Újraindul a háztartási nagygépek cseréje az Otthon Melege Program keretében
2016. július 4-étől újabb 500 millió forintos keretösszeggel vissza nem térítendő támogatást biztosít a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium háztartási nagygépek (hűtő- és fagyasztóberendezések) cseréjéhez. A pályázati folyamatban előnyt élveznek az energiatakarékos készülékek beszerzését tervező nagycsaládosok és nyugdíjasok.
Az Otthon Melege Program korábbi alprogramjának újranyitásáról Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár számolt be a témában tartott sajtótájékoztatón, 2016. május 31-én. A kormány számára alapvető fontosságú, hogy olyan programokkal támogassa a családokat, amelynek köszönhetően a háztartások energiafelhasználása érzékelhető mértékben csökken. A 2014 szeptemberében indult Otthon Melege Program eddig közel 17 milliárd forint keretösszegben biztosított támogatást, melynek eredményeként mára több mint 85 ezer háztartás energiahatékonysága javult.
A háztartási nagygépek cseréje alprogram újranyitásának célja, hogy csökkentse a nyugdíjasokat és nagycsaládosokat terhelő kiadásokat, akik 2016 júliusától adhatják be pályázatukat személyenként és lakásonként legfeljebb egy háztartási nagygép cseréjére, ha korábban nem cseréltek háztartási gépet a pályázat keretében.
Szabó Zsolt szólt arról, hogy az alprogram meghirdetésekor rendelkezésre álló 500 millió forintos keretösszeg elosztása régiónként történik. A vissza nem térítendő támogatásban részesíthető pályázatokat az arányosan elérhető energia- és CO2-megtakarítás figyelembevételével rangsorolják.
A vissza nem térítendő támogatás mértéke az új hűtőgép vagy fagyasztógép vételárának 50 százaléka, azzal a kitétellel, hogy a támogatás összege A+ energiaosztályú készülék választása esetén maximum 25.000 forint, A++ energiaosztály esetén 35.000 forint, míg A+++ energiaosztályú háztartási nagygép esetén maximum 45.000 forint. Az ügyfélkapus regisztrációval rendelkező nyugdíjasok és nagycsaládosok a pályázati portálon keresztül, elektronikus úton nyújthatják be támogatási kérelmeiket 2016. július 4-jétől a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig. Amennyiben marad rendelkezésre álló forrás, úgy 2016. július 6-tól más magánszemélyek is pályázhatnak, ha korábban nem cseréltek háztartási gépet a pályázat keretében. A pályázati útmutató megtekinthető a www.kormany.hu illetve a https://hgcs-2016.nfsi.hu/ oldalon.
Az Otthon Melege Program keretében meghirdetett családbarát pályázati konstrukciók célja, hogy gyors, megfelelő intenzitású támogatáshoz juttassák a lakosságot az ország egész területén. A támogatások felhasználásával jelentősen javulhat a lakossági energia-felhasználás hatékonysága, csökkenhet a hazai szén-dioxid-kibocsátás, mindez nagymértékben hozzájárul a hazai klímavédelmi és energiahatékonysági célok eléréséhez.
Kapcsolódó cikkek
- Nyerj robotot az Universal Robots-tól!
- Iskolai 3D nyomtató pályázat indult
- Applikációkkal irányított okos háztartási eszközök
- Így spórolnak időt a magyar háziasszonyok!
- Grafikusok, vasútbarátok figyelem: „170 éves a magyar vasút!”
- Nemzetközi versenyen nyert díjat az Okostelefon Akadémia
- Indul a Online Video Award
- Megújult honlapok tájékoztatnak a közvetlenül elnyerhető uniós forrásokról
- A Schneider Electric találmánya dobogós helyezést ért el a Google pályázatán
- Újra DELFIN Díj a felelősen működő magyar vállalatokért!
Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!
Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.
Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat
Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.
Itt vannak a régió legdinamikusabban fejlődő vállalatai
A Deloitte Technology Fast 50 Central Europe program újabb mérföldkőhöz érkezett, hiszen idén ünnepli 25. évfordulóját. A rangsor a régió legdinamikusabban növekvő technológiai vállalatainak kiemelkedő teljesítményét ünnepli, valamint az innovációt és a pozitív társadalmi hatást ismeri el. A magyar vállalatok idén is kiemelkedően szerepeltek: a scoutlabs, a Parkl Digital Technologies és a Mito Digital is díjazásban részesült innovatív és fenntartható megoldásaikért.
Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére
Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.
A 2024-es Év Projektmenedzsere egy fedél alá hozta a kultúrát és a diplomáciát
Sághi Attila lett az Év Projektmenedzsere, aki a hagyományokat a funkcionalitással ötvöző Magyarország Háza Brüsszelben projekttel nyerte el a hazai projektmenedzsment szakma egyik legrangosabb elismerését.