A törvényi előírások miatt nem lehet ideiglenesen használni az országos kereskedelmi rádiós frekvenciát

forrás: Prím Online, 2016. november 25. 15:09

A Médiatanács a médiatörvény rendelkezései alapján nem köt ideiglenes hatósági szerződést az Advenio Zrt.-vel – döntött a testület e heti ülésén. A grémium nyerteseket hirdetett animációs témájú és közösségi médiaszolgáltatók műszaki fejlesztésére kiírt pályázatai körében, amelyeken húsz jelentkező összesen közel százmillió forinthoz jutott, de kiderült a bajai rádiós frekvencia győztese is. Más napirendi pontok mellett határoztak egy telkibányai rádió névváltoztatási és egy tévéhálózat műsorkvótaügyben előterjesztett kérelméről is.

Döntés az országos kereskedelmi rádiós frekvencia ideiglenes használatának ügyében

 

Az Advenio Műsorszolgáltató Zrt. beadványát elbírálva a Médiatanács határozatot hozott, mely szerint a törvényi előírások alapján nem köthet ideiglenes hatósági szerződést a szolgáltatóval az országos kereskedelmi rádiós frekvenciára. A médiatörvény ugyanis egyrészt ennek feltételéül szabja, hogy a médiaszolgáltatási jogosultság úgy járjon le, hogy azt korábban már megújították, másrészt törvényi előírás az is, hogy a kérelem benyújtásakor a frekvencia hasznosítását célzó pályázati eljárás meginduljon. A Class FM eddigi szolgáltatójának hét évre szóló „alapjogosultsága" november 19-én lejárt – az újabb öt évre szóló megújítási lehetőséget augusztusban nem támogatta a testület. Ugyanakkor a végleges pályázati felhívás közzétételével kezdődő pályázati eljárás sem indulhatott el, mert a szolgáltató bírósági felülvizsgálatot kezdeményezett, és a bíróság úgy döntött, hogy a Médiatanácsnak a per jogerős eldöntéséig fel kellett függesztenie tevékenységét az új pályázat kiírásában.

 

A Macskássy Gyula-pályázat nyertesei

 

A Médiatanács animációs filmek gyártását támogató idei Macskássy Gyula-pályázatának második fordulójában tíz kandidáló nyert kis híján 78 millió forintot. A támogatásnak köszönhetően készülhet el Gyulai Líviusz Egy komisz kislány naplója című sorozatának negyedik és ötödik epizódja, amelyben Dorothy kalandja egy cirkuszban, majd New Yorkban folytatódik. A Janó Manó és az elveszett harmatcseppekben a népszerű gyermekkönyv-sorozatot dolgozza fel Miklósy Zoltán, az első részben az ezeréves fa gyökere mentén utazó főhősnek egy varangy állja útját. Gelley Bálint Farkas szintén mesekönyv-adaptációra nyert támogatást. Az Átjáró másvárosba című mese második része is humoros kalandokat ígér, amelyben Szkriptum, a bogaras író eltűnése szaporítja a város egyre sokasodó titkainak számát. Bognár Éva Katinka rendező Berg Judit Hisztimesék című könyvét alkalmazza képernyőre.

 

További két-két résszel folytatódhat Glaser Katalin szériája, a Városi legendák II, Klingl Béla Boxi-sorozata, és Lehotay Zoltán rendezésében elkészülhetCsupipupi, az elkényeztetett öleb csontok körüli kalandjainak második epizódja is. Újabb változat készül Bakos Barbarától A kockásfülű nyúlból; első részének címe Koncert a téren. Bálint Szilárd Budapest Spaceport című alkotása Bertáról, egy fiatal, introvertált, szeleburdi és érzékeny lányról szól, aki az apai tiltás ellenére űrhajós szeretne lenni. Kovács Eszter és Simon Balázs a Kvagga című mesefilmben Meg és Tim történetét jeleníti meg a különös, szétválasztott világ sötét és fényes oldaláról.

 

Technikai fejlesztésre nyert támogatást tíz televízió, illetve rádió

 

Modern műszaki eszközök beszerzésére nyert összesen 17,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást tíz közösségi, illetve kisközösségi televízió és rádió a Médiatanács tematikus pályázati eljárásának negyedik fordulójában. A televíziók közül a Kiskőrös Televízió, a Csurgói Városi Televízió, a tahitótfalui Danubia Televízió, a Városi Tv Mohács, a Kistelek VTV és a püspökladányi Ladány Televízió valósíthatja meg fejlesztési elképzeléseit. A rádiók között a debreceni FM90 Campus Rádió, a székesfehérvári Alpha Rádió, a Rádió Szarvas és a gyomaendrődi Rádió Sun pályázata volt sikeres.

 

Helyi és körzeti médiumokat érintő döntések

 

A Médiatanács határozatban figyelmeztette a Balaton Tv-t, mert egy augusztusi vizsgálat során kiderült, hogy reklámblokkját nem különítette el e jellegre történő figyelemfelhívással, és kötelezte a szolgáltatót a jogsértő gyakorlat megszüntetésére.

 

A Baja 89,8 MHz-es helyi kereskedelmi hasznosításra kiírt rádiós pályázaton ismét a jelenleg is működő Bajai Rádió szolgáltatóját, a Baja Hangja Kft.-t nyilvánította nyertesnek a Médiatanács. A testület jóváhagyta a telkibányai Híd Rádió névváltoztatási kérelmét, így az Mária Rádió Zemplén néven hallható ezután.

 

A Médiatanács hozzájárult az AMC Networks Central Europe Kft. négy tematikus médiaszolgáltatásával – a Spektrum Tv, a Filmmánia, a Spektrum Home és a Tv Paprika – kapcsolatban előterjesztett kérelméhez. A médiaszolgáltató egyrészt azt kérte, hogy tematikus médiaszolgáltatásaiban öt évnél régebben készült műsortartalmakkal is teljesíthesse az európai, illetve magyar független műsorkvótákat, másrészt a Spektrum Tv-re és a Filmmániára vonatkozóan kérte a magyar műsorokra vonatkozó kvótakötelezettség fokozatos, három év alatt teljesítendő elérését. A grémium ennek megfelelően csatornánként külön-külön hatósági szerződést köt a médiaszolgáltatóval a négy érintett jogosultság kvótáinak rögzítésére. A médiatörvény lehetőséget ad arra, hogy a Médiatanács a médiaszolgáltató kérelmére egyszerre legfeljebb három naptári évre, fokozatos mentesítést adjon a műsorkvóták teljesítésére, azzal a feltétellel, hogy a médiaszolgáltató a törvényben rögzített arányok eléréséig köteles folyamatosan növelni médiaszolgáltatásában a magyar, az európai, valamint a független előállítóval készíttetett, általa közzétett művek arányát. Az AMC Networks Central Europe Kft. kérelme pedig minden feltételnek megfelelt, ezért a Médiatanács a mentesítési szerződések megkötésének nem látta akadályát.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32