Két év alatt egymillió további háztartásba jutott el a Telekom szélessávú hálózata

2017-ben 270 ezer háztartás lefedése a cél

forrás: Prím Online, 2017. január 16. 11:18

A Magyar Telekom 2015 tavaszán gyorsította fel új generációs vezetékes hálózatának fejlesztést. Teljes mértékben saját erőforrásra támaszkodva 2015-ben 464 ezer, 2016-ban – az előzetes terveket felülmúlva – újabb 565 ezer háztartásban tette elérhetővé hálózatán a nagysebességű, szélessávú vezetékes internetet. 

Így jelenleg már több mint 2,8 millió háztartásra nőtt a Telekom szupergyors vezetékes hálózatának lefedettsége. Ebből közel 700 ezer háztartás Gigabit-képes optikai hálózattal lefedett, itt az ügyfelek igénybe vehetik az1000 Mpbs sebességet biztosító NetMánia 1000 szolgáltatást.

 

A fejlesztések több technológiával országszerte, városokban és kistelepüléseken egyaránt zajlottak (a felsorolás nem teljes körű): 

  • 2016-ban befejeződtek Nyíregyháza digitális város alaphálózati fejlesztései, és jelentős fejlesztések történtek többek között Pécsett, Keszthelyen, Mezőkövesden, Cegléden, Baján, Füzesabonyban, Albertirsán, Szolnokon, Sopronban. 
  • A budapesti agglomerációban Biatorbágy, Szentendre, Pilisszentiván, Pillisborosjenő, Törökbálint, Herceghalom településeken javult nagymértékben a szolgáltatásminőség. 
  • Elért a Telekom optikai hálózata olyan pár száz lelkes kistelepülésekre is, mint Lánycsók, Kőszegszerdahely, Tarján, vagy a vörösborairól híres Villány.
  • A tavalyi évben több tízezres volumenben fejlesztett a Telekom Budapesten a III., VIII., XIII. és a XIV. kerületben. A XII. kerületben és a XXI. kerületben a helyi önkormányzatokkal partnerségben épültek a hálózatok, előbbiben több mint 10 ezer, utóbb kerületben 9 ezer háztartás lefedése történt meg. A fejlesztések a XII. kerületben 2017-ben is folytatódnak, év végére a teljes kerületet optikai hálózat fedi majd le.

 

A fejlesztések eredményeképpen az új hálózat szupergyors, legalább 30 Mbps sebességű internetet, az interaktív tévézés lehetőségét, széles TV-csatorna kínálatot, több képernyőn elérhető filmkölcsönzési lehetőséget nyújt az ügyfeleknek. A Telekom tapasztalatai alapján a most lefedett területeken élő ügyfelek rendkívül pozitívan fogadják a fejlesztést és az új hálózaton elérhető termékeket és ajánlatokat, ami visszaigazolja a hálózatfejlesztés fontosságát.  

 

 

Idén is folytatódik a Telekom hálózatfejlesztése országszerte: 2017-ben 270 ezer háztartás lefedése a cél, amelynek a zöme már Gigabit-képes optikai hálózattal valósul meg. A saját erős fejlesztések mellett új lendületet ad, hogy a vállalat a digitális hálózatok országos fejlesztésére kiírt pályázat első két körében 46 járásra vonatkozóan 12,2 milliárd forintnyi európai uniós forrást nyert el csoportszinten legalább 30 Mbps sebességű vezetékes hálózat fejlesztésére. Az idei célkitűzés egynegyedét már ezek az uniós pályázati projektek adják. A tavaly őszi eredményhirdetést követően azonnal elindultak és időarányosan jól haladnak az európai uniós támogatással megvalósuló hálózatépítések előkészületei: folyik a projektek kiviteli tervezése, sőt van már kivitelezési fázisban lévő projekt is. 

 

A 2017-es kivitelezési munkák már január végén, február elején elindulhatnak többek között Vácon, Törökbálinton, Ercsiben, Répcelakon, illetve az uniós támogatással megvalósuló helyszínek közül olyan apró településeken is, mint pl. Gödre, Kokad vagy éppen Kehidakustány. Kora tavasszal folytatódik a fejlesztés Budapest XII. kerületében is, és intenzív munka kezdődik a II. kerületben, ahol szeptember végéig 10 ezer háztartás lefedését tervezi a Telekom, ezzel csaknem teljessé válik a szélessávú lefedettség a budai kerületben.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32