Mobilra üzen a fúrógép
A Milwaukee nemrég mutatta be ONE-KEY névre keresztelt digitális szerszámplatformját. A most továbbfejlesztett alkalmazások segítségével immár minden pillanatban láthatjuk az építési területre kivitt szerszámok teljes listáját, a felelős pedig a mobiltelefonjára kap értesítést, ha egy kéziszerszám 30 méternél távolabbra kerül a kijelölt területtől.
Az építkezések során az egyik legnagyobb problémát a kéziszerszámok eltűnése okozza. A Milwaukee ONE-KEY digitális platform az első olyan intelligens alkalmazáscsomag, mely képes a kéziszerszámok követésére, bemérésére és megkeresésére, még olyankor is, amikor az adott szerszám akkumulátora már teljesen lemerült.
A bemérés funkció segítségével a kéziszerszám 30 méteres körzetben mérhető be ahhoz az okostelefonhoz viszonyítva, amelyre a ONE-KEY telepítve van. Az alkalmazás automatikusan és folyamatosan elmenti, hogy a szerszámot mikor és hol használták utoljára. A követés funkció emellett automatikusan értesítést küld a telefonra, ha a kéziszerszám kikerül az engedélyezett körzetből. A funkció mindkét irányban működik: a felhasználó akkor is értesítést kap, amikor a kéziszerszám visszakerül a kijelölt körzetébe. A ONE-KEY segítségével a nap végén így könnyedén összegyűjthetőek a szerszámok, ráadásul a fejlett elektronikának köszönhetően a funkciók működése független a kéziszerszámok akkumulátorainak töltöttségi szintjétől.
Az új ONE-KEY szolgáltatások együttműködnek a már korábban bemutatott funkciókkal: a kéziszerszámok vezérlésével és az egyéni profilok létrehozásával, a készletgazdálkodással és a riportolással.
A Milwaukee alkalmazásai letölthetőek a cég weboldaláról.
Kapcsolódó cikkek
- CIB Bank a digitalizáció útján
- Az ericsson kiscellás szolgáltatásával már „Házhozszállítás” is van a Legia Varsó stadionjában
- Ma kiderül, kik kapnak az idén VinCE Awards-ot
- Itt a PayPal új mobil applikációja
- IoT: a szerszámok is okosodnak
- Applikáció segítségével elevenedik meg 1848. március 15.
- Bemutatkozik a A Nespresso első inteligens kávégépe
- Cápaveszélyt jelző "okosbóját" tesztelnek egy ausztrál strandon
- Egy egyszerű üzenettől összeomlik a Skype
- Az LG G3 az egészségedre is figyel
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!