe, őt kértem fel e-mailben (mivelhogy épp egy Hong Kong-i komphajón utazott), hogy írjon valami személyeset. Tonyval a kilencvenes évek óta vagyunk jó barátok, aki azóta is nagy szeretettel emlékezik a GE-Tungsramnál töltött éveire Budapesten, és nagylelkűen támogatja a magyar startupokat, akik megjelennek errefelé San Francisco környékén, és Tony yachtklubjába is rendszeresen ellátogatnak.
Furcsa, hogy arra kértél, írjak az Andy Grove-val való találkozásaimról az elmúlt 20 évből. Egy Kínából Hong Kongba tartó kompon voltam, és elküldtem az üzenetet, mindössze pár perccel azután, hogy írtál nekem… a „nagy főnök” fenn az égben tudta, hogy egyre gondolunk.
Kétszer találkoztam életemben Grove-val. Először Hong Kongban röviddel azután, hogy 1996-ban publikálta az „Only the Paranoid Survive” (Csak a paranoid élheti túl) című művét. Másodszor egy évtizeddel később, röviddel azután, hogy Richard Tedlow, az én egykori professzorom a Harwardról kiadta az „Andy Grove - The Life and Times of an American Business Icon” (Andy Grove – egy amerikai üzleti ikon élete) című könyvét.
Mindkét alkalommal két dolog ragadt meg a fejemben. Az első az ő hűsége és elkötelezettsége az amerikai álom, a Szilicium-völgy és az ország felé, amely befogadta őt, miután elhagyta a kommunista Magyarországot (ahova egyébként soha többet nem tért vissza). A második, ami megfogott, az a szenvedélye volt, hogy megnyerje a vállalkozókat. Egy mérnöki fórumon mutattak be Mr. Grove-nak a Szilikon-völgyben. Ez nem egy szokványos Sandhill Road-i tömeg volt, a fórum az ő egykori alkalmazottja, az Intelnél dolgozó Lakshmi Pratury előadásával kezdődött. Mindketten húsz perccel korábban értünk oda, és a színpad mögött találkoztunk. Ott találtuk Mr. Grove-ot és a feleségét, valamint Dr. Richard Tedlowot, a könyv szerzőjét és Lakshmit is.
Grove félrehívta Lakshmit és engem, és arra kér minket, hogy maradjunk nyugodtak, legyünk önmagunk, és segítsünk neki beindítani az esti beszélgetést. Furcsa érzés fogott el, hogy ennek a milliárdosnak mennyire fontos a felkészülés, a pontosság, az eredményesség egy beszélgetésben is.
Mit is mondhatnék még? Remélem, hogy a mai mérnökök, menedzserek világszerte vesznek egy példányt a „Csak a paranoid élheti túl” című könyvből. Az ő üzenete és idézetei időtlenek és lényegesek bármilyen vállalkozói törekvéshez.
* * *
Mit is ért el ez a Berkeleyn tanult vegyészdoktor?
Először is bátor volt: ott merte hagyni a Fairchild Semiconductort, ahol a „minden lehetséges” volt a mantra...
Az Intelt hivatalosan Robert Noyce és Gordon Moore (mindenki ismeri Moore törvényét) alapították, de két magyar, – Andy Grove és Leslie Vadász - volt az első és a második alkalmazott.
Beleugrani a mélyvízbe és teljesen átalakítani az óriáscéget, chipgyártóból processzor gyártóvá válni, ez óriási tett volt magában is. Grove meglátta az IBM és a PC erejét 1981-ben, és mindent kockára tett azért, hogy minden IBM PC az ő processzorukat használja.
Már ennyitől is bekerülne a Szilícium-völgy legnagyobbjai közé, jó barátja, Steve Jobs mellé.
Az, hogy Jobs tisztelte és szerette, intellektuálisan egyenrangúnak tekintette (majdhogynem őt egyedül), az már egymagában is óriási tett.
Viszont Andy Grove igazi értékteremtő hatása a mentorálásban rejlik. A világot szó szerint megváltoztató szilícium-völgyi cégek csúcsvezetőinek sorát nevelte ki, állt rendelkezésükre jóban-rosszban. Nagyon mélyen hitt abban, hogy az emberi agy, analitikus képesség és projektmenedzsment meg tud oldani minden problémát – beleértve a prosztata rákját, avagy Steve Jobs betegségét is.
Bárki, aki 2016-ban számítógéphez (tablethez, okostelefonhoz) nyúl, ennek az óriási szellemnek köszönheti, hogy gyorsan és megbízhatóan dolgozik a kütyüje. Ezzel milliárdok életet tette jobbá Andy Grove. Az a magyar, akit csak rossz ért óhazájában, hálás tudott lenni életéért, az egész emberiségnek szóló hatalmas ajándékot hagyott hátra, megadva az újjászületés lehetőségét nekünk, de minimum a képességeinknek.
