Hihetetlen: több mint 3 millió forintot gyűjtött a PLÁZS a beteg gyerekeknek
Megújult külsővel és új tartalommal egy csapásra a balatoni nyár megkerülhetetlen helyszínévé vált a Siófok nagystrandján június közepén indult PLÁZS. A napfürdőzést és aktív vízparti pihenést valamint a holdfényes vízparti koncerteket választó közönségnek hamar kedvencévé vált a hely, a szezon több mint két hónapja alatt - nappal és az esti programokon - összesen mintegy150 ezren fordultak meg a PLÁZSon.
Egy jótékonysági aukcióval és egy ingyenes jubileumi Demjén-koncerttel búcsúzott a nyártól a PLÁZS. A minőségi szórakoztatást célul kitűző, idén minden elemében megújult helyszín egy – a hazai szórakozóhelyek közt ritka kezdeményezéssel – összesen 3 125 000 forintot gyűjtött össze a helyi kórház gyermekosztálya javára. Mi több, a legtöbbet licitáló résztvevők a kalapács alá került képeket végül nem vitték haza, hanem azokat is felajánlották, így a gyermekosztály nem csak a befolyt összeget kapja meg, de a falait 28 művészi fotóval is díszítik majd. Dr. Inczeffy István, a siófoki kórház főigazgatója szerint nagyszerű ez az összefogás és adakozó kedv, amivel ez a várakozáson felüli pénzösszeg összegyűlt a kórház kis betegeink javára. Nagy köszönet illeti a PLÁZS szervezőit, közönségét és az aukción résztvevő licitálókat – tette hozzá a főigazgató.
Új fejezetet nyitott a “balatoni nyár” eddigi történetében a siófok nagystrandján idén megújult helyszín, ami PLÁZS néven vált a nyári ellazulás központjává. A magyar tenger legszebb, fehérhomokos strandja napközben az aktív pihenés és a vízparti napozós, csobbanós nyaralás szerelmeseinek nyújtott sokszínű lehetőséget a teljes kikapcsolódásra. Este pedig a holdfényes parton rúghattuk a homokot a különböző zenei programokra. A változatos koncertkínálat Wellhelloval indult és Demjénnel zárt, és a napjaink sztárjai és a nagy legenda között húzott zenei íven a hazai pop-rock legnagyobb kedvencei vonultak fel, köztük a Halott Pénz, Rúzsa Magdi, a Brains vagy Majka & Curtis. A két hónap alatt 14 koncertet élvezhetett a nagyérdemű, melyen összesen mintegy 50 ezer látogató énekelte kedvenceivel a legnagyobb slágereket a balaton-parti csillagos éjszakákon.
Nagy sikert hoztak a napközbeni programok és szolgáltatások is a PLÁZSon, s szinte minden nap teltházra sütött a Nap: átlagban naponta kb. 1000-1500 vendég gondolta úgy, hogy a Balaton legmenőbb strandját választja pihenőül. Nagyüzemmel működött a PLÁZS Music Terrace is, ahol túl a vízparti koktélozásokon, az idei nagy sporteseményeket, így a foci EB-t vagy az olimpiát akkor is követhettük, amikor a nagyszínpad óriáskivetítőin már az adott nap fellépője szórakoztatta a nagyérdeműt.
A különböző strandi szolgáltatások mellett ízes gasztrokínálattal is gazdagodott a PLÁZS: az olaszos ételektől kezdve, a street food kínálaton át, a “hagyományos” balatoni étkek is ott voltak az étlapokon, el is fogyott vagy 40 ezer palacsinta és több mint 20 ezer hekk a szezon alatt.
Túl azon, hogy szerte az országból érkeztek vendégek a megújult helyszínre, Siófok lakossága is örömmel fogadta, hogy egy nívós helyszínnel gazdagodott a nagystrand. A PLÁZS szervezői azzal is köszönték meg Siófoknak a kedvező fogadtatást, hogy a jótékonysági akciót elindítottak, melynek teljes bevételét a helyi kórház gyermekosztálya felújítására fordítják.
A szezon végeztével bezárja kapuit a PLÁZS, jövőre azonban újra várja látogatóit az ország legnagyobb fehérhomokos strandja, nappali pihenésre és eseti szórakozásra egyaránt.
Kapcsolódó cikkek
- Sportos ősz: Eurosport 2 a Telekomosoknak
- Ingyenes Demjén koncerttel zár a PLÁZS
- NMHH: Tíz film ért el legalább százezres nézőszámot a mozikban a második negyedévben
- Csatahajó épült a World Trade Center romjaiból
- Jótékony PLÁZS: Segíts te is a beteg gyerekeken!
- Íme, néhány érdekesség, nem csak Forrest Gump rajongóknak
- A FilmBox is népszerűsítené a 4K műsorszórást Magyarországon
- Ma este dupla filmélmény a Paramount Tetőmoziban
- Megjelent a Clock Simulator PC, Mac és Linux változata a Steam-en!
- A negyedik Gízai piramis nyomában
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!