A Telenor segítségével virtuális valóságba invitál az UNICEF
Az UNICEF a gyermekbénulás leküzdésében eddig 99%-os eredményt ért el, a fennmaradó 1% eléréséhez a most induló karácsonyi adománygyűjtő kampányában a VR technológiát veti be. December 13. és 23. között Budapesten az Allee bevásárlóközpontban a világ vezető gyermekvédelmi szervezetének kitelepülésén egy különleges virtuális utazáson a világhírű színész, Ewan McGregor kíséri kalandra az érdeklődőket.
A virtuális valóság (Virtual Reality – VR) technológia idén februárban, a Mobile World Congress kiállításon robbant hatalmasat. Számos készülékgyártó, szoftverfejlesztő cég és startup rukkolt elő új megoldásokkal, ami előrevetítette, hogy a technológia hamarosan gyors terjedésnek indul. A Telenor már áprilisban a Hipersuli digitális oktatási programjának osztályaiban tesztelte a VR oktatási célú alkalmazását, majd az UNICEF gyermekjogokkal foglalkozó Ébresztő-Óra foglalkozásain készített 360 fokos gömbpanoráma felvételt, amelyet szintén VR sisakban megtekintve úgy érezheti a néző, hogy személyesen is ott ül az előadáson. Most az UNICEF karácsonyi kampányában a világhírű színész, Ewan McGregor főszereplésével kapott fontos szerepet az innovatív megoldás.
A VR technológia lebontja a határokat
Az UNICEF karácsony idején a VR-t választotta, hogy innovatív módon mutassa be munkáját, működését, eredményeit. Ewan McGregor és egy kilenc éves kenyai kisfiú, Job szereplésével készült videót a Gyermekbénulás Világnapjára jelentette meg az UNICEF. A videó üzenete arra a történelmi pillanatra hívja fel a figyelmet, hogy 99%-ban már sikerült megállítani ezt a fertőző járványt, most pedig az utolsó 1% eléréséhez kér támogatást a szervezet. A videó Kenyában készült és a világ minden táján levetítik.
„Az UNICEF komoly erőfeszítéseket tesz, hogy a leginnovatívabb technológiák segítségével mutassa be életmentő munkáját. A VR egy nagyon jó megoldás az emberek érzékenyítésére, és bár virtuális technológiának hívjuk, a valóságot mutatjuk meg az érdeklődőknek. Külön köszönjük a Telenornak, hogy az Ébresztő Óra támogatása mellett technológiai kérdésekben is számíthatunk a segítségükre.” – mondta el Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság ügyvezetője.
Az UNICEF karácsonyi adománygyűjtő kampányának keretében látható „VR kiállítás” 2016. december 13. és 23. között tekinthető meg az Allee Bevásárlóközpontban, az emeleti Costa Coffee előtti területen.
Kapcsolódó cikkek
- Pénzbeli adományozás a Telenor ADDODA okostelefon alkalmazással
- Új szövetségbe tömörülnek a VR-ipar vezető szereplői
- Közel 400 hátrányos helyzetű gyermeket ajándékozott meg Miskolcon a Vodafone és a Nemzeti Színház közös Mikulása
- Ericsson: A 10 legfontosabb fogyasztói trend 2017-ben
- Jótékonysági sütivásár a Fenntarthatósági Médiaklub és a Telekom összefogásában az Önkéntesség Világnapján
- Jótékony taxi? Igen, létezik!
- Egy Cipősdoboznyi meglepetés karácsonyra
- 89.5 Music FM Jótündér a rászorulókért
- A Sziget és Telenor mutatta be az első hazai Viber-matricacsomagokat
- Lehull a lepel a Telenor karácsonyi ajánlatairól
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.
Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet
December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.
Karácsony a virtuális térben
A mesterséges intelligencia része a mindennapoknak, legyen szó munkavégzésről, oktatásról, tudományos kutatásokról, vagy éppen a karácsonyról. Az ünnepet is képes tökéletesen reprodukálni a technológia, általa olyan hangulatot, enteriőrt lehet előállítani, amire mindenki vágyik.
A LAMAX négy új stílusos hangszórót jelentett be
A LAMAX négy Bluetooth hangszóróval bővítette audiotermékeinek körét, amelyek tökéletesen ötvözik a teljesítményt, a dizájnt és a megfizethetőséget. Az új termékek közt találunk kompakt, alig több mint 300 gramm súlyú hangszórót, és nagyteljesítményű, akár 50 watt teljesítményre képes hangfalat, mindezt megfizethető árkategóriában. Az eszközök mindegyike támogatja a Bluetooth 5.3 technológiát, emellett a csomagban megtalálható 3,5 mm-es AUX kábellel is csatlakoztathatunk eszközt hozzájuk.