Elindult a HelloWorld Online
Hiánypótló, a modern informatikai oktatást népszerűsítő oldalunk fókuszában a programozás és a robotika népszerűsítése, valamint a szülők edukációja áll. Az új site a helloworldonline.hu címen érhető el.
Becslések szerint több mint 22 ezer informatikus hiányzik a magyarországi munkaerőpiacról, globálisan pedig még nagyobb a gond. A felsőoktatási intézmények és a tanfolyamok nem képesek kiszolgálni a cégek igényeit, azok ritkán tudják betöltetni minden pozíciójukat, inkább a hiány mértékéről beszélnek egymás között. Égető problémáról van szó, amely jelentős mértékben rontja hazánk versenyképességét, éppen ezért igen fontos az utánpótlás-nevelés új alapokra helyezése, minél több ember bevonása az informatikusoktatásba. Az elmúlt években számos jó kezdeményezés indult, ráadásul a magyar kormány is egyre inkább felismeri a modern képzésben rejlő lehetőségeket.
Ennek köszönhetően napjainkban már számos, gyerekeknek szóló informatikaoktatási formát találhatunk, jellemzően Scratch, robotvezérlő, Minecraft és IoT (Internet of Things, azaz a dolgok internete) tematikával. Ezek a tanfolyamok sajnos szűkös befogadóképességgel rendelkeznek, ráadásul általában a fővárosban, illetve a nagyobb városokban koncentrálódnak, és gyakran fizetős szolgáltatás keretében próbálják megszerettetni a felnövekvő generációval a kódolást. Az idén 25 éves PC World szerkesztői által életre hívott HelloWorld oktatási mozgalom korábban szintén csak táborokban tudta elérhetővé tenni a pedagógusok és iparági szakértők által kidolgozott egyedi tananyagokat, miközben mindig is igény mutatkozott a speciális tudás minél szélesebb körű átadására.
Az újonnan indult HelloWorld Online viszont közkincsé teszi a modern informatikai oktatást, az oldal szerkesztői ugyanis ingyen bocsátják majd rendelkezésre azokat a tananyagokat, amelyekért eddig általában fizetniük kellett a szülőknek. Az új portál emellett egy helyre gyűjti a legjobb modern informatikai kezdeményezéseket, példaképeket, csapatokat és versenyeket, valamint hírt ad minden fontos eseményről, amely segít népszerűsíteni a modern IT-megoldásokat és kompetenciákat a 10-18 évesek között.
Kapcsolódó cikkek
- Black Cell Akadémia a Z generáció számára
- Budapestre érkezik a Scratch konferencia
- „Tanulj tőlünk, hogy tanulhassunk Tőled”: Indul a T-Systems Akadémia
- Programozás és kódolás gyermekeknek a Vodafone és a KódGarázs szervezésében
- Átfogó programot indít a kormány az informatikus utánpótlás biztosítására
- Több száz jelentkezőből kerülnek ki a legjobbak az új képzési modellben
- Így lesz programozó a mentős, a zenész, a közgazdász
- Digitális téma: minden tanárnak, minden órán
- Átalakulóban az informatika oktatás
- Ha van bizonyíték és perspektíva, akár diplomások is vállalják a pályamódosítást
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
A Huawei vezeti a globális okosórapiacot az IDC adatai szerint
A Huawei szállította a legtöbb okosórát világszerte az idei első három negyedévben az IDC friss jelentése szerint. A Huawei az egy évvel korábbi eladásaihoz képest 44,3 százalékkal több okosórát adott el, és 16,9 százalékos részesedéssel tartja piacvezető pozícióját az okosórák piacán. A gyártó idén több újdonsággal is megragadta a vásárlók figyelmét, köztük a HUAWEI WATCH FIT 3, a HUAWEI WATCH GT 5 és a HUAWEI WATCH D2 modellekkel.