Repülő nyomdagépek
Ilyen bemutatót sem tartottak még Szolnokon
Különleges körülmények közt ismerkedhettek meg az érdeklődők a legfejlettebb nyomdaipari berendezésekkel és megoldásokkal Szolnokon.
A város egyedülálló repüléstörténeti kiállítóhelye, az idén ősszel megnyitott RepTár adott otthon a Xerox nagyszabású rendezvényének, ahol számtalan repülőgép, helikopter, és más haditechnikai eszköz nyújtott impozáns hátteret a vállalat jövőbe tekintő nyomdaipari bemutatójának. A látogatók maguk is a fellegek felett érezhették magukat az eseményen. A Xerox csúcskategóriás nyomdagépeiről, a C70, D136, Versant 80, illetve Versant 2100 berendezésekről szóló előadásokat pilótaszékekben ülve követhették figyelemmel és a program zárásaként exkluzív tárlatvezetésen kaptak betekintést a repüléstörténet múltjába.
Szolnok fontos hídfőállása a Xerox Magyarországnak. Az elmúlt félévben kiugró eredményeket ért el a vezető nyomdaipari szolgáltatóként is jegyzett vállalat a kelet-magyarországi régióban, beleértve ebbe Jász-Nagykun-Szolnok megye fővárosát is. Ez a teljesítmény elsősorban a Xerox széles körű és stabil partneri hálózatának köszönhető. Például a 70-90 lap per perc sebességgel működő nyomdagépek versenyében a Xerox berendezések dominálják a piacot, ami azt jelenti, hogy a beruházni kívánó ügyfelek, a vállalkozásuk fejlesztésekor, szinte kizárólag a vállalat által kínált gépeket, megoldásokat választják. A Xerox más kategóriákban is hasonló eredményekre törekszik, ezért komoly hangsúlyt fektet arra, hogy a partnerei minden szükséges támogatást megkapjanak az üzleti céljaik eléréséhez. Ennek megfelelően a szolnoki rendezvényen az érdeklődők személyes tapasztalatokat szerezhettek a cég egyedülálló nyomdagép portfóliójáról.
A kiállított modellek közt megtalálható volt a Xerox Versant 80 Press, amelyet a vállalat kifejezetten azoknak ajánl, akiknek gyorsan munkára fogható, a nyomatokat versenyképes áron előállító, nagy kapacitású és kisebb volumeneket is gond nélkül előállító gépre van szükségük. Mindemellett az automatikus színminőség-beállító csomag segítségével munkáról munkára állandó és pontos színeket érhet el a nyomdagép tulajdonosa.
Szerepelt a kínálatban a Xerox Color C60/C70 nyomdagép, amely szinte bármilyen egyszerű nyomtatási környezetbe – többek között alacsony példányszámú gyorsnyomdákba, kreatív ügynökséghez, és a kiadványokra nagy hangsúlyt fektető kis- és középvállalkozások irodájába is – jól illeszkedik, illetve előnye, hogy a felhasználók éppúgy nyomtathatnak vele egyenetlen felületű poliészter címkéket, mint menüket, cégtáblákat vagy kirakat matricákat. Továbbá nem maradhatott ki a rendezvényen felsorakoztatott portfólióból az akár száz oldal per perc nyomtatási sebességgel működő, kitűnő képminőséget kínáló és számos automatizált megoldással felszerelt Xerox Versant 2100 nyomdagép sem, amelyet azzal a szándékkal fejlesztett a vállalat, hogy a nyomdák valódi előnyt biztosító berendezéssel bővíthessék a kínálatukat a személyre szabott nyomtatványok piacán. A Xerox D 136 fekete-fehér berendezése zárta a bemutatások sorát, amely a kiváló fekete-fehér képminősége mellett az önátírós papírt is egyedülálló módon kezeli, kiemelkedve a piacon elérhető technológiák közül.
Kapcsolódó cikkek
- Quocirca: hét éve folyamatosan vezető MPS szolgáltató a Xerox
- Egy gombnyomással fordítanak a Xerox új multifunkciós berendezései
- A Xerox segít megragadni a kulcsfontosságú piaci lehetőségeket az idei drupa kiállításon
- A Xerox olyan nyomtatókat alkotott, amiket bárki képes kezelni
- Lendületbe hozza a hazai dokumentumkezelési piacot a Xerox Magyarország
- Az Epson a Photokina rendezvényen új szintre emeli a fotónyomtatást a minőség és az alkalmazhatóság terén
- Kimagasló innovációs teljesítményéért díjazta a Buyers Lab a Xerox-ot
- Az újítások iránt érdeklődők rohamozták meg a Xerox inkjet nyomdagépeit a 2016-os drupán
- Az inkjet technológia előnyeinek bemutatására koncentrál a Xerox az idei drupán
- Az idei év egyik legmeghatározóbb dokumentumkezelési fejlesztése a vállalatoknál az MPS lesz
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!