Csatahajó épült a World Trade Center romjaiból
A USS New York csatahajót 1911. szeptember 11-én kezdték építeni. Pontosan 90 évvel később, ugyanezen a napon érte terrortámadás az Egyesült Államokat. A tragikus események örök mementójául a haditengerészet éppen készülő új hadihajóját a 90 éves elődről nevezték el, monumentális testéhez pedig több tonnányi acélt használtak föl az ikertornyok törmelékéből. Augusztus 15-én a DoQ olyan hadihajók világába kalauzol, amelyeknek sorsfordító történelmi szerepeket tulajdoníthatunk.
15 évvel ezelőtt az USA Haditengerészete egy 208 méter hosszú, 25.000 tonnás és csaknem 200 milliárd forintba kerülő hadihajó tervezésén dolgozott. Ezzel egy időben, szeptember 11-én az Egyesült Államokat több terrortámadás érte, a célpontok között voltak a Világkereskedelmi Központ ikertornyai is. Az akkori kormányzó, George Pataki kérésére a tervezett hajót 9/11 emlékére New York névre keresztelték. A hadihajó építése során 7,5 tonnányi acélt használtak fel a World Trade Center romjaiból. A 2008 márciusában átadott csatahajó saját mottója a terrortámadásra reflektálva a következő: „Sosem felejtünk!” Jelszavának megfelelően a USS New York a terror elleni küzdelem egyik zászlóshajója, bevetése óta több sikeres akcióban vett részt.
Az eredeti, légvédelmi lövegekkel és radarral felszerelt USS New York kiszolgált két világháborút, megjárta Észak-Afrika és Ivo Dzsima partjait, túlélt kísérleti atomtámadásokat, majd egy amerikai löveg végzett vele, amikor céltáblának használták nukleáris fegyverek tesztelésekor. A DoQ-n augusztus 15-én képernyőre kerülő Legendás csatahajók című sorozat újjáéleszti az eredeti USS New York és a Normandiai partraszálláskor szolgáló testvérhajójának, a Texasnak történetét.
Legendás csatahajók új részekkel augusztus 15-én, 21.05-tól a DoQ műsorán.
Kapcsolódó cikkek
- Íme, néhány érdekesség, nem csak Forrest Gump rajongóknak
- A FilmBox is népszerűsítené a 4K műsorszórást Magyarországon
- Két hét korlátlan moziélmény!
- Augusztustól három új ingyenes csatorna a MinDig TV-n
- Jeruzsálemet még Napóleon is meghódította volna!
- Ma este dupla filmélmény a Paramount Tetőmoziban
- Megjelent a Clock Simulator PC, Mac és Linux változata a Steam-en!
- A negyedik Gízai piramis nyomában
- Három új kereskedelmi csatornával tizenkét programra bővül a MinDig TV ingyenes kínálata
- Az HBO öt friss sorozattal dobja fel a nyarat
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!