Az edukáció revolúciója

Robotok segítségével mostantól gyerekjáték a tanulás

forrás: Prím Online, 2016. december 13. 07:33

Megjelent Magyarországon az első, kifejezetten edukációs célú, humanoid robot, mely szabadon programozható. 

Az első edukációs robot, amely tanulásra inspirál. 

Az Alpha1 PRO névre keresztelt modell egy robotcsalád tagjaként mutatkozik be, és nem csupán szórakoztatásra alkalmas. Sokkal inkább oktatásra és képességfejlesztésre tervezték, amellyel könnyen, gyorsan és intuitív módon ismerhetők meg olyan összefüggések, melyek a digitalizáció, a programozás, a matematika, vagy éppen a kibernetika területeihez tartoznak. Mindezt játszva, akár már 8 éves kortól. 

 

 

A jövő elkezdődött 

Míg mi, felnőttek, „digitális bevándorlók” igyekszünk lépést tartani az új technológiákkal, addig a gyerekek már együtt nőnek fel ezekkel, és válnak „digitális bennszülöttekké”, készségszinten kezelve az okos eszközöket, technológiákat. Azonban ahhoz, hogy e folyamatosan fejlődő és változó világban megállják a helyüket, a mi feladatunk, hogy megmutassuk számukra az utat a digitális jövő felé. Ehhez a digitalizációt kell elhoznunk a mindennapjaikba úgy, hogy az ehhez szükséges látásmódot, készségeket beépítjük a tanulási folyamatokba. 

 

Gyermekeink már egészen kis korban megálmodják, hogy tűzoltók, hajóskapitányok vagy talán űrhajósok szeretnének lenni, mi pedig mindenben támogatjuk őket. De abba vajon belegondolunk-e, hogy a jövő szakmáinak többsége ma még nem is létezik? 

 

Ezeket, mint a világot is, gyermekeink alakítják majd. De a felelős döntés a szülők kezében van: Megadják-e számukra a megfelelő impulzusokat és a tudás lehetőségét, és elindítják-e bennük a tudásvágyat a jövő technológiái irányába. 

 

 

Learn. Digital. 

A digitalizáció elterjedésével egyre nagyobb figyelem irányul a robotikára is. Ez az igény hívta életre az Alpha1 PRO csúcsmodellt, amely az első szabadon programozható, edukációs célú humanoid robot. Használata egyáltalán nem igényel programozási ismereteket, ugyanakkor meghatározó mértékben járulhat hozzá többek között a digitalizáció, a programozás, a robotika, a fizika, a matematikai és a kombinációs logika irányában az affinitás kibontakoztatásához. Játékosan fejleszti a gyerekek kézügyességét, térlátását, vizualitását és az összetett gondolkodást is. Nem csak kiváló játszótárs, de garantáltan játszva és örömmel tanulnak a gyerekek, miközben szórakozást nyújt az egész családnak. 

 

A legfejlettebb robotgeneráció képviselőjének emberi testet utánzó formáját nem kevesebb, mint 16 db önálló IP címmel rendelkező nyomatékos szervomotor mozgatja, melyek összehangolását egy központi processzor vezérli. A beépített szenzortechnológiával karöltve akár olyan összetett mozgásokra is képes, mint a fekvőtámasz, a fejenállás, vagy épp a tai-chi és a hip-hop. 

 

Mindeközben a szabadon definiálható audio tartalom lejátszásnak köszönhetően, akár mesélni, zenélni, vagy éppen énekelni is képes, mindezt mozgással összehangolva. Személyre szabhatósága 3D vizuális programozó szoftverében rejlik, amely lehetővé teszi, hogy egy időtengely mentén a „programozó” szabadon határozza meg a szervomotorok elfordulási szögeit, és ezekből mozgást, koreográfiát hozzon létre. Szabadon, szinte kötetlenül. 

 

Az Alpha1 PRO okos eszközre letölthető (iOS, Android) applikáció segítségével vezérelhető, és a megtervezett mozdulatok, koreográfiák nemcsak elmenthetők, de a rendszer mögött gyarapodó közösség által tervezett alkalmazások is felhasználhatóak. Így a digitális játéknak csak a kreativitásunk szabhat határt.

 

Alpha1 PRO bemutatkozó videó 

 

Kibernetika a bűnmegelőzésben 

Edukáció és oktatás a válasz a digitális világ kihívásaira már gyermekkorban. A Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács biztonságra nevelő bűnmegelőzési programja előremutató kezdeményezésként integrálja az Alpha1 PRO robot fejlett technológiáját a gyermekek képzésébe. 

 

Robotika a telekommunikációban 

Az Alpha1 PRO edukációs robotot a vezető hazai digitális és telekommunikációs nagyvállalat, a Magyar Telekom különlegesen kedvező finanszírozás keretében kínálja a jövőre nyitott és a robotika iránt érdeklődők számára. 

 

 

Az Alpha1 pro jellemzői: 

  • Kicsi: mérete 208 x 400 x 122 mm 
  • Könnyű: súlya 1 600 gramm 
  • Akár énekelni is tud: audio teljesítménye: 3W Mono 
  • Alacsony energiafelhasználású: akkumulátora 7.4V 2200mAh 
  • Energiatakarékosan örökmozgó: működési ideje akár 60perc megállás nélkül 
  • Okos: ARM Cortex M3 STM32 F1 32 bites mikroprocesszor vezérli minden léptét 
  • Kívül-belül biztonságos: Alumínium ötvözet vázát csúszásmentesített, ütésálló ABS „köpönyeg” borítja, ujj-becsípődés elleni védelemmel 
  • Könnyen irányítható: okos eszközről applikáción keresztül, Dual-mode Bluetooth 3.0/40 BLE+EDR kapcsolaton 
  • Alkalmazkodó: Kompatibilis Windows/Mac OS/iOS/Android rendszerekkel 
  • Egyszerűen programozható: Analóg programozás 3D vizuális PC szoftver segítségével 

 

Az Alpha1 PRO robottal kapcsolatos további információk a www.RoboTOY.hu weboldalon, illetve a www.facebook.com/RoboToy közösségi csatornán találhatóak.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32