A HTC hivatalosan is bejelentette a Vive Trackert és a Vive Deluxe Audio Strapet
A HTC VIVE, a világ egyik vezető virtuális valóság eszköze, új kiegészítőket jelentett be, melyeken keresztül további területek és felhasználási módok egészíthetik ki a virtuális valóság világát. A Vive Tracker valós tárgyakat képes követni és megjeleníteni a virtuális térben, míg a Vive Deluxe Audio Strap kiegészítő a megfelelő hangzásról gondoskodik.
„A VR-ben rejlő lehetőségek száma végtelen, éppen ezért döntöttünk úgy, hogy kiterjesztjük a Vive ökoszisztémát. A Vive és kiegészítőinek száma folyamatosan nő és fejlődik, és továbbra is azzal a céllal fejlesztjük őket, hogy meghatározzák az iparág jövőjét.” – tette hozzá Daniel O’Brien, a HTC Vive amerikai igazgatója. “A Vive Tracker az egyik alapköve ennek a folyamatnak, ami a Vive technológiájával és a Viveporttal vagy a Vive X-szel különleges lehetőséget biztosít nekünk és partnereinknek, hogy együtt alakuljunk a virtuális valóság világával.”
Vive Tracker
A Vive új kiegészítőjének segítségével valós tárgyakat helyezhetünk el és használhatunk a virtuális térben, ami még teljesebb, még lenyűgözőbb virtuális valóság élményt biztosít. Az első 1000 Vive Tracker kapcsán már több mint 2300 alkalmazási lehetőség érkezett olyan területekről, mint oktatás, vállalkozás, edzés, egészség, jóllét. Az alkalmazások 60%-a nem játékkal vagy szórakozással kapcsolatos.
“Igazán összetett feladat olyan eszközt alkotni, ami illeszkedik a Vive rendszeréhez.” - mondta el Joe Ludwig, a Valve programozója. “A Vive Tracker segítségével a tárgyak olyan egyszerűen követhetők a virtuális térben, hogy bárki tudja majd használni. Nagy örömünkre szolgál, hogy a HTC megalkotta ezt a készüléket és nagyon kíváncsiak vagyunk arra, hogy a fejlesztők hogyan fogják hasznosítani.”
A Vive Tracker első körben fejlesztők számára lesz elérhető március végén. Szélesebb körben csak ezt követően lehet hozzájutni.
A Vive Tracker egyik tesztelője a CloudGate Studio, akik az Island 359 fejlesztői. Ők több eszközt használnak egyidejűleg, hogy a játékosok teljes testtel, jelenléttel részt vehessenek a játékban. A technológia megtekinthető a Valve standján március 1-én.
“A teljes testet érzékelő technológiával már azóta kísérletezünk, hogy először kipróbáltuk a Vive-ot, de eddig nem volt teljes az élmény.” – mondta el Steve Bowler, a CloudGate Studio elnöke. A Vive Tracker segítségével kitágítottuk a virtuális valóság határait, megteremtve a Virtual Self (virtuális én) rendszert, így a játékosok egész testüket láthatják és használhatják a játék során. Az Island 359-ben így már lehajolhatunk vagy akár hason fekhetünk mindezt valóságba illő pontossággal.
Vive Deluxe Audio Strap
A Vive Deluxe Audio Strap egy beépített fülhallgató, ami hosszabb távon is kényelmesen és praktikusan használható. A megfelelő méret beállítását egy kör alakú szabályozó biztosítja, amivel egy vagy akár több Vive felhasználóhoz is gyorsan méretre igazíthatjuk az eszközt.
A jövőben minden új Vive Business Edition vásárlása mellé Vive Deluxe Audio Strap jár alapfelszereltségként. A termék várhatóan júniustól lesz elérhető.
Kapcsolódó cikkek
- Virtual Reality: egyre közelebb a realitáshoz
- Gondolatra szikrázó gyufa a virtuális térben
- Megérkezett az új, kontrollerrel ellátott Samsung Gear VR
- A Samsung C-Lab új virtuális valóság projektekkel érkezik az idei Mobil Világkongresszusra
- Biztonságos vezetés a virtuális valósággal
- Megérkezett az új HTC U Ultra és a HTC U Play
- Oracle: az ügyintézés is egyre inkább a virtuális valóságban történik
- Virtuális valóság, chatbotok és mesterséges intelligencia
- A hollywoodi filmes trükkök technológiája élőben a Telekom üzletében
- A Telenor segítségével virtuális valóságba invitál az UNICEF
Kütyük ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Huawei vezeti a globális okosórapiacot az IDC adatai szerint
A Huawei szállította a legtöbb okosórát világszerte az idei első három negyedévben az IDC friss jelentése szerint. A Huawei az egy évvel korábbi eladásaihoz képest 44,3 százalékkal több okosórát adott el, és 16,9 százalékos részesedéssel tartja piacvezető pozícióját az okosórák piacán. A gyártó idén több újdonsággal is megragadta a vásárlók figyelmét, köztük a HUAWEI WATCH FIT 3, a HUAWEI WATCH GT 5 és a HUAWEI WATCH D2 modellekkel.
A LAMAX négy új stílusos hangszórót jelentett be
A LAMAX négy Bluetooth hangszóróval bővítette audiotermékeinek körét, amelyek tökéletesen ötvözik a teljesítményt, a dizájnt és a megfizethetőséget. Az új termékek közt találunk kompakt, alig több mint 300 gramm súlyú hangszórót, és nagyteljesítményű, akár 50 watt teljesítményre képes hangfalat, mindezt megfizethető árkategóriában. Az eszközök mindegyike támogatja a Bluetooth 5.3 technológiát, emellett a csomagban megtalálható 3,5 mm-es AUX kábellel is csatlakoztathatunk eszközt hozzájuk.
Megnyílnak az XR végtelen lehetőségei a Galaxy AI-jal!
A Samsung és a Google együttműködése új korszakot nyit a kibővített valóság (XR) világában. A „Project Moohan” kódnevű Android XR-headset* természetes, multimodális interakciókat és személyre szabott AI-asszisztens élményt kínál. A fejlesztés célja, hogy átlépje a fizikai határokat, és páratlan lehetőségeket biztosítson a felhasználóknak, hogy újszerűen ismerjék meg a világot és annak történéseit.
Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei
Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.
IT-őrült van a családban? Ezeknek biztosan örülni fog karácsonykor
Nehéz megtalálni az ideális ajándékot azoknak, akik rengeteg időt töltenek a számítógép előtt. A legtöbb esetben vagy már most minden eszközük megvan, amire csak szükségük lehet, vagy ami mégis hasznos lenne számukra, az csillagászati összegekbe kerül. A TOPdesk Magyarország csapata kifejezetten az IT-soknak segít rendszereivel, így pontosan tudják, minek örülnek a számítógép előtt ülők. Most össze is gyűjtöttek néhány olyan hasznos ajándékötletet karácsonyra, amiért nem kell mélyen a pénztárcánkba nyúlnunk, de biztosan örömteli perceket okoz majd a techőrült családtagunknak.