A magyar cégvezetők radikális változásokat várnak a digitalizáció hatására
GE Innovációs Barométer: a hazai vállalatok alig fele alkalmazza a big data analitikát
Az innovációért felelős magyar vezetők 81%-a úgy véli, hogy a digitális ipari technológiák a következő 10 évben gyökeresen átalakítják majd az iparágakat, ugyanakkor 10-ből 8 magyar vállalatvezető aggódik is amiatt, hogy a technológiai fejlődés gyorsasága túlmutathat cége alkalmazkodási képességén - derült ki a GE Globális Innovációs Barométer Magyarországra először kiterjedő felméréséből.
A GE által immár ötödik alkalommal elkészített kutatás során 2015 októbere és decembere között 23 országban, mintegy 3.000 innovációért felelős felsővezetőt és mintegy 1.400 szakértőt kérdeztek meg a digitalizáció és innováció üzleti környezetükre gyakorolt hatásáról. A Magyarországon 101 vezető bevonásával elkészült felmérés rávilágított arra, hogy noha a magyar vállalatvezetők optimistán tekintenek a digitalizáció munkaerő piacra és gyártástechnológiákra gyakorolt hatására, de mégis csak minden második magyar vezető alkalmazza a big data és a fejlett analitikai eszközök nyújtotta lehetőségeket az üzleti stratégia elkészítésében és a döntéshozatalban.
Big datában még nem vagyunk nagyok
Az egyre komplexebb, globális üzleti környezetben nemcsak a digitális versenyelőny megtartása, de a versenyben maradás egyik alapfeltétele a big data strukturált elemzése. Míg a globális döntéshozók 61%-a, addig az innovációért felelős magyar vezetők csak 49%-a használja a stratégiai döntéshozatal során a cégek, magánszemélyek és intelligens hálózatok által napi szinten előállított hatalmas adatmennyiséget. A GE felméréséből kiderült, hogy a globális trendektől némileg elmaradva a magyar cégvezetők alacsonyabb mértékben gondolják úgy, hogy az innovációra irányuló partnerkapcsolatok és együttműködések közvetlen és pozitív hatással vannak vállalatuk pénzügyi eredményeire: mindössze 59%-uk látta úgy, hogy a cégük bevételei és profitja is növekedett az elmúlt évek innovációs együttműködéseinek köszönhetően.
„A digitális gazdaság nemcsak alapjaiban fog teljes iparágakat megváltoztatni, de pozitív multiplikátor hatással lesz napjaink gyártástechnológiáira, a nemzeti energiaellátásra és energiabiztonságra, az infrastruktúrára, a közlekedésre vagy az egészségügyre. A magyar vállalatok és a magyar állam számára is kiemelten fontos lehetőséget biztosítanak a digitális fejlesztések, mivel ezzel nemcsak értéket teremthetnek, de a termelékenységüket is magasabb szintre emelhetik. Az eszközök rendelkezésünkre állnak, így nemcsak az elhatározás, de a stratégiai gondolkodásmód és megfelelő partnerségi kapcsolatok kiépítése is kulcsfontosságú lehet a versenyképesség megőrzésére és új piaci lehetőségek kiaknázására” – mondta Joerg Bauer, a GE Magyarország elnöke.
A digitális darwinizmus kora
Napjainkban már elfogadott tény a cégvezetők körében, hogy a globális versenyben maradás érdekében drasztikus fejlesztésekre és átgondolt innovációs stratégiára van szükségük. Hazánk innovációért felelős döntéshozóinak 84%-a (globálisan 90%-uk) gondolja úgy, hogy a leginnovatívabb vállalatok nemcsak új termékeket és szolgáltatások, de új, korábban nem létező piacokat is képesek létrehozni. Az innovációk ugyanakkor nemcsak lehetőséget biztosítanak a cégek számára, de fontos kihívás elé is állítják őket. A GE kutatása rávilágított arra, hogy a magyar cégvezetők 80%-a (világszerte 81%-uk) aggódik ugyanis amiatt, hogy a technológiák fejlődésének gyorsasága meghaladhatja saját vállalatuk innovációs és alkalmazkodási képességét. Ezzel beköszönt a digitális darwinizmus kora: vagyis aki lemarad, kimarad. A fentiek tükrében mégis figyelemreméltó, hogy a globális trendekhez hasonlóan a magyar döntéshozók 65%-a az óvatos megközelítést alkalmazza az innovációba történő befektetések során, a drasztikus és áttörő jellegű, de jóval kockázatosabb innovációs stratégiával szemben. Ennek megfelelően a vállalatok inkább a már meglévő és bevált termékeiket és szolgáltatásokat fejlesztik tovább, a gyökeresen új, akár az adott piacot alapjaiban megváltoztató termékek bevezetésével szemben.
A jövő ideális munkavállalója kiváló problémamegoldó
A digitális gazdaság rohamos fejlődése, valamint az innovatív termékek és szolgáltatások révén kialakuló új piacok a munkaerőpiacra is hatást gyakorolnak. Az innovációs stratégiát a saját üzleti stratégiájuk szerves részeként kezelő vállalatok számára a jövő tehetségei már nem a mély lexikai tudásukkal, vagy fejlett analitikai képességükkel válnak vonzó jelöltté: a GE Innovációs Barométer szerint a magyar innovációs döntéshozók a problémamegoldó képességet (78%), a kreativitást (74%), valamint a stratégiai gondolkodásmódot (45%) emelték ki, mint a versenyképesség szempontjából elvárt képességeket.
„A magyar vezetők számára fontos kérdés, hogy a jelenlegi oktatási rendszerünk alkalmas-e a jövő tehetséges munkavállalóinak felkészítésére. A megkérdezett magyar döntéshozók szerint változásra van szükség, hiszen mindössze 40%-uk tartja a hazai oktatási rendszert késznek és alkalmasnak jelen formájában arra, hogy az innovációs fejlesztések gyorsaságával lépést tartó jelöltek léphessenek be a munka jövőbeli világába” – mutatott rá Joerg Bauer, a GE Magyarország elnöke.
Minden második magyar döntéshozó gondolja úgy, hogy a 4. ipari forradalomként is emlegetett digitális fejlődés pozitív hatással lesz a foglalkoztatásra, és mindössze 26%-uk tart ennek ellenkezőjétől. A fejlődés a munka természetére is hatással lesz: a GE kutatása szerint a magyar cégvezetők elsősorban az új, addig nem létező munkakörök születését (53%), az egyes kiemelt munkakörben dolgozók iránti megnövekedett keresletet (49%), valamint a munkavégzés rugalmasabb jellegét (45%) emelték ki.
Az innováció globális bajnokai
A világszerte megkérdezett közel 3.000 innovációért felelős döntéshozó szerint magasan az Egyesült Államok (33%) vezet az innováció terén, míg a második helyre Japánt (17%), a harmadik pozícióba pedig Németországot (10%) sorolták. A képet érdekes módon árnyalja, ha az eredményeket összehasonlítjuk az INSEAD Globális Innovációs Indexének eredményeivel: az INSEAD indexén a listát Svédország vezeti, ezt követi az USA, majd Németország; míg Japán csak a 7. helyen szerepel.
Az energiaszektor lehet az innováció és a digitális gazdaság legnagyobb nyertese
A világszerte megkérdezett 1.400 civil véleményvezér 61%-a gondolja úgy, hogy az innovációs fejlesztések és befektetések legnagyobb nyertese az energiaszektor lesz. A magyar innovációs döntéshozók szerint az energiaszektorba történő befektetések elsősorban az energiahatékonyságban (40%), és az energia elosztásának fejlődésében (38%) nyilvánulnak majd meg, valamint támogatni fogják hazánk energiafüggetlenségi erőfeszítéseit (35%) is.
Kapcsolódó cikkek
- Kapósak a lakások az egyetemi városokban
- Vodafone IoT barométer: A „dolgok internete” nélkülözhetetlen a sikerhez
- Új megoldások és szolgáltatások a Cisco biztonsági portfóliójában
- Visszaszorul a papíralapú üzleti kommunikáció a Xerox felmérése szerint
- A LinkedIn szerint a Schneider Electric vonzza a tehetségeket
- A Fujitsu negyedik éve az élmezőnyben a Gartner felmérése szerint
- Sikeresebbé teheti a hazai vállalatokat a HR analitika fejlesztése
- Deloitte Technology Fast 50: Különdíjjal jutalmazzák a leginnovatívabb technológiát
- Beköszöntött a transzformáció időszaka, minden társadalmi és gazdasági iparágban tetten érhető a digitalizáció
- CreativeLab: ahol az ötletek innovációvá válnak
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!