Indul az ország egyik legnagyobb összdíjazású programozóversenye

Idén másfél milliós fődíj ütheti a győztes csapat markát az NNG kihívásán!

forrás: Prím Online, 2016. október 9. 15:11

Idén ötödik alkalommal rendezi meg C++ Grand Prix programozóversenyét az NNG. A rendhagyó összecsapás lehetőséget nyújt az informatikus hallgatóknak és a tapasztalt szakembereknek arra, hogy összemérjék tudásukat. A selejtezőkben és a döntőben egyaránt olyan kihívásokkal találkozhatnak, amelyekkel bizonyíthatják, hogy ők a szakma legjobbjai.

A C++ Grand Prix 2016 versenyre október 24. éjfélig várja háromfős csapatok jelentkezését az iGO Navigáció hazai székhelyű fejlesztője. A diákok és a szakmában dolgozók egyaránt a programozoverseny.hu honlapon regisztrálhatnak, azonban a döntőig kizárólag a saját korcsoportjukkal mérhetik össze tudásukat. Ezt követően a legjobb 10 csapat egy 12 órás, élő döntő alkalmával, az NNG főhadiszállásán írt programokkal küzd majd meg egymással. 

 

 

A szakmai kihívások mellett természetesen az eddigi években már megszokott értékes díjak is várják a csapatokat. Az elsők fejenként 500 000 forintos műszaki vásárlási utalványt, a másodikak Hermann Miller Celle ergonomikus székeket, míg a harmadik helyezettek 100 000 forintos műszaki vásárlási utalványt kapnak. Az eddigi évekhez hasonlóan idén is kiosztanak egy különdíjat, amely nem más, mint egy szombati belépő a 2017-es F1 Magyar Nagydíjra a csapat minden tagjának.

 

 

„A feladatokat az NNG szakemberei úgy állították össze, hogy a tapasztalat önmagában ne lehessen döntő szempont, a logika és a problémamegoldás is nagy szerepet játszik majd. Bár a tavalyi évben szenior csapat nyerte meg a fődíjat, korábban a diákok is álltak már a dobogó legfelső fokán. Nagy örömünkre szolgál, hogy évről évre egyre több ismerős arcot látunk a versenyzők között, kíváncsian várjuk, hogy idén kik lesznek a legjobbak” – mondta Tompos Ákos, az NNG fejlesztési vezetője.

 

 

A verseny nem titkolt célja, hogy megtalálja az ország legjobb szakembereit, akik később akár az NNG csapatához is csatlakozhatnak. A világ 7 országában jelen lévő, hazai székhelyű multi még az idei évben szeretné felvenni 900. dolgozóját budapesti irodájába, aki talán pont a C++ Grand Prix 2016 indulói közül érkezik majd…

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás

A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon. 

2024. december 12. 18:02

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32