Milánóban kapott rangos nemzetközi elismerést a Szallas.hu
Közel egy éven át 32 ezer európai vállalkozás versenyzett a 2015/16-os European Business Awardson, melynek eredményhirdetésére – a 132 döntős részvételével – 2016. június 17-én, Milánóban került sor.
A Szallas.hu végül kategóriájában egyetlen magyar résztvevőként Ruban D’Honneur és Nemzet Bajnoka elismeréssel térhetett haza, melyekkel sikeres növekedési stratégiáját díjazták.
A European Business Awards az elmúlt 10 évben a kiemelkedően eredményes európai cégek egyik legrangosabb versenyévé vált. Az RSM adótanácsadó cég által támogatott 2015/16-os megmérettetésen 33 ország 32 ezer vállalkozása mérte össze elmúlt éves teljesítményét üzleti mutatók, technológiai és innovációs paraméterek, valamint hr-tevékenységük alapján. A legjobb vállalatok kiválasztása során olyan ismert politikusok és gazdasági szereplők működtek közre, mint például Yves Leterme, Belgium korábbi miniszterelnöke, Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója, Karel De Gucht, az Unió korábbi kereskedelmi biztosa.
A többlépcsős versenyben elsőként 11 kategóriában választották ki a legjobbakat, összesen 132 csúcsteljesítményt nyújtó európai vállalatot. A Szallas.hu egyike volt azon 10 döntősnek, mely kategóriájában egyedüli magyar résztvevőként elnyerte a Nemzet Bajnoka és a „Ruban d’Honneur: The ELITE Award for Growth Strategy of the Year” (Az év növekedési stratégiájáért járó kiválóság elismerés) nevű díjakat, melyeket ünnepélyes keretek közt Szigetvári József ügyvezető vett át Milánóban, 2016. június 17-én.
A Szallas.hu-t 2007-ben alapító Dorcsinecz József és Varga Zoltán kezdetben kizárólag Magyarországra koncentráltak, s néhány év alatt piacvezetővé tették a szállásközvetítő oldalt. Ezt követően indult meg a külföldi terjeszkedés, melynek eredményeként tavaly már a Szallas.hu volt a legnagyobb horvát kiutaztató, míg idén Lengyelországtól várnak hasonló sikert. A cég egy partneri megállapodás révén jelenleg 175 országba biztosít online szállásfoglalást magyar nyelven.
„Mindig is büszkék voltunk arra, hogy a Szallas.hu organikusan, saját üzleti eredményét felhasználva tudott folyamatosan növekedni egy olyan terepen, ahol sikeres helyi cégek mellett tőkeerős nemzetközi vállalatok fociznak. Ezért is örülünk különösen az újabb nemzetközi elismerésnek, mely 100 fős munkatársi gárdánkon túl a magyar utazók bizalmának is köszönhető. Mindez megerősít bennünket abban, hogy a magyar Szallas.hu számára a globális márkává válás is reális cél lehet” – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője.
Kapcsolódó cikkek
- Felfüggeszti a munkát a magyar meccsek ideje alatt az iQor
- Az emberek munkaidejük felét már irodán kívül töltik
- Tovább terjeszkedik Európában a magyarországi Rukkola
- Kiberbiztonság – növekvő veszély, nagyobb kihívás, több feladat
- Neatly: közel 50 millió forintos befektetést kapott az online ruhatisztítás-közvetítő startup
- Az internetes bankolás veszélyei
- Digitalizáció a szállodaiparban
- A GE bővíti Ipari Internetbe fektetett beruházását az európai ipar digitalizálásának ösztönzésére
- 1-2 évük van a termék összehasonlító oldalaknak rendszerük átvilágítására
- Nagy bejelentésre készül a Telenor
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!