Tízből kilenc IT szakember számára fontos tényező a fenntarthatóság a beszerzéseknél

forrás: Prím Online, 2016. április 29. 09:12

Az egyik legnagyobb európai technológiai kiállításon, a CeBIT 2016 rendezvényen résztvevő IT szakemberek 89%-a szerint a készülékbeszerzések kapcsán az elmúlt három évben nagyobb hangsúlyt kaptak a környezetvédelmi szempontok. Az 500-nál több munkavállalót foglalkoztató vállalatok esetében a válaszadók 62%-a mondta, hogy a fenntarthatósági kérdések fontossága jelentősen nőtt. Míg a 10-nél kevesebb főt alkalmazó vállalkozások megkérdezettek esetében ugyanez az arány 42% volt. 

A kutatás aktualitását az Európai Bizottság új közbeszerzési irányelveinek 2016. április 18-i hatályba lépése adja, amely kiegészíti a korábbi zöld közbeszerzésekre vonatkozó előírásokat, így átláthatóbbá válik a megvásárolt IT termékek és szolgáltatások környezetvédelmi teljesítménye az Európai Unióban. Az új szabályok értelmében, a közbeszerző szervezetnek valamennyi odaítélési eljárás során el kell készítenie egy speciális jelentést, amelyben kitér az eljáráshoz kapcsolódó döntési tényezőkre.  

 

A felmérés, amelyet a 2016. március 14-től 17-ig megrendezett CeBIT kiállításon részt vevő IT szakemberek között végeztek, rávilágít, hogy a vállalatok egyre inkább törekednek ökológiai lábnyomuk csökkentésére. Ezért elavult, kevésbé hatékony IT eszközeiket is lecserélik. A válaszadók több mint fele (51%) szerint a környezetvédelmi megfontolások lényeges szerepet játszanak a munkahelyi eszközpark felújítását célzó döntéseknél. Az 500 fős vállalatoknál a környezetvédelmi tényezők fontosságát a válaszadók 60%-a emelte ki, míg a 10 és 99 közötti munkavállalót foglalkoztató középvállalkozások esetében ez az arányszám 44% volt. 

 

Henning Ohlsson, az Epson Németország ügyvezetője úgy fogalmazott: „A felmérés eredménye szerint  egyre több okos vállalat – különösen a nagyvállalatok, amelyeknek megvannak a lehetőségeik, hogy rendszeresen fejlesszék technológiájukat –  teszi meg az első lépéseket egy környezetkímélőbb IT eszközpark irányába azért, hogy fenntartható munkahelyeket hozzanak létre.” 

 

 

A tintasugaras nyomtatás népszerűsége növekszik a vállalatok körében, mivel ez a technológia minden szempontból megfelel az üzleti fejlődés támasztotta követelményeknek: a költségcsökkentésre, a kisebb ökológiai lábnyomra, az egyre nagyobb produktivitásra és a minőségre vonatkozó elvárásoknak. Ebből következik, hogy az üzleti felhasználásra szánt tintasugaras készülékek piacát várhatóan gyors felfutás jellemzi majd a következő években. Az IDC piackutató előrejelzése szerint 2019-ig a teljes üzleti nyomtatók piacához viszonyítva akár 34%-os növekedéssel is lehet számolni.

 

Az Epson WorkForce Pro üzleti tintasugaras nyomtatók nagy nyomtatási sebességet és magas minőségű nyomatokat kínálnak, akár 80%-kal kevesebb energiafelhasználás mellett. Az Epson Cserélhető Tintacsomag Rendszerével (RIPS – Replaceable Ink Pack System) kiegészülve a WorkForce Pro készülékek egy feltöltéssel, akár 75000 oldal nyomtatására elegendő tintával rendelkeznek. A nagy volumenű nyomtatást igénylő vállalatok számára további előnyt jelent, hogy az eszközökkel 96%-os energiamegtakarítás, és 92%-kal alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátás érhető el, valamint működésük során 95%-kal kevesebb hulladék képződik a versenytársak lézernyomtatóihoz képest.  

 

Ohlsson hozzátette: „A párizsi COP21 klímakonferencián elfogadott egyezmény és az Európai Unió által kidolgozott, az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság 2050-ig történő megvalósításának ütemterve értelmében az üzleti IT eszközök környezeti hatását fokozottan fogják vizsgálni. Éppen ezért a kompakt, hatékony és precíziós technológiáinkat úgy alkottuk meg, hogy ügyfeleink környezeti terhelésüket csökkenthessék termékeik, szolgáltatásaik révén és minden egyéb működési területükön.”

 

 

Irodatechnika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az AGON by AOC az első három negyedévben is megtartotta globális vezető pozícióját a gaming monitorok piacán

Az AGON by AOC, az AOC elismert gaming almárkája ünnepli, hogy 2024 1-3. negyedévében is megtartotta globális vezető pozícióját a gaming monitor szektorban – folytatva ezzel sikerét a 2022-es és 2023-as piacvezetés után. Amennyiben ez a 4. negyedévben is így marad, ez lenne a harmadik egymást követő év, hogy a vállalat tartja a vezető helyet. Az IDC Research – Gaming Tracker Q1-Q3 2024 legfrissebb adatai szerint az AGON by AOC ismét az első helyen áll a globális gaming monitor piacon.

2024. december 12. 20:48

Már megvásárolható a Thermaltake új toronyháza

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a CTE E550 TG közepes kialakítású toronyház megjelenését. A CTE E550 TG három edzett üveglappal rendelkezik, melyek teljes betekintést nyújtanak builded bemutatásához. Ezenkívül támogatja a legújabb rejtett csatlakozós alaplapokat és háromirányú GPU-elrendezési lehetőséget kínál, zökkenőmentesen ötvözve az esztétikát a széleskörű kompatibilitással. A fekete, Snow, Gravel Sand és Matcha Green színben kapható CTE E550 TG lehetővé teszi, hogy a tökéletes színt válaszd PC-konfigurációidhoz.

2024. december 5. 16:34

Gamer ajándékötletek a karácsonyfa alá

Az idei ünnepi szezonban a Philips Evnia bemutatja prémium gamer monitor-kínálatát a legmodernebb OLED-kijelzőktől a nagy teljesítményű gaming megoldásokig.

2024. december 2. 13:26

Az AGON by AOC ünnepi gamer monitor kollekciója

Az idei ünnepi szezonban az AGON by AOC egy átfogó monitorkínálatot mutat be, amely a prémium OLED gaming kijelzőktől a nagy teljesítményű és pénztárcabarát megoldásokig terjed.

2024. november 30. 12:01

Az LG bemutatta legújabb, 480 Hz képfrissítési rátájú OLED gaming monitorját

Az LG Electronics (LG) bemutatta legújabb, csúcskategóriás UltraGear OLED GX7 gaming monitorát (27GX790A modell). A kifejezetten játékosok számára tervezett új kijelző 27 hüvelykes képátlóval, QHD felbontással (2560 x 1440) és WOLED-kijelzővel érkezik. A monitor GtG válaszideje extra alacsony, 0,03 ms, emellett pedig akár 480 Hz-es képfrissítési rátára képes, ami a QHD OLED monitorok kategóriájában a legmagasabbnak számít. A 27GX790A az eddigi legkompaktabb UltraGear OLED-kijelző, négy oldalon gyakorlatilag szegély nélküli kialakításával lenyűgöző játékélményt kínál. A monitor a legújabb grafikus kártyákkal is zökkenőmentesen használható, köszönhetően a számos fejlett csatlakozási lehetőségnek, köztük a DisplayPort 2.1-nek.

2024. november 29. 18:57

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32