Új szövetségbe tömörülnek a VR-ipar vezető szereplői
A Samsung, az Acer Starbreeze, a Google, a HTC VIVE, a Facebook Oculus és a Sony Interactive Entertainment megalapította a VR készülékeket gyártók nemzetközi nonprofit szervezetét, hogy elősegítse a globális virtuális valóság piacának fejlődését.
A Globális Virtuális Valóság Szövetség (Global Virtual Reality Association, GVRA) ajánlott gyakorlatokat fejleszt az iparág számára, és meg is osztja azokat, emellett világszerte előmozdítja a párbeszéd kialakulását a köz- és a magánszféra érintett szereplői között.
A GVRA célja, hogy segítse a felelősségteljes fejlesztést és a VR technológia globális elterjedését. A Szövetség tagjai a bevált gyakorlatok kialakítása és megosztása mellett kutatásokat is folytatnak majd, és a technológia fejlődésével párhuzamosan közelebb hozzák egymáshoz a VR közösség szereplőit. A tervek szerint a GVRA a virtuális valóság iránt érdeklődő és a technológiában érdekelt felhasználók, törvényalkotók és az iparág legfőbb forrásává válhat.
A virtuális valóság lehet a jövő meghatározó számítógépes platformja: az oktatástól kezdve az egészségügyig számos szektor fejlődését előmozdíthatja, és a következő években jelentősen hozzájárulhat a világgazdasághoz is. A GVRA-t alapító vállalatok reményei szerint a kutatások, a nemzetközi szintű elköteleződés, valamint a bevált gyakorlatok kialakítása által felszabadítható és maximalizálható a virtuális valóságban rejlő potenciál, az ebből származó előnyök pedig világszerte kihasználhatóak lesznek.
Kapcsolódó cikkek
- A világ első virtuális olimpiai közvetítése a Samsunggal
- Repülés a virtuális valóság új dimenziójába
- Virtual Reality: egyre közelebb a realitáshoz
- Ericsson: A 10 legfontosabb fogyasztói trend 2017-ben
- Virtuális Valóság (VR) megoldások az ARworks-től
- Microsoft Device Day: A 3D hamarosan az otthonodban van
- Visszatér Budapestre a CREW: a világ kutyaszemszögből videós sisakkal
- High-tech jövő a jelenben
- Valóságkutatók hete Budapesten: jön a Reality Research Festival
- A jövő technológiája többé nem elérhetetlen
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.